Viga Gyula: Utak és találkozások. Tanulmányok a népi kapcsolatok köréből (Officina Musei 10. Miskolc, 1999)

ELŐSZÓ

a történeti-statisztikai, történeti-demográfiai és gazdaságtörténeti vonatkozásait is. Tanulságos információkkal szolgál az etnokulturális folyamatokról, s nemcsak ruszin és román nyelvet beszélő és értő közösségekről tudósít, hanem magyar és szlovák nyelvűekről is, valamint két- és többnyelvűekről. Vagyis a munkácsi püspökség keretei között élő népesség számát ebben a korban nem lehet azonosítani a ruszinok számával. Hasonlóan fontos információkkal szolgálnak az összeírás jövedelmi viszonyokról, szolgáltatásokról és stoláris jövedelmekről szóló adatai, valamint a lelkészkedő papságról, a szerzetesek számáról közreadott tények is. Hasonlóan nagy jelentőségűek azok az eredmények, amelyeket a szerző a munkácsi püspökség 1772-1842 közötti demográfiai viszonyainak vizsgálatában ért el. Mindezek az interetnikus kapcsolatok igen fontos nyomjelzői is. Vagyis a „makrovizsgálatok" területén a szerző - igen gazdag tényanyag birtokában - számos kérdésben igen nagyívű összefüggéseket tár fel, s azok megítélésében igen árnyaltan fogalmaz. A településtörténeti folyamatok, a történeti statisztikai adatok érzékeltetik azt a sajátos „lüktetést" is, amit a 18. századi népességmozgások jelentettek, s amelynek a ruszinság az egyik komponense volt. Mindez önmagában is sokszínű, összetett nyelvi és etnokulturális folyamatokat sejtet, amelyek a Kárpát-medence népességtörténetének és interetnikus kapcsolatainak rendkívül gazdag történetét reprezentálják. Udvari István „mikrovizsgálatai" a nagy folyamatok, mélyebb összefüggések fonalára fűződnek. Az egyes ruszin szórványok településtörténetének feltárása (Komlóska, Rudabányácska, Bodzásújlak stb.) a nagy településtörténeti folyamatokat árnyalja, ugyanakkor új lokális eredményeket is hordoz. A szabolcsi ruszin szórványok történetére vonatkozó vizsgálat az áttelepülés és újjátelepülés folyamatainak finom szerkezetére tapint. (Az áttelepülők életmódváltozása a 17-18. századi településtörténet egyik legizgalmasabb kérdése.) Roppant tanulságos azon megállapítása, hogy a források névanyaga önmagában nem ad választ településtörténeti-etnikai folyamatokra, valamint az, hogy a rutén szó a 18. században nem feltétlenül ruszint jelöl, hanem a földesúrral meglevő jogi viszonyt, státust is: nem megtelepedett, szabad költözésú jobbágyot. A kvesztálásra vonatkozó adatok, valamint a Fclső-Ciróka-völgy 18. századi életmódjára vonatkozó megfigyelések elsősorban a gazdaságtörténelem számára becses információk. A művelődéstörténet köréből a 18. századi ruszin szellemi élet nagy alakjairól, Vasvári Pál ruszin kapcsolatairól, valamint a 18. századi hajdúdorogi cirill betűs iratokról készült írásokat tartom elsősorban olyanoknak, amelyek a maguk „mélyfúrásaival" a legerősebben alátámasztják a szerző tágabb horizontú megállapításait. Az utóbbi tanulságosan mutat rá a liturgia nyelvének változása mögött meghúzódó etnikai, nemzeti törekvésekre és folyamatokra, valamint arra, hogy az unió lassította az akkulturációs folyamatot. Az egyház a maga eszközeivel nyelvi igényeket igyekezett szolgálni, nem törekedett az etnolingvális folyamatok megfordítására. Mindez újra visszaviszi témánkat a vallás, a nyelv és a nemzeti identitás alapkérdéseihez. A ruszinság története számos szép példát tartalmaz a különböző nemzetiségű népcsoportok harmonikus együttélésére. Tanulságosnak érzem pl. a bácskai Kucura etnikumainak együttélését, ahol a ruszin többség mellett magyarok és (1945-ig) németek is éltek. Ismerték egymás nyelvét, de a ruszin volt a közvetítő nyelv, ami közelebb vitte a magyarokat és a németeket a szerb megértéséhez is. A századfordulón a három náció felváltva adta a falu bíráját, a község olvasóházába pedig ruszin, magyar és német újsá-