18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

POLITIKA- ÉS HIVATALTÖRTÉNET - Az ónodi országgyűlés történetéhez

sok különféle bizottsága, így a gravamenek egybeszerkesztésére, aztán az adó kivetésére, a hadi regulamentum kidolgozására, az articulusok megszövegezésére s a gyűlés végéig el nem intézett ügyek rendezésére kiküldött deputációk. Első tekintetre valóban bajos dolog eligazodni a sokféle tárgy és tárgyalás tarka szövevényén, akár a naplók, akár Áldásy előadását vegyük is alapul. Bizonyos azonban, hogy ezért az összevisszaságért nem annyira a fejedelem és emberei a felelősek, mint inkább a rendek; ők hozzák elő újra a rézpénz ügyét még akkor is, amikor józan észszel már mindenki elintézettnek tudta azt. De az ónodi országgyűlés még így is előnyösen különbözik a szécsényitől rendszeresebb és gyorsabb ütemével s nagyobb eredményességével. Szécsénybe azzal a szilárd elhatározással ment Rákóczi, hogy semmiféle javaslatot nem tesz, senkire semmi módon nyomást nem gyakorol, mindent a rendekre bíz. De csakhamar keserűen kellett tapasztalnia, hogy a rendiség, többségének önző, fegyelmezetlen, széthúzó, állhatatlan, hagyag magatartásával, gravameneken nyargaló, passzív politikájával a maga erejéből képtelen új országszervezésre. Okult a példából: Ónodon a tárgyalások irányítását szemmelláthatólag Rákóczi tartja a kezében, a gravamenek háttérbe szorulnak, a fontosabb kérdések tárgyalását maga a fejedelem indítja el a szenátusban előre kidolgozott javaslatokkal. Ezzel csak még élesebben különválik a rendek többségének formalitásokkal bíbelődő, aktív munka helyett szinte a puszta hozzászólásban, bonyolításban, késleltetésben, kimerülő szerepe a fejedelmi iniciativától, gyorsabb elintézésre, tettekre serkentő buzgalomtól.

66 Ha az ónodi országgyűlés még kevésbé hozta a rendiség hatalmi gyarapodását az államigazgatásban, mint a szécsényi, annak bizonyára az a felismerés volt az oka, hogy a hagyományos passzivitásukban megrögzött rendekre alig lehet számítani a szabadságharc megszervezésének és fenntartásának nehéz munkájában. Jól mondotta Bercsényi: a rendek viselkedését valóban szavak és tettek inkongruenciája jellemezte a legjobban. A kettő közt tátongó űr nagyjából egybeesik a rendi önzést a közhasznú tevékenységtől elválasztó szakadékkal: az országygyűlési tárgyalások világánál nagy általánosságban Rákóczi szerepel úgy mint az önzetlen aktivitás képviselője, míg a másik póluson a rendek többsége jelenik meg előttünk az önérdek és az inaktív szószaporítás attribútumaival. Szavakban nincs hiány, s amíg cselekvésre nem kerül sor s nem kell áldozatokat hozni a közért, addig a rendek magatartása kitűnően összeegyeztethető a haza javának szolgálatával. Lelkesednek a Habsburg-ház letételéért, Rákóczi buzdító szavaira egy szívvellélekkel kiáltják: inkább meghalnak százan, ezren is, semhogy tehetetlenül a gyűlölt osztrák járom alá hajtsák fejüket.

67 De a szavakat nem követik tettek. Rákóczinak minden oka megvan rá, hogy országgyűlési záróbeszédében Isten kegyelmének adjon hálát az elért eredményekért, viszont a rendeknek még egyszer lelkükre kösse a haza ügyének buzgó szolgálatát, tettel s nem szóval, csüggedetlen állhatar,r,

Beniczky Gáspár mint a fejedelem álláspontjának képviselője többször ki is fakad a rendek ellen: „Sokan nem mikínt facilitálták volna a Fölséges Fejedelem kegyelmes propositióit, de mikínt időt vontattak és a Conventust extraháltak volna, mesterkeltek benne, nem gondolván a Fölséges Fejedelem sok szép declaratióival, szíves expecloratióival, és Isten Törvényszéke eleiben való maga számadásának appellaliójával." Rákóczi tár I. 11. Itinerarium 18. §.