Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

tűnő - amint L. D. Hardesty fogalmaz -, hogy az ember nem egy fizikai környezethez alkalmazkodik, specializálódik, hanem a kultúra sajátos alkalmazására, amit „védőernyőként" tart maga és környezete között. Ez azonban eszköz is a környezet átalakításaid ra. Az Északi-középhegység és a magyar Alföld közötti viszony nem csupán a táji kapcsolatok kérdése, hanem felveti a társadalmi munkamegosztás problémáját is. E. R. Wolf mutatott rá, hogy a parasztok - a társadalom uralkodó rétegei mellett - eltartják az olyan foglalkozást űzőket is, akikről az általuk nyújtott különleges javak és szolgáltatások fejében gondoskodni kell.

13 Kétségtelen, hogy esetünkben - a sajátos társadalmi fejlődés, elsősorban a kései polgárosodás miatt - aligha beszélhetünk a nagytájak vonatkozásában a társadalmi munkamegosztás „tiszta" formájáról, illetve a táji munkamegosztás és a társadalmi munkamegosztás más tartalommal bír, mégis szembetűnő, hogy a múlt század végén kibontakozó hazai etnográfia fő figyelmét a „hagyományosabbnak" vélt kultúrával rendelkező műveltségi csoportok vizsgálatára fordította, az árutermelésbe kevésbé bekapcsolódott réteget tartotta igazi „parasztnak", s ez a réteg állt vizsgálatai homlokterében is.

14 Ezzel meglehetősen elsikkadtak a táji kapcsolatok, de a hagyományos árucsere-kapcsolatok vizsgálatának szempontjai is. Az életmód, vagyis a környezeti korrelációk és az azokhoz kapcsolódó társadalmi-műveltségi felépítmény változása történeti folyamat, s nem egyszerűen ökológiai változások eredménye.

15 A Felföld népessége - a fentebb jelzett kettős hatásnak megfelelően

16 kétféle „kötésben" élt: változatos módokon alkalmazkodott természeti környezetéhez, a táji adottságokhoz, méghozzá oly módon, hogy önmaga reprodukálására, valamint a szomszédos nagytájak, elsősorban a mezőgazdálkodó magyar Alföld népessége számára sajátos produktumokat állított elő. Mindez az egyes ember, valamint az egyes közösségek számára is sajátos sokoldalúságot, bizonyos értelemben „szabadságot" jelent a természeti adottságok kihasználásában, a természet kiélésében.

17 E vonatkozásban az egyes közösségek regulativ tevékenysége kevéssé hat tagjaira, mint pl. a földművelő falvak esetében. Ezek együttesen természetesen úgy jelennek meg, mint az ember és a környezet harmonikus viszonya, sajátos szimbiózisa. Az eltartóképesség alakulása, az egyes települések és tájak helyi és helyzeti energiái, a gazdálkodás különböző ágai csak lokális vizsgálatokkal deríthetők fel, s - jobbára - lokális problémákra adnak választ. Jelen munka csupán reprezentatív vizsgálati eredményeket használhat fel, mert a kiterjedt régió nagytáji kapcsolatainak feltárását célozza. Úgy vélem azonban, hogy az árucsere-kapcsolatok és a különféle migrációk összefüggései képesek feltárni mélyebb összefüggéseket is. S úgy vélem, hogy nem tévedek lokális problémakörbe, ha még egy kérdésre utalok - éppen az alkalmazkodás kapcsán. A Bükk hegység szlovák lakta falvainak életmódjáról írt tanulmányomhoz megjegyzéseket fűzve

18 Nádasdi Éva vetette fel a kérdést, hogy „vajon adott esetben a »bükkiseg« ténye, vagy a szlovák mivoltuk a döntő jellemző".

19 Ez a kérdés más nép12 Hardesty, L. D. 1974. 459. 13 Vö. Sárkány M., 1984. 92. 14 Sárkány M., 1984.94-95. 15 Anell, B. 1964. 9.; Gunda B., 1986. 4-5. 16 Birket-Smith, K. 1964. 23. skk. 17 Andrásfalvy B., 1982.69. 18 Viga Gy., 1984. 241-248. 19 NádasiÉ., 1985. 23.