Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)
ELŐSZÓ
Európában a megmaradó rétek és a vetett takarmányok a 19-20. században soha nem tudták fedezni az állatállomány istállón való tartását, 19 a közép- és kelet-európai jobbágyfelszabadításokat követően egészében átalakult a gazdálkodás struktúrája. A Kárpát-medence erdős hegykerete faállományának mintegy 40%-át a 18. század közepére kiirtották, ami átalakította a vízlevezetés egész rendszerét, s közvetlenül vezetett el a magyar Alföld vízrendezésének megoldásához. 20 A vízrendezést a 19. század végi, 20. század eleji Magyarország „második honfoglalásként" élheti meg, 21 s akkor még nem láthatók azok a következmények, amelyek a kiszáradással, mikroklíma-változással stb. járnak. Mindezek csak látszólag általános kérdések. Regionális, lokális folyamataik és következményeik alapvetően befolyásolják a tájak, települések, nem utolsósorban a mikrotársadalmak gazdálkodásának feltételeit, azon át technikáját, eredményességét, következményeik - más-más módon - pedig a műveltség állapotára is hatással vannak. A fentebb említett folyamatok soha nem csak az ember és a táji környezet viszonylatában értelmezendők, hanem a táj-ember-társadalom hármasságában. Nagyon szellemes az a megfogalmazás, ami a gazdálkodást a táj, ember és társadalom anyagcseréjeként értelmezi. 22 Az alábbiakban olyan történeti-néprajzi példákat említek a Kárpátmedence, lényegében a történeti Magyarország 18-20. századi tradicionális műveltségéből, amelyek ezt az összefüggést hangsúlyozzák, figyelmeztetve arra is, hogy időnként társadalmi-történeti mozzanatok helyeznek előtérbe, gyorsítanak fel kulturális ökológiai folyamatokat, máskor pedig valójában kvázi ökológiai folyamatokról van szó, melyek mozgatója csak látszólag az ember és a környezete viszonya. 1. Magyarországon a 18. század derekán konfrontálódik egymással regionális szinten az ember termelőtevékenysége, táj formáló szerepe és a természeti környezet regeneráló képessége. (Erdő- és bányavidékeken ennek már voltak lokális előzményei.) Az országnak a török kiűzését követő gazdasági reorganizációja nemcsak jelentős migrációval járt, de sok tekintetben átformálta a gazdasági életet - vele a kistájak termelő tevékenységének kereteit és az ott élők életmódját is -, valamint újraformálta a táji munkamegosztás rendszerét. Ez utóbbi átnyúlik a nyelvi-kulturális határokon, s átnyúlik a Kárpát-medence 20. században kialakított politikai határain is. A 18. században - nem kis részben a királyi kamara által irányított - iparosítás indult, a születő manufakturális ipar a helyi természeti erőforrásokra épült. A vas-, nemesfém- és színesfém-bányászat és -kohászat, a hatalmas méreteket öltő hamuzsírfőzés (üveggyártáshoz), valamint a növekvő épület- és tüzifaszükséglet a Kárpátok és az Erdélyi-választóhegység egyes mező- és mikrorégióiban az erdők katasztrofális pusztulását idézte elő. Az 1740-es években a bányavidékeken és az üveggyártó körzetekben kb. 4 millió kat. hold (23 000 km 2 ) erdő semmisült meg. 23 A fentieknek számos következménye lett, amelyek kihatottak a különböző tájak népességének életmódjára, olykor közvetlenül anyagi kultúrájára is. A Kárpát-medence erdős hegykeretén kialakuló fahiány a 18. század derekán kb. négyszeresérehatszorosára emelte a fa árát, s miközben az erdők védelme törvényekben is megfogalmazódik, a kevesebb és drágább fa megváltoztatja az északi, erdős megyék és a magyar Alföld területének és népességének kapcsolatrendszerét is. Liptó, Zólyom, Trencsén, 19 Orosz I., 1979. 1039-1102. 20 Frisnyák S., 1990. 57-60. 21 Frisnyák S, 1990. 92-101. 22 Sárkány M, 1979. 272-273. 23 Frisnyák S., 1990. 57.
