18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
MÓDSZERTAN - Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről
A leggyakrabban követett út a törvények és országgyűlési tárgyalások gazdasági vonatkozásainak összeszedegetése és elemzése. Lényegében ezt járja néhány történész, ezt kiváló közgazdák is, mint Kautz Gyula, ki közgazdasági eszméink fejlődéséről élet és elmélet összefüggésében adott jelentős összefoglalást, s Horváth Pál, aki pompás példáját adta annak: hogyan kell az anyagi kérdést a nemzeti élet egészébe illeszteni s a gazdasági és történeti látásmódot összeegyeztetni. Jellemző, hogy még az olyan érdemes kutató is, ki helyes meglátással a nép mindennapi életének megelevenítését tűzi zászlajára, a sokat ígérő elvi bevezetés után alig nyújt egyebet törvények gazdasági rendelkezéseinek összeállításánál, uralkodó és rendek gazdaságpolitikai törekvéseinek méltatásánál. Nyilvánvaló: ez volt a legkönnyebb, legegyszerűbb eljárás: kiadott törvényszövegeket s más nyomtatott munkákat kézbe venni - azaz lényegében a politikai történet forrásait. Deák Farkas is alig tesz egyebet, amikor felette fontosnak tartja „politikai (!) létünk újabb időben elismerésre jutott legnevezetesebb részét, nemzetgazdasági fogalmainkat és azok fejlődését" tárgyalni, hiszen „közgazdasági ügyeink fejlődésére" eddig vajmi kevés gondot fordítottak. 19 így azonban e munkák, országgyűlési szócsatákba és törvényes előírások paragrafusaiba merülvén az anyagi tevékenység eleven sodra helyett, igazában a gazdaságpolitika történelmévé váltak: épp a mindennapi élettől maradtak távol, az elvek, a posztulátumok magasában lebegtek a nép munkájának reális talaja fölött. Amíg történetkutatóink csak kerülgették agrármúltunk legsajátabb forrásait, s legbenső lényegéről alig tudtak fogalmat alkotni maguknak, addig az sem lehetett meglepő, hogy másik követett útjuk a birtoktörténelmen át vezetett. Szemmel láthatólag sokan úgy vélték közülük, hogy a birtoktörténelem, melyet haladó vívmányként könyveltek el a nagy férfiak méltatása helyett, maga az agrártörténelem, hogy az kimeríti ennek fogalmát. „A földnek vagyis a birtokoknak története" - olvassuk a jellemző megállapítást; s ennek felel meg, hogy amikor Hellebranl Árpád az 1912-18. évekből összeállítja a magyar történeti irodalom bibliográfiáját, agrárvonatkozásban egyéb idevágó munkákat nem tudván felsorolni, csupán a birtoktörténet tárgyi kategóriáját állítja fel. 20 A birtoktörténelem persze hasznos építőköve lehetett volna agrármúltunk megelevenítésének, ha híven s az osztálytársadalom fejlődésébe illesztve tárta volna fel a termelési viszonyok alakulását, ezt a követelményt azonban megközelíteni is csak egy-két esetben sikerült. 21 Elsősorban liberális történetíróink művelték e műfajt, nem tudván teljesen szabadulni feudális maradványoktól: a birtokok sorsának nyomon követése gyak11 [Jakab Elek cikkei, Erdészeti Lapok 1878 és 1879. - Kerekes Gy. i. m. és uő: A legrégibb magyar gazdasági törvények. Iparosok olvasótára, IX. 5—6. Bp. 1902. - Matlekovits Sándor; Magyarország törvényei s országgyűléseinek működése nemzetgazdasági tekintetben, különösen a 18-dik század óta. Pest 1865. - Kautz Gyula: A nemzetgazdasági eszmék fejlődési története és befolyása a közviszonyokra Magyarországon. Buda 1868, "Bp. 1911. - Horváth P. i. m. - Deák Farkas; A nemzetgazdaság története Magyarországon. Pest 1866. (Az idézet: V-VI. 1.) 20 A nagykárolyi gr. Károlyi-család összes jószágainak birtoklási története, kiadta gr. Károlyi László. Bp. 1911. V. 1. - Hellebrant Á. összeállításai, Századok, 1912-18. 2> Fraknói Vilmos: Bakocs Tamás birtokszerzései. Századok 1888. - Marczali Henrik: Magyar birtokviszonyok 1711-1740. Századok 1897.
