Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

UTAK ÉS TALÁLKOZÁSOK (Néhány szempont a vándorlás néprajzához) Az út a társadalom számára nem egyszerűen fizikai fogalom, ahogy nem csupán az az úttal mérető távolság sem. A „hagyományos" kultúrákban a térszemlélet és a távolság szemlélete elsősorban a bejárt és bejárható közelségeket és messzeségeket rögzítette, amelyekhez hozzájárult a megtett távolság társadalmi „környezete", az úton levők tapasztalatai, az utat szakaszoló jelek és történések hatásai is. A mai kor embere, akinek a személyes tapasztalat hiányában is - számos információ állhat rendelkezésére a távolabbi tájakról, azokról a vidékekről, amelyeket elrejt előtte a szemmel még követhető utolsó útkanyarulat, már egészen másfajta képe van a távolságokról, s alapvetően megváltozott szemlélete, világképe is ennek következtében. A korábbi századokban főleg a személyes élmények vagy az elbeszélés derítettek fényt a távolabbi világra. Az utak összekötnek és elválasztanak. Összekapcsolják egymással a közeli és távolabbi településeket, tájakat, azok népét javait, műveltségét. Ugyanakkor az útra induló embert - ahogy fokozatosan leküzdi a távolságot - egyre messzebb viszik otthonától, közösségétől, családjától, attól a természetes közegtől, táji és társadalmi környezettől, aminek ő részletekig beavatottja, amely ugyanakkor őt is ismeri és körülveszi. A térbeli elszakadás kiszakadást jelent saját műveltségéből is. A szomszédos falvakban még ismerősei, akár rokonai is vannak, ott még ismerősek a táj természeti formái, az elé táruló vidék. Aztán másfajta táj, környezet, másfajta, akár más nyelvet beszélő emberek közé kerül: más jelképek, más gesztusok, másfajta normatívák vetülnek rá saját kultúrájára. Annak ellenére így van ez, hogy az európai műveltség nagy tömbjei között végül is ritkák a kultúra egészét elválasztó, éles cezúrák, s a tárgyi világjelenségei, elemei fokozatosan és részletekben váltják egymást, a gondolkodásmódban, mentalitásban, morális és etikai normatívákban pedig a kereszténység évezrede hasonló kereteket szab az emberek számára a kontinens nyugati partjaitól Kelet-Európáig. (Ez utóbbi határa, a római és bizánci kereszténység követői közötti emberi, mentalitásbeli különbségek máig vitatottak.) Bizonyos azonban, hogy az úton, útközben lévő ember a sajátos területenkívüliség állapotában van, ami más, mint a számára megszokott közeg és állapot. Ennek természetesen koronként eltérő következményei lehettek, de sajátos jogállást jelent 20. század végi társadalmunkban is. Nem véletlen, hogy az útra való elindulás előkészületei, az erre való fizikai és szellemi lelki felkészülés, magának az útnak a lefolyása sajátos vonulatban hagyott nyomot a tradicionális műveltség szerkezetében.

1 1 Közel másfél évtizede gyűjtöttem - mellékesen -, elsősorban a javak cseréje, s a kereskedőútra, vásárra indulás kapcsán adatokat az útra induló, úton levő ember viselkedéséhez, hiedelmeihez. Az árucsere kutatásában az elmúlt három évtizedben szorosan összekapcsolódott a javak cseréjének materiális, szociális és folklorisztikai problematikája. Ezen összefüggésekre Dankó Imre többször is felhívta a ügyeimet (pl. Dankó I, 1977. 367-387.), de felsejlik ebben a körben a funkcionalizmus korábbi összefüggésrendszere is. Vö. Gunda B., 1945.; A Szőllősi Gyula szerkesztésében megjelent Vásártörténet - hídi vásár című kötetben (Debrecen, 1976.) több tanulmány is foglalkozott az árucsere folklórjával, ill. az ugyancsak ide illeszkedő jogi kérdésekkel. Pl. Katona /., 1976. 111-191.; Tárkány Szűcs £., 1976. 333-376.; Vö. még Dankó /.. 1978. 19-28..; Az árucsere folklorisztikai vonatkozásaihoz lásd még az Árucsere és migráció című konferencia-kötet {Szabadfalvi J.-Viga Gy.fszerk.] 1986.) két tanulmányát: Ujváry Z, 1986. 29-38.; Barna G., 1986. 35-50.; Dankó Imre legutóbb önálló tanulmányt szánt a javak cseréje hiedelem- és szokásanyagának Vö. Dankó Imre: Az árucsere