Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

az Alföldre, a faeszközök előállításában pedig Abaúj, Borsod, Gömör, Nógrád, Sáros, Szepes és Zemplén megyék vállalták a legnagyobb szerepet. Témánk szempontjából tanulságosnak érzem idézni Békefi Remiget, aki egy 17. század végén Pásztón járt ciszterci szerzetes feljegyzései nyomán így összegzi a Zagyvavölgy közvetítő áruforgalmát: „Ez az út már a 17. században is hatalmas közlekedő vonal volt. Naponkint egész kocsisor vonul ezen végig, főleg tavasszal. Érdekesek az öt ökrös fogatok. A szállított ipartárgyak között szerepel a kocsi, kerék, eke, láda, szék, bölcső, asztal, deszka, zsindely, dézsa és más faiparcikk. Visznek erre sok cserépedényt, - éspedig fazekat, tálat, korsót, lábast és más efféléket. Ezeknek a tárgyaknak a nagy magyar Alföldön nagy keletjük van; mert itt alig van fa, agyag meg éppen nincs. Útközben csak nagy kérésre és drágán adnak el valamit, hanem átszállítanak mindent a Tisza mellékére, sőt még ezen túlra is. Itt azután a czikkeket jó drágán eladják, - és pedig rendesen nem pénzért, hanem cserébe. A cserépedényért annyi gabonát, rendesen búzát kívánnak, a mennyi belefér. A fa czikkekre nézve pedig külön alkudnak meg, - de szintén gabonában. Amint a szállítmányt becserélték, a gabonás szekerek ugyancsak Pásztón keresztül térnek hazafelé, a felső vidékekre." A közelmúltig rendszeresen megjelentek az Alföld településein jellegzetes ponyvás szekereikkel a felföldi meszesek. Az Árpád-kortól honos mészégető ipar révén a medenceválasztó középhegység kőzetanyagát nagy mennyiségben cserélték el a vándorárusok az Alföld gabonájára. A feudális kor adminisztrációja által szabályozott, nagy volumenű kereskedés zajlott a sóval, s különösen az újabb kutatások mutattak rá a hegyvidék kőanyagának alföldi útjára (malomkövek, különféle épületelemek, sírjelek stb.). Anélkül, hogy a Felföld ásványi anyagainak, ill. növényzetének további elemeit sorolnám - a gyógyvizektől kezdve az olejkárok illóolajaiig, a hóvirágozó bükkaljai asszonyok csokraitól a különböző festő-, színező-, cserzőanyagokig, az alföldi pásztoroknak eladott kovakőig és taplógombáig - hadd említsem fel a Felföld kézműiparának, ill. manufakturális iparának két jellegzetes vonulatát, amelyek jelentős tömegben áramlottak az Alföld népességéhez is. Már korábban érintettem a népi kerámia, a fazekasság tárgyait, melyek közül különösen a tűzálló cserépedények kereskedelme volt nagyjelentőségű. Elsősorban Gömör és Nógrád megyék területén helyezkedtek el a főzőedények készítésének csomópontjai, s a régészeti anyag tanúsága szerint a gömöri fazekasfalvak készítményeinek Alföld felé irányuló kereskedelme már a 13. századtól folyamatos lehetett. Érdekes megemlíteni, hogy nem csupán a fazekaskészítményekkel folyt a kereskedés, hanem a fazekasok nyersanyaga, az agyag is a csere tárgya volt. Pl. a mezőtúri fazekasok Gömörből szállítottak agyagot a tűzálló edények készítéséhez, s a 19. században Gömörből évente mintegy 50 ezer q agyagot szállítottak el. De elhordták más tájak fazekasai a Hont, ill. Nógrád megyei Nagyfalu és Poltár agyagát is. A konyhai cserépedények mellett említést érdemelnek még más cserépkészítmények is: utalok pl. Poltár és Lehota tetőcserepeire, amelyeknek száma a múlt század végén 8-10 millió darab körül mozgott évente, de említést érdemelnek a rimaszombati cserépkályhák, nem utolsósorban a cseréppipák, amelyek egyik készítő központja a Nógrád megyei Podrecsány volt. A manufakturális ipar készítményei közül elsősorban a felföldi vasáruk alföldi útját érdemes nyomon követnünk. Bár nem lehet kétséges, hogy a Vág és a Garam felső folyása mentén, Észak-Borsodban, valamint a Gömör-Szepesi-érchegység területén az Árpád-