Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

lomban Önök megtalálhatják. Nevezetesen arra gondolok pl., hogy a múlt században már számos mesterség sajátos mintakönyvvel, mintagyűjteménnyel bírt, ami - az értékesítést szolgálva - tárgytípusok, minták, díszítmények nagy távolságra való eljutását segítette közvetlen műveltségi kapcsolatok nélkül. Gertrud Liesenfeld nagyszerű monográfiát írt a felső-ausztriai fa háziipar egy központjáról, Viechtauról, s kimutatta, hogy pl. a szlovák házaló ácsok nagy mennyiségben szállították Magyarországra a toldott ágú, ún. német favillákat, s mellettük a mezőgazdasági eszközök számos fajtáját a 17-19. században. Ugyanő mutatott rá arra is, hogy a 19. század utolsó harmadában már nyomtatott árukatalógusok, mintakönyvek léteztek, amelyekből a konyhai eszközök, faedények, konyhai bútorok, fa gyermekjátékok megrendelhetők voltak a pesti - és más városi - kereskedők, boltosok által. Tehát a használati tárgyak, eszközök igen korai uniformizálódásával is számolnunk kell; gondoljunk arra, hogy az országos és regionális sajtóban a múlt század utolsó harmadában már általánosak voltak a - nem ritkán illusztrált - munkaeszköz-, munkagép- stb. reklámok. Vagyis: az egyes tárgytípusok elterjedésének megítélésénél nagy-nagy körültekintéssel, sokirányú vizsgálattal kell eljárni. Végezetül egy gondolatot engedjenek még meg! Számos nyoma van annak, hogy a Kárpát-medence érintkező nagytájai közötti hagyományos termékcsere, egykori munkamegosztás a 20. században, a trianoni határokon át is tovább élt. Pl. a csempészet - aminek elsősorban az eltérő adottságú tájakat elválasztó határoknál volt jelentősége - lényegében a korábbi gazdasági kapcsolatok fő irányait rajzolta ki. Közép- és Kelet Európa volt „szocialista" országainak hiánygazdálkodása ugyancsak életben tartotta ezeket a kapcsolatokat - természetesen új feltételek között. Különösen 1981-től nőtt meg ennek jelentősége, amikor a lengyel kereskedőturizmus fokozatosan a Közép-Európa és a Balkán közötti tranzitforgalom hordozójává vált. (A néprajz számára sem érdektelen, hogy a néhány törülközővel, vagy lepedővel elinduló lengyel kereskedő - nem ritkán értelmiségi, illetve középosztálybeli - hogyan sokszorozta meg induló tőkéjét a Balkánig, Törökországig és vissza.) Ma már szlovák, ukrán és román állampolgárok uralják ezt a piacot Magyarország keleti felében. Sajnálatos velejárója ez annak a folyamatnak, melynek során jelentős tömegek lehetetlenülnek el az említett országokban, s mindez olykor önmagában is új etnikai feszültségek forrásává válik. Magam bizonyos vagyok abban, hogy a nagy múltú, regionális munkamegosztás - néprajzi módszerekkel is feltárható - tapasztalata, tanulsága immár nemzetközi szinten is újra szerepet kaphat majd Közép- és KeletEurópa újfajta kapcsolatrendszerében.