18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
MÓDSZERTAN - Mezőgazdaságtörténetünk új útjai
vetőlegesen becsült nagyságáról. De a legelő és a rét mellett még e felmérés és forclákra osztás után is az erdő marad az uradalmak legextenzívebb „művelési" ága, melynek jövedelmét csak az őrzés s a robotban történő kitermelés költsége terheli. 37 Az említettekkel szemben a XVII. század óta erősebben fellendülő bortermelés a majorság legintenzívebb művelési ága, ez kíván legtöbb befektetést még abban a boldog korszakban is, amikor filoxérának még se híre, se hamva. A szőlő sokféle munkájából - amilyen a trágyázás, nyitás, metszés, karózás, háromszori kapálás, fattyazás, kötözés, levelezés, szüret, fedés, pincebeli kezelés - a kényesebbeket vincellérre és napszámoskézre kell bízni, mert kizárólagos robotmunka mellett - nem egy példa igazolja - a szőlő alig hoz jövedelmet, sőt nem egyszer tönkremegy. Pedig a szőlőterületek nagy kiterjedését - még a művelésre kevéssé alkalmas területeken is -, a bortermelésnek a nagybirtok háztartásában vitt nagy fontosságú szerepét éppen a belőle származó állandó, biztos jövedelem magyarázza meg. Szemben a gabonapiac nagy változékonyságával, a borfelesleget - sőt, ha az allodiális termés s a dézsma, illetőleg hegyvám nem volt elég, a jobbágyoktól hozzávásárolt mennyiséget is - mindenkor jól el lehetett helyezni a földesúri korcsmákban. Ezzel azonban nagy kényelmesen meg is elégszik az uradalom, távolibb piacokat, az egyes jobbágyoknál jobb és nagyobb vevőt nem keres, s így a szőlőművelés mégiscsak másodrangú ága marad a majorsági üzemnek, mert - ellentétben a gabonával - a bor értékesítése terén hiányzik az a vállalkozókedv, mely minden fejlett allódium jellemző sajátja. Alihoz, hogy a nagybirtokos szervesen bekapcsolódhassék a borkereskedelembe, állandó és jó minőségű árucikkre lett volna szükség; csakhogy a mezőgazdaság valamennyi ága közül éppen a szőlőművelés az, melyben a természet erői a legkorlátlanabbul érvényesülnek, ahol tehát a termés mennyisége s főként minősége a legszeszélyesebben változik. Mindez hatványozottan áll a régi bortermelésre, melyben, minden relatív intenzitása mellett is, tőke és munka jelentékenyen kisebb szerepet vitt, mint manapság, nemcsak a termelés során, de a kezelésben is, mely talán még döntőbb a bor minősége szempontjából. Síkföldi uradalmak borfeleslegének amúgy is gyenge minőségét, melyet csak még lejjebb szállított a jobbágyok sok rossz dézsmabora, egy-egy kedvezőtlen év annyira lesüllyeszthette, hogy tágabb viszonylatban teljesen piacképtelenné válhatott, az ár, amit esetleg adtak volna érte, nem bírta meg a szállítás költségét. Csak olyan uradalmak építhetnek ki kapcsolatot távoli piacokkal, amelyek - mint a regéci is - egy-egy nagy hírű borvidék körzetébe esnek; a többi kénytelen saját határain belül gondoskodni feleslegének elhelyezéséről: árendás korcsmárosra bízza azt, vagy pedig jobbágyaival méreti ki. Ha már a távoli piacról s a nagybani értékesítésről való lemondás nem fedi az allódium eredeti célkitűzéseit, annál kevésbé az az eljárás, mikor a földesúr közvetítőket iktat maga és jobbágyai, a fő fogyasztók közé. Innen már csak egy lépés a tisztán bérleti formáig: míg a borkorcsmák árendásai csak az épületért s telekért fizetnek, viszont a bevételből részesednek, addig a crematarius-zsidók állandó bérösszeg fejében többnyire maguk főzik és saját számlájukra mérik ki a pálinkát. (Néhol ugyan, mint Regécen, a földesúr még ingadozik saját kezelés és bérbe adás között, ami mutatja az allodiális üzem csekély fejlett37 Az erdőkre 1. Wellmann, 144-46.1.
