Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)
ELŐSZÓ
miszerekkel való önellátás, és ebből következően a tevékenységi formák változatos lehetőségeit illetően. Ez a termelés és fogyasztás belső mozzanataira is felhívja a figyelmet, vagyis arra, hogy a nagytájak cseréjében, kapcsolatrendszerében sok vonatkozásban a tájon belüli kiegyenlítődés, belső mozgások eredményei, tényei jelennek meg. Utalnunk kell arra is, hogy a 18. századtól egyre inkább számolnunk kell - a geográfiai viszonyok különbözősége mellett - a társadalmi folyamatok hatásaival is. A Felvidék és az Északi-középhegység térségében elsősorban a zselléresedés, más vonatkozásban a relatív túlnépesedés, 17 az eltartó képesség romlása az, amelyik alapvetően befolyásolta a táji munkamegosztás említett folyamatait. A fentiekkel elsősorban azt kívántam hangsúlyozni, hogy a különböző kézműves tevékenységre való specializálódás az észak-magyarországi népesség igen kis hányadánál jelent állandó tevékenységet, az ily módon megtermelt javak csak a populáció kis hányadánál jelentik a cserealapot a mezőgazdálkodó térszínek népességével folytatott kereskedelemben. A többségnél ezek csupán kiegészítő jövedelmet képeztek, hangsúlyozom, leszámítva az egészen kisszámú specializálódott települést, amelyeknél a gabonatermelő bázissal való állandó és közvetlen kontaktus biztosítja a megélhetést. Utóbbiak azonban olyan jellegű termékeket állítanak elő, amelyek sajátos felkészültséget és felszerelést igényelnek. A háziipari tevékenység zöme csupán kiegészítője a mezőgazdálkodás évi rendjének. 18 Ily módon a különféle, specializált tevékenységi formák elsősorban lehetőséget jelentenek a hagyományos módon megtermelt javak megsokszorozására, kibővítésére. (Sajátos szerepet tölt be e vonatkozásban a hegyvidék erdősége, illetve az erdőmunkák évi ritmusa, amely azonban témánk szempontjából is önálló tanulmányt érdemelne.) Ha az Alföld és az északi hegyvidék, valamint a történeti Felvidék árucserekapcsolatait vizsgálva a cserében részt vevő termékek belső arányait vennénk számba, akkor bizonyára azt kellene megállapítanunk, hogy abban a legnagyobb értékkel és tömeggel a gabona, bor, gyümölcs és a különböző állatfajták szerepelnek, valamint a fa, a só és a különböző ásványanyagok, azok a termékek pedig, amelyeknek a néprajz a legnagyobb figyelmet szentelte, csupán kísérői mindezeknek. Igaz ez akkor is, ha a különböző termelő tevékenységekben részt vevők számát vizsgáljuk. Úgy vélem tehát, hogy tudományszakunk legfőbb adóssága a középhegységi zóna földművelési rendszerének és állattartási formáinak szintetizáló feldolgozása, amelyek korrigálhatnák a jelzett aránytalanságokat. A fentebb vázolt képet persze még bonyolultabbá teszik a 18. századtól létrejövő ipari manufaktúrák, a Felvidék átszerveződő ipara és a 19. századtól a szénbányászat és vaskohászat fellendülése - a maguk sajátos következményeivel. Mindez együttesen valóban szinte átláthatatlan szerkezetet eredményez, ahol a legfényesebb kapcsolatok és öszszefúggések megragadása is meglehetősen nehéz. 2. Az Alföld irányából nem csupán - nézetem szerint nem is elsősorban - a közvetlen csere révén jutott a gabona és az egyéb élelmiszer a hegyvidék népességéhez. A gabonafölösleg értékesítése az alföldi népesség egy részét is mozgásba hozta, és a hihetetlenül nehéz közlekedési viszonyok ellenére 19 jelentős mennyiségű élet cserélt gazdát Gyöngyös, Eger, Miskolc, Szerencs, Szikszó, Tokaj, illetve a felvidéki bányavárosok, de 17 Faragó T., 1977. 131-133. \SRáth K., 1898. 4. 19 Balogh István utal rá, hogy a szállítás fejletlensége miatt még a 19. században is katasztrófát jelentett helyenként a rossz termés, holott 100-200 km távolságra nem tudtak mit kezdeni a felesleggel. Vö.: Balogh!., 1965. I. 359.
