Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

A JAVAK CSERÉJE AZ ALFÖLDI ÉS AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁGI TÁJAK KÖZÖTT A különféle történeti tudományok Magyarországon az elmúlt harmadfél évtized során megkülönböztetett figyelmet szenteltek az árucsere és a különféle időszakos vándorlások vizsgálatának. Ennek eredményeként fokozatosan bomlott fel a tradicionális műveltség konzervativizmusáról, a jobbágy-paraszti életmód autarkiájáról meglevő sematikus kép. A gazdasági kapcsolatok, az egyének és csoportok időszakos vándorlása, valamint ezek életmódra, ill. a műveltség egészére gyakorolt hatásának feltárása révén fokozatosan új értelmet kapott az egykor volt ember életének egész tartalma, kiteljesedése, minősége is, s az elmúlt korok embere „emocionálisan" is közelebb kerülhetett mai utódjához - elsősorban persze kutatójához. Ha a történeti tudományok ma még számos kérdésre adósak is a válasszal az elmúlt korok műveltségét illetően, abban bizonyosak lehetünk, hogy „emberibb arcot szabtak eleinknek, s egyebek mellett éppen azok gazdasági kapcsolatainak árnyalt feltárásával mutattak rá életük „teljességére". Ilyen összefüggésekben egyre árnyaltabb képpel rendelkezünk a magyar Alföld, valamint a Felföld, a történeti Magyarország északi része közötti táji összeműködés, gazdasági kapcsolatok történetéről is, ám e témakör vizsgálata egyáltalán nem új a magyar tudományosságban. Legfeljebb arról lehet szó, hogy e kérdéskör látens módon voltjelen hosszú időn keresztül, s elsősorban a gyakorló történelem- és földrajztanárok mérhetik fel, hogy az elmúlt évtizedek során - természetesen a 20. századi történeti-politikai feltételekhez igazodva - hogyan szűkült be a felnövekvő generációk történeti és tájszemlélete: Kárpát-medencei léptékűből a mai hazánk határai közé. Emellett úgy vélem, hogy az elmúlt évtizedek társadalomtörténeti kutatásai sajátos módon elszakították egymástól a természeti és az emberi-társadalmi tényezők vizsgálatát, s a kettő között csupán a gazdaságföldrajzi kutatások szük vonulata, a kevesek által művelt történeti földrajz, s az ökológiai feltételeket az emberi kultúra szempontjából maximálisan figyelembe vevő, viszonylag kis számú társadalomtudós tevékenysége jelentett keskeny hidat. Márpedig aligha vitatható, hogy a nagytáji munkamegosztás, s ennek kapcsán a javak cseréjének sokirányú vizsgálata csak a Kárpát-medence tájainak és népeinek relációjában érthető meg, ahogy a magyar Alföld és a környező domb- és hegyvidékek népességének harmonikus gazdasági összemüködése evidencia volt már a 18-19. századi népismertető és leíró-statisztikai munkák szerzőinek csakúgy, mint a II. világháborút megelőző korszakban a gazdaság- ill. emberföldrajz jeles kutatóinak. Az ember, mint legfontosabb termelőerő, gazdasági tevékenysége - elsősorban termelőmunkája révén - állandó kölcsönhatásban áll földrajzi környezetével. E kölcsönhatásjellegzetes térbeli és időbeli formákban valósul meg, s a természeti ökoszférák és a társadalmi-gazdasági szférák korrelációi többé-kevésbé behatárolják az alkalmazkodási formák, s ezek révén a tradicionális műveltség tájilag meghatározott formáit is. Bár az emberi tevékenység természetesen nem egyszerű lenyomata a táji adottságoknak, mégis úgy tűnik, hogy az egyes életmódstratégiák, alkalmazkodási formák követik a különféle geográfiai formációkat, s ily módon azok az életmód és a tradicionális műveltség táji típusaiként is modellezhetők.