18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

POLITIKA- ÉS HIVATALTÖRTÉNET - Az ónodi országgyűlés történetéhez

szabbodásával, s amikor a béketárgyalások meghiúsulása minden téren gyökeres rendezést tett szükségessé, maga is kénytelen volt beismerni, hogy „az hadaknak kifizetéseket más móddal nem remélhetni hanem ha az Nemes Vármegyékre valamely quantum felvettetnék."

87 Az ónodi propozíciókban, igen jellemző, bár a kényes pontokon igen óvatos szavakkal, nyíltan feltárta a rendek előtt a helyzetet, előkészítve a talajt a felkelés anyagi megalapozásának gyökeres átszervezésére. „A rézpénz által minden rendek terhe nélkül folytatánk hadakozásunkat mindaddig, miglen az... becstelenségbe nem hozattaték"; immár nincs más választás, „vagy prédáló, nem oltalmazó, fosztó, nem harcoló, rongyollott üres erősségekkel, töltetlen ágyukkal kéntelenített hadakozásunkat kell folytatnunk; vagy, buzgó hazafiságunk szerint oly módot találnunk, mely által, kinek-kinek rendes fizetése megjárhasson, és az említett sok rossz eltávoztassák." Nem akart mindjárt ajtóstól rontani a házba, nagyon jól tudta, mennyire kedvét szegné a rendeknek, ha mindjárt elöljáróban értésükre adná: mit ért buzgó hazafiságon és „az ország nagyhírű, de kevéshasznú fundusi" megtoldásának „a szükséghez képest kívántató", leghathatósabb és egyedül célravezető módján.

88 Elég volt akkor végighallgatni a kivételesen nagy számban összegyűlt rendek hosszas és szenvedélyes felszólalásait, amikor, a harmadik ülésben, valóban tárgyalásra került a közteherviselés ügye. Rákóczi tisztában volt vele, mi minden műlik e döntő kérdésben az ő tapintatos, de határozott fellépésén, hogy latba kell vetnie egész tekintélyét, ha itt, az egyéni s a közérdek legélesebb ütközőpontján érvényre akarja juttatni a maga egyedül indokolható felfogását. Ünnepélyes, emelt hangon tette fel a kérdést: van-e a rendekben hajlandóság a haza veszélyben forgó szabadságának megmentésére anyagi áldozatot hozni, készek-e a maguk költségére is előmozdítani a haza ügyét? Mert csak a fejedelmi javak s a kincstár jövedelméből lehetetlen tovább folytatni a háborút. Most kell segíteni magunkon s a hazán, mégpedig mindenki hajlandóságával; a közteherviselés nemcsak hasznos, de elengedhetetlenül szükséges is, az egyetlen kivezető út, mert „pecunia nervus belli".

89 Rákóczi mély meggyőződéstől átfűtött szavai ritkán tévesztették el hatásukat, de ebben az esetben a rendek saját zsebéről, legféltettebb anyagi érdekeiről volt szó. Voltak ugyan, akik belátták szavainak igazságát, de a többiek továbbra is a fejedelemre és a kincstárra akarták hárítani a hadakozás egész anyagi terhét. Hiába hajtogatta a fejedelem, hogy ezek a jövedelmi források, „kiknek ugyan nagy híre vagyon", vajmi keveset hoznak, „mindazonáltal sok felé járván némelyeknek elméjek, tanácslották, hogy fiscalitásokból és az Ország proventussából s bányákbul kitelhetik azon két millió, és ha az elég nem volna, az benne méritait personáknak conférait jószágokat is visszavenné eő Felsége."

90 A birtokadománnyal megjutalmazott tisztek persze mindjárt ellentmondtak, a vita újból kiélesedett s csak Rákóczi és Bercsényi újabb felszólalásával sikerült elérni a közadózás kimondását. Ha már elvben sem ment könnyen a contributio megszavazása (s akkor is a kívánt 2,7 millió helyett csak 2 millió forintnyi összegben), annál jobban eltértek a vélemények az adóteher felosztása s a fizetség módja tekintetében. „Az kik 87

Századok 1896, 9-10. 88

Ld. Szalay, VI. 415-416. 8

''ltinerarium 20, 21. §. !K)

Beniczky naplója, Rákóczi tár I. 10.