Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

Trencsén, Hont, Gömör és Szepes megyék fája építőanyagként a 18. század derekától egyre jobban elmarad az Alföldről, de ezekből a megyékből igen sok és sokféle fatermék érkezik változatlanul, lényegében a trianoni határok megvonásáig formálva a sík vidéki parasztok tárgyi kultúráját. Olykor egy-egy tájon belül is nagy időbeli különbséggel zajlik le a vízrendezés, s azt jelentős különbséggel követi az állattartás szerkezetváltása. Módom volt pl. megvizsgálni a Bodrogköz ma Szlovákiához tartozó, felső területének legeltető állattartását a 1820. század időszakában. A 18. században még egyértelműen az ártéri erdők legeltetése dominál, s azok jelentősége - a 19. század elejének szigorításai ellenére - a vízrendezésig megmarad. A Bodrog és az Ondava mentének nagy ártéri tölgyeseit kiirtják, s a 19. század végére átalakul a korábbi legeltető állattartás. Kivételnek számít azonban a tájat északról határoló Latorca mente, amelynek árrendezése az 1950-es években zajlik le, s a korábbi nagy ártéri legelők, az erdők folyamatos kiirtása ellenére megőrzik jelentőségüket (elsősorban Eszenke-puszta). A paraszti műveltség egésze szempontjából nagyon lényeges a történeti földrajz azon megállapítása - magam Frisnyák Sándor megfogalmazásában ismerem -, hogy az ármentesítés megszüntette a korábban eltérő két tájtípus, az ártér és az ármentes térszínek különbségét.

1 A folyóvölgyek többsége is ármentes területté vált, zömmel szántófölddé alakult, s csak a gátak között, olykor szinte reliktumként maradt meg a korábbi életmód néhány részlete. Ezzel azonban megszűnt a víz menti térségek korábban jellemző, a magassághoz, domborzathoz, vízjárásokhoz igazodó, de az életmód egészére kiható kistáji tagolódása. Ugyanakkor a földrajzi környezet átalakítása falvanként, kistájanként is más-más módon érintette a paraszti társadalmat, s nem egyforma feltételek között élték azt meg annak különböző társadalmi rétegei sem. Amíg a hagyományos zsákmányoló tevékenységet nagyon egyértelműen befolyásolta a környezet változása, sokkal áttételesebben, bonyolult gazdasági folyamatok részeként, s összetett műveltségi folyamatok elindítójaként jelent meg a mezőgazdálkodásban, ill. a paraszti társadalomban, a falusi mezővárosi kultúrában. Ez az egész folyamat is része a paraszti polgárosodás differenciált történéseinek. Amint korábban, a vízrendezés előtt, az egyes települések és azok népe újra erősen eltérő kondíciók közé került az általa, ill. az ő segítségével átformált kultúrtáj keretei között. Vagyis szerkezetében értelmezhető csupán az ember tájformáló tevékenységének egésze: ebben az ember, a táji környezet, s a kettőt össze is kapcsoló társadalom viszonya egy összetett, differenciált struktúra részeként jelenik meg, melyben a táji korreláció csak egyik meghatározója az emberi cselekvésnek. A fentiek összefüggésében, a zsákmányoló életmód történetének megértéséhez is figyelembe kell venni, hogy nem csupán a vadászat, hanem a halászat is tilalmak között, a 19. században már törvényileg szabályozott keretek között működött, s korszakai, technikai fejlődése, ill. változása nem egyszerűen az emberi alkalmazkodást, hanem annak társadalmilag organizált formáját is tükrözi.

12 3. Miért kell lényegesnek tartanunk a fentieket, egyáltalán a földrajzi környezet és az alkalmazkodási formák, valamint azok társadalmi-kulturális adaptációjának változásait az eltérő adottságú nagytájak gazdasági kapcsolatrendszerében? Elsősorban azért, mert ez utóbbi is változó, alakuló rendszer, s meglehetősen egyoldalú képhez jutunk, ha csupán a struktúra azonos, ill. hasonló, alig vagy lassan változó elemeit rendezzük egymás mellé vizsgálataink során. Nem kétséges, hogy a mindenkori termelési rendszerek, gazdasági-társadalmi formációk működtetik az eltérő adottságú, más módon alkalmaz11 Frisnyák S., 1994. 36-37. . \2 Szilágyi M., 1989.