18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

POLITIKA- ÉS HIVATALTÖRTÉNET - Rendi állás és hivatali rang a XVIII. század eleji kormányhatóságokban

lönféle esetéről szól a határozat kimondásának, illetőleg a kisebbségben maradt vélemény felterjesztésének. Van azonban egy lényeges eltérés is: az irodaigazgató fontosabb szerepet kap, aligha célzatosság nélkül. A rendi elemekből kiformálódó új hatóságban neki jut a feladat, hogy az udvar érdekeit s a rendi, különösen főrangéi tanácsosoktól eleinte bizonyára idegen hivatali szempontokat érvényesítse. Ezért kerül az ügyintézés egész fonala az ő kezébe, az iktatástól kezdve a fogalmazatok átnézésén keresztül egészen a tisztázatok aláírásáig. A kancellária kifogásolja is, hogy az ügyek előterjesztését a tanácsban szintén őrá akarják bízni, majd mindent egyetlen emberre; mire való akkor a tanácsosok referálása? - kérdi. A válasz az, hogy az elnök igenis adjon át minden beérkezett iratot tüstént az irodaigazgatónak, mert valamennyi rendezett dicasteriumban mindenekelőtt jegyzékbe szokás venni, ami beérkezik. Amint ez megvan, a legközelebbi tanácsülésen ugyancsak az irodaigazgató mutassa be az ügyeket, nem azért, hogy ő tegyen mindegyikről részletes javaslatot, hanem, hogy a kevésbé fontos és röviden elintézhető ügyeket ott helyben elővegyék s elvégezzék, a többit pedig az elnök tüzetesebb megvizsgálásra egy-egy tanácsosnak ossza ki, esetleg - ha az ügy súlyosabb természetű - köröztesse köztük.

43 Az irodaigazgató döntő szerepe valóban meg is maradt hosszú időn át, állása - noha a tanácsosok között nem foglalt el valami előkelő helyet - fontosságban az elnöké után következett.

44 A segédhivatal fejének, az aktaszerű ügyintézés igazi képviselőjének hasonló, szándékos kiemelésére (a többi, rendi állásra nézve nagyrészt előkelőbb tanácsos közül) más, kevésbé rendi jellegű hatóság kebelében nem találunk példát. A kancellária tanácsában pl. a második, 1727-i utasítás szerint a titkárok is előterjeszthették a kevésbé jelentős, sablonos ügyeket, pedig egyébként csak akkor szólhattak, ha kérdezték őket. Inkább abban mutatkozott nyilvánvaló tendencia az udvar részéről, hogy ha valamelyik ügy a titkos tanácsba került tovább, ott a kancellária részéről csak köznemes tanácsos referálhatta, még ha addig főnemes foglalkozott is a dologgal; a főűr nyilván több eréllyel s hathatósabban képviselte volna a magyar hatóság álláspontját, mint a leghatalmasabb urak fényes gyülekezetében hátul meghúzódó, elfogódott, egyszerű nemes. Annál visszásabb volt ez a rendelkezés, mert az instrukció szigorúan meghagyta, hogy egyébként csak igen nyomós okból szabad mást tenni az előadó helyébe, hiszen az ügyet, előzményeivel együtt, ő ismeri a legjobban. Kell is ismernie, mert az utasítás kötelességévé teszi, hogy az ügy lényegét írásban, pontokba foglalva, szorgalmas tanulmányozás után, javaslatát pedig körültekintően, megfelelő indokolással adja elő a tanácsban, ügy, hogy az esetleges kétségeket eloszlathassa s ellenvetésre meg tudjon felelni. Előterjesztéséhez a többiek továbbra is az ülés rendjében (iuxta ordinem sessionis) szólnak hozzá, egymás után s nem egyszerre, részrehajlás vagy indulat nélkül; senki, az elnök se vágjon közbe vagy nyilvánítsa előre véleményét azzal a szándékkal, hogy másokat a maga nézetére vonjon, hanem csak azt adja elő, kellően megindokolva, ami 4,

Conc. exp. 1724. jan. 48. Egyébként az elnök az ügyeket is az irodaigazgató javaslata szerint osztotta ki a tanácsosoknak; az irodaigazgató ellenőrizte azt is, hogy ki mikor készül el jelentésével. (Ember i. m. 19. 1.) A kancelláriában, csekélyebb létszámú hivatal lévén, külön irodaigazgató nem volt; itt a tanács után a kancellár vállán nyugodott az ügyintézés: maga nézte át a fogalmazalokat, s ő döntött arról is, hogy azokat a tanácsban fel kell-e olvasni, vagy sem. ""Ember i. m. 16. 1. stb.