Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

lönböző mértekben - szabadon hagyja a munkaerő egy részét, ami az év egy szakaszában más területeken nyer felhasználást. Az a munkaerő-felesleg, ami a Felföld mezőgazdálkodásában nem kap elegendő teret, részben helyben oldódik fel egyéb tevékenységekben, részben pedig a mezőgazdálkodó zónák, elsősorban a magyar Alföld szívja fel az esztendő egy részében. A táji adottságok kiélése, valamint a gabonatermelő sík vidékkel való kapcsolat mindkét formának nagy történeti mélységet ad. Bár a bánya- és iparvidékek kialakulása, elsősorban a 19. század folyamán megsokszorozza a helyi munkalehetőségeket, ez általában nem jelent teljes szakítást a paraszti munkával: a bányász és ipari népesség sajátos kettős foglalkozásra rendezkedett be. Ezek az előzmények - a feltételek azonossága miatt - ma is éreztetik hatásukat a vizsgált régióban. A települések nagy részének gyenge a megtartó ereje, egészségtelen a foglalkozási struktúra, s a hegyvidéki falvak egy része annak ellenére elnéptelenedik, hogy Pest, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben naponta százezrek „ingáznak" lakóhelyük és a munkahelyük között. 4. A táji adottságok és a környezet „kiélésének" formái, lehetőségei a Felföldön az egyes települések, más vonatkozásban a paraszti üzemek gazdálkodásának sajátos komplexitását eredményezték. A különböző színvonalú földművelés és az - azzal összekapcsolódó - állattartás mellett a régió nagy területein sokféle tevékenységre adnak lehetőséget a települések határában húzódó erdők. Hasznosításuk - a birtoklásuk eltérő formái ellenére - az itt élők munkaerejének különböző részét köti le - összefüggésben a mezőgazdálkodás lehetőségeivel. Ugyancsak differenciálják a gazdálkodást a falvak határában található gyümölcsösök, s különösen a szőlők, amelyek igen munkaigényesek. Mindehhez járulnak olykor egyéb természeti feltételek: különféle kőzetek lelőhelyei, ásványok előfordulásai, vizek stb. A gazdálkodás legkülönbözőbb formái sajátosan rétegződnek egymásra olykor az egyes településeken belül is. Tokaj-Hegyalján a helyi őstermelőhöz hasonlóan szőlőt művel a - különböző módon specializálódott - kézműves- és kereskedőnépesség csakúgy, mint az extraneus kassai polgár. A mezőgazdálkodó falvak népének egy rétege az év egy részében kőbányában dolgozik vagy szénbányásznak áll, nagyobb csoportjaik járnak az ipari üzemekbe is. Megjelenik ez a települések külső arculatában is: a kisebbnagyobb iparvárosok folyamatosan „bekerítik" mezőgazdálkodó környezetüket, a határaikban húzódó parasztfalvakat. (Olykor ezekből a falvakból „nőnek ki" a városok.) Szemléletes példája ennek Miskolc és a város szélén fekvő Görömböly és Szirma, Kazincbarcika, s a régi Sajókazinc a város szélén, vagy Tiszaújváros régi településmagja {Szederkény). A két utóbbi az életformaváltás mellett egy majd fél évszázados gazdaságpolitika mementója is. Említhetnénk Ózd vagy Salgótarján példáját is, bár ezek korábbi történetükben is sajátos fejlődési formát képviselnek. A város jellegéből következően talán „konszolidáltabbnak" tűnik a Felnémetet és hasonló településegységeket magába olvasztó Eger példája. 5. A mezőgazdálkodás mellett a Felföld népessége életmódjában nagy fontossága van az erdőnek, a különféle erdőmunkáknak. Az erdővidékek lakosságának ez lehetőséget teremt a tevékenységi formák bővítésére, az életmód-stratégiák komplexitására. Az erdőmunkák olyan jártasságokat kívánnak az itt élőktől, ami itt a tradicionális műveltség - akár a paraszti műveltség - elválaszthatatlan része. A szántóföldeknek az erdőktől irtással történő elhódítása, a 18-19. századtól meginduló tudatos állami erdőgazdálkodás a hagyományos tevékenységek sajátosan zárt kereteit jelölik ki, s vele az alkalmazkodás jellegzetes típusát körvonalazzák. Ezek a munkák a népesség számottevő csoportjait foglalkoztatták legalább az év egy szakaszában, s részben a különféle erdei