Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

faluját is ellátó vándorló cséplőgépek mozgását már elsősorban üzleti szempontok szabták meg. Summások Tanulmányunkban - részben terjedelmi okok, részben a téma kutatottsága miatt csak kisebb teret szentelünk a mezőgazdasági munkákhoz kapcsolódó időszakos munkásvándorlás egyéb formáinak. Elsősorban a táji kapcsolatok rendjét igyekszünk megragadni e vonatkozásban is, ami témánk szempontjából a legfontosabb. Mindenekelőtt a summások vándorlásáról kell említést tennünk, amely a legnagyobb tömegeket mozgatta meg, s a mezőgazdasági munkák széles skáláját, gyakran egészét felölelte. Sárközi Zoltán kutatásaiból jól ismerjük a summásság történetét, s tudjuk, hogy a mezőgazdasági idénymunkások e típusát elsősorban a nagybirtok agrártermelésében a múlt század végén lezajlott szerkezeti váltás, különösen az ipari növények termesztésének megnövekedése hozta létre.

98 Számos vonatkozásban magába ötvözte azonban a korábban ismertetett periodikus, csoportos munkásvándorlások s a hegyvidék és az Alföld folyamatosan meglevő, rendszeres mezőgazdasági napszámosság hagyományát. Az utóbbi vonatkozásban csak utalni kívánok azokra az adatokra, amelyek a palócság csoportjainak napszámosmunkára történő rendszeres vándorlásáról tudósítanak.

99 A summás munkások vándorlási irányai azt jelzik, hogy ebben a tevékenységben továbbra is az Alföld-hegyvidék sajátos táji munkamegosztása nyilvánul meg, azt azonban mindinkább átszövik a gazdasági-üzleti szempontok, a munkaerő árujellegéből fakadó törvényszerűségek, ill. az azokhoz való alkalmazkodás igénye, ennek megfelelően többféle típusa figyelhető meg a summásmunkának is. Feltétlenül mozgékonyabb, változatosabb munkavállalásról van itt szó, mint korábbi vándormunkák esetében, még akkor is, ha a népesség tömegei továbbra is kiszolgáltatottak létfeltételeik szűkössége miatt. A summásokat a legnagyobb számban kibocsátó megyék a századfordulón Borsod, Heves, Nyitra és Trencsén voltak,

100 ám az északi hegyvidéknek a Duna és Tisza közé eső, a mai Magyarország területén levő széles sávjában mindenütt megtalálhatjuk a summásmunka nyomát. Igaz, ennek intenzitása erősen eltér, további vizsgálatokat igényel, de vélem, hogy a Sajótól keletre eső térség kevés munkaerőt bocsát ki, s úgy tűnik, hogy az intenzíven mezőgazdálkodó zónák (Mátraalja, Bükkalja) nincstelen népessége megy inkább summásnak, míg a hegyvidéki lakosság inkább csak aratásra vállal kepés munkát, s az év nagyobb részében az erdőn, bányában és egyéb alkalmi munkán dolgozik. Aligha vitatható tehát, hogy az alkalmi munkavállalásban a helyi termelési tradícióknak, a hagyományos tevékenységi formáknak még ekkor is meghatározó jelentősége van. (Figyelembe kell itt vennünk természetesen a birtokstruktúrát és a családszervezetet is.) A summásvándorlások fő iránya ekkor is a hegyvidékről mutat az Alföld felé, de az amplitúdója kitágult (Békés, Csongrád, Hajdú megyék, ill. a Tiszántúl felé, a Dunán92, Sárközi Z., 1965. II. 323. 99 A nagykörösiek 1850-ben említik, hogy városukba „nagyon sokan járnak a felföldi palóczok napszámba". Vö. Hoffmann T., 1963. 312.: Pintér Sándor arról tanúsít, hogy „....a palócok számos községei - különösen ott, hol az elfoglalva tartott föld csekélysége mellett sovány is - „kikeletkor" munkát kereső egész rajokat bocsátanak ki". Vö. Manga J., 1979. 85. 100 SárköziZ, 1965. II. 369.