18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

POLITIKA- ÉS HIVATALTÖRTÉNET - Rendi állás és hivatali rang a XVIII. század eleji kormányhatóságokban

br. Révay Péter példájára. Révay formailag az idézett törvénynek (tehát az udvari gyakorlattól módosított országos szokásnak) köszönhette elsőségét a főispánok sorában; de megelőzte volna nem egy társát az íratlan hagyomány szerint, családja régiségénél fogva is, hiszen újdonsült grófokénál jóval előkelőbb: ősi bárócsaládból származott. A példa tehát, közelebbről megnézve, csak látszólag tanúskodott a seniurnrendszer feltétlen uralma s a grófok és a bárók egyenlő rangja mellett. Révay mögött valójában a törvény s az íratlan szokás állott, ezen az alapon pedig Zichynek Meskó elé kellett volna kerülni, hiszen főispán volt s családjának grófi rangja jó négy évtizeddel tekinthetett vissza nagyobb múltra Meskó báróságánál. Ellenfele nyilvánvalóan maga sem kérkedett főnemességével, különben már a helytartótanács felállításakor tiltakozott volna az ellen, hogy Szörény, a köznemes címzetes püspök mögé ültessék, - ezt azonban nem tette meg. így aztán egészen különös helyzet állott elő, mikor a királyi szó a seniumra hivatkozva Meskónak juttatta az elsőbbségét - Zichyvel szemben, akit Szörény önként előbbvalónak ismert el. A Szőrény-Meskó—Zichy sorrend, a senium érvényesítése ebben az esetben egyértelmű volt az ország szokásának feje tetejére állításával: a rendi hagyomány csak fordított sorrendet tudott elképzelni, a grófot (kivált, ha főispán volt) az újdonsült báró, s mindkettőt a címzetes püspök előtt. Ebből is látható, milyen kavarodást okozhatott a senium rendszere a régtől fogva megszokott rendben, különösen, ha keresztülvitele nem volt következetes. Mert a sok zűrzavar nemcsak onnan eredt, hogy a bécsi udvar eleinte még alkalmazkodott az ország szokásaihoz, s csak utóbb, a sikeren felbuzdulva látott hozzá a seniumelv mind szélesebb körű érvényesítéséhez. Az összevisszaságot még fokozta, hogy sok esetben személyi tekintetek is közrejátszottak. Tévedés lenne ugyanis azt hinni, hogy mindannyiszor és mindenestül elvi szempontok szabták meg a kancellária véleményét s az uralkodó elhatározásait. Zichy balsikerében is - hasonlóan a gr. Batthyány Lajos javára hozott, teljesen ellenkező döntéshez - bizonyára nagy sűllyal esett latba a személyi kérdés: hogy Meskó irodaigazgató volt, tehát az abszolutista törekvések legfőbb letéteményese a helytartótanácsban, s már megelőző szolgálata folyamán is a Habsburg-ház kipróbált, mindenre kész hívének bizonyult. Mint maga említi kérvényeiben, ügyvédi gyakorlat után 1701-től fogva hat éven át viselte a királyi helyettes jogügyigazgató tisztét, ellátva közben a jogügyigazgató teendőit is, „non sine fructu aerarii Maiestatis V. S., odio vero, et in praesens quoque indelebili plurimorum regnicolarum passione". S miután a Rákóczi-felkelés alatt kárt szenvedve is megmaradt a király hűségén, a nádori ítélőmester tisztségét töltötte be hg. Esterházy Pál haláláig, miközben a legnagyobb készséggel és buzgalommal fáradozott a királyi szolgálat előmozdításán. Végül pedig, helytartótanácsossá történt kinevezését megelőzően, mint udvari tanácsos tett ismét hasznos szolgálatokat a kincstárnak.

93 Ilyen érdemek játszottak közre abban, hogy a grófok s a bárók gyökeréig különböző két rétege királyi szó nyomán a hivatali életben, s azután tovább gyűrűzve a társadalomban is egy főnemesi renddé olvadjon össze. '

w

Meskóra von. Id. Ben. res. 1701 fol. 19, Orig. ref. 1717: 5 (innen az idézet; az egész nemcsak Meskó jellemére vet fényt, hanem arra is, hogy a kor mennyire nem tudta egységben látni, nem is láthatta a király s az ország érdekeit), Conc. exp. 1721. szept. 26; helytartótanácsi működéséről Ember i. m. 17, 41-42.1.