Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)
ELŐSZÓ
A munkaerő vándorlásának legfőbb mozgatója a mezőgazdaság éves rendje, a vegetáció ciklikussága, s a nyári nagy mezőgazdasági munkák indukálják a legerőteljesebb népességmozgást. Általános érvénnyel fogalmazza meg ennek törvényszerűségét a jeles francia történész, Fernand Braudel: „A termékeny mélyföldek megnyílnak a szegény — gyakran zord, hegyes - vidékek napszámosai előtt, és társulás jön közöttük létre, amelyről számtalan példa ... bizonyítja, hogy hatalmas erejű életszabály. Ezer meg ezer alkalommal vagyunk tanúi e tömegek lefelé özönlésének." 5 Utalnunk kell azonban arra is, hogy a mezőgazdasági munkák mellett alkalmanként más tevékenységet, olykor speciális szakértelmet is közvetít a nagy léptékű migráció: pl. olaszok dolgoznak az alpesi alagutak és a Szuezi-csatorna építésénél, görög márványfejtök Romániában és Egyiptomban, bolgár ácsok és szerbiai kőművesek vállalnak munkát Európa más-más régióiban stb. 6 Igen sokat tudunk ma már Észak-Magyarország, vagyis a történeti Felvidék és az Északi-középhegység népességének időszakos munkásvándorlásáról is. Balassa Iván, Hoffmann Tamás, Paládi-Kovács Attila, Sárközi Zoltán, Rácz István és mások tanulmányai révén egyes tevékenységi formákhoz kapcsolódó migráció kárpát-medencei irányai és összefüggései rajzolódtak ki, s valójában tisztázottak a munkásvándorlás főbb összetevői is, 7 a lokális adatoknak pedig olyan tömege áll rendelkezésünkre, ami már-már gátolja az anyag értelmezését. Hogy mégis önálló tanulmányt szánok ennek a kérdésnek, az két dologgal magyarázható: egyrészt a fentebb említett összegzések - feladatukból következően - elsősorban a migráció nagy léptékű irányait, trendjeit rajzolják meg, s nem lehetnek figyelemmel régiónk belső kapcsolatrendszerére, a kistájak közötti kapcsolatok arányaira és minőségére. Másrészt szükségesnek látszik a vándormunka nem mezőgazdasághoz kapcsolódó formáinak felvázolása is, mert ez gazdagítja és árnyalja a régiónk tevékenységi típusairól és táji munkamegosztásban elfoglalt helyéről meglevő képünket. Vagyis igyekszem a vándormunka különböző típusait, irányait egyetlen, közös „metszetben" bemutatni, úgy, mint a domb- és hegyvidéki régió népessége életmódjának egy lényeges elemét, a táji munkamegosztás egyik formáját, az alkalmazkodás egy sajátos típusát. Vizsgálataink során azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a migráció népéletbeli jelentősége, olykor funkciója is történetileg változó, alakuló, s módosulása szorosan összefügg a táj arculatának és kiélésének változásaival, az eltartóképesség alakulásával, vagyis az alkalmazkodási stratégiák módosulásával is. így a megrajzolt kapcsolatok s azok irányai sajátos belső mozgás eredményei, ha úgy tetszik eredői, öszszegződései a különböző hatásoknak és mozgásoknak, amelyekben egyaránt vannak évszázadokon át életképes tendenciák, de vannak gyorsan felbukkanok és hamar elmúlok is. Az természetesnek tűnik, hogy a munkaerő vándorlása sajátos kiegyenlítődési folyamat, amely általában olyan vidékekről indul, ahol a helyi gazdálkodás - részben vagy egészben - kihasználatlanul hagyja a munkaerőt, s oda irányul, ahol - tartósan vagy időlegesen - vákuum teremtődik a munkaerő számára. így a munkamigráció mozgásiránya általában - de nem kizárólagosan! - a hegyvidék-sík vidék, vagyis a hegyvidéki népesség munkaerejét cseréli el a mezőgazdálkodó zóna élelméért, gabonájáért. 8 5 Braudel, F. 1985. 114. 6 Rácz I., 1980.42-47. 7 Balassa!., 1985.; Hoffmann T., 1963. 294-341.; Paládi-Kovács A., 1979. 370-398.: Sárközi Z, 1965. 321-381.: Ráczl, 1980. 8 Ráczl, 1980. 42.; iff. BarthaJ., 1977, 87.; Foltanová, L. 1978. 73. skk.
