18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

POLITIKA- ÉS HIVATALTÖRTÉNET - Az ónodi országgyűlés történetéhez

vánja az békességet... Továbbá az Magyar Deputatusok is ...végső bánatjokat könnyes szemekkel élőnkben terjesztették, látván hogy minden gyümölcs nélkül kölletik visszatérniek".

11 Ez a búsulás és bánkódás mutatja a legjobban, hogy Rákócziéknak minden más lehetett a szándékuk, csak éppen az önmagáért való háborúskodás nem. Kezdettől fogva abban bizakodtak, hogy a tűrhetetlen terhektől és kíméletlen elnyomástól felkelésbe taszított népi tömegek elemi ereje rövidesenjobb belátásra bírja a spanyol örökösödési háborúba bonyolódott bécsi udvart. 1706 derekáig nem annyira rendszeres háború folyt, mint inkább ideiglenes jellegű hadakozás, a közeli kiegyezés reményével. Több mint két esztendőn át újra meg újra kezdetét vette a békealkudozás, hol Gyöngyösön, hol Selmecbányán, hol Nagyszombatban, hol közbenjárók útján. De legutoljára Rákóczinak keserűn kellett tapasztalnia, hogy „valamint ezelőtt fucate és nem sincere tractáltanak, úgy mostanság is a nemzet veszedelmére igyekeznek" a bécsi udvar emberei.

12 Nagyszombatban végkép füstbe ment a becsületes megbékélés reménysége; nem maradt más hátra, mint fájó szívvel, de szilárd elhatározással berendezkedni az élethalálharcra s küzdeni körömszakadtáig. Kettős törekvés jellemzi ezt az új berendezkedést: kiépíteni s nagyobb erőfeszítésekre képessé tenni, szilárdan megalapozni Rákóczi Magyarországát kifelé s befelé egyaránt. A kifelé, Európa hatalmasságainak szóló gesztusra ezúttal szükségtelen szót vesztegetnünk; az ónodi abrenuntiatio ténye s a hozzá fűzött jámbor szándék - külföldi hatalmak segítségének megnyerése — az eddigi kutatásokból is eléggé ismeretes. Vegyük inkább szemügyre azt, ami elsikkadt a függetlenségi nyilatkozat méltatásának mámorában s akkor kitetszik, hogy a közjogi s a vele kapcsolatos külpolitikai kérdés csak egyik, s tán nem is a legfontosabb része volt mindannak, ami felől határozni kellett Ónodon. Másról, többről volt itt szó, arról, hogy sikerül-e szabályozottabb, állandóbb mederbe terelni a kuruc mozgalmat, mely ősi, népi forrásokból táplálkozva a hosszú időn át lefojtott s egy csapásra felszabadult elemi erők zabolátlan lendületével tört s árasztotta el egész Felsőmagyarországot. Ez a hirtelen fellobbanó, de a nehézségek láttán éppoly hamar lelohadó lelkesedés alkalmas lehetett arra, hogy életre keltsen s magával ragadjon gúzsba kötött és tétlenségre kárhoztatott energiákat, ám a benne rejlő eleven erő - kivált, ha néhány kudarc is szárnyát szegte - nem futhatta többre néhány hónapig tartó, gyors döntésre áhítozó nekibuzdulásnál. Aki reguláris seregekkel, az akkori világ legelső sorkatonaságával szemben tartós háborúra szánta el magát, nem hagyatkozhatott többé pusztán e népi, eruptív erőkre, meg kellett szerveznie, szilárd keretekbe ágyaznia a rendszertelen, széthulló erőkifejtést, mielőtt még hamvába hal a lelkesedés. Az interregnum kimondásával párhuzamosan az addigi rövid életűnek szánt, hevenyészett szükségépület helyén meg kellett vetni Rákóczi Magyarországának szilárdabb, időállóbb fundmentumát. Nincs mit csodálkozni rajta, hogy ez a belső megszervezés rendi alapokon történt, bármennyire népi megmozdulásból sudarasodott is neki Rákóczi szabadságküzdelme. A Rákóczi-kor a féltve őrzött és hangosan követelt rendi dualizmus u

Thaly: A Székesi gr. Bercsényi-család, III. (Budapest 1887) 791.; Vö. Áldásy, Századok 1895, 563, 625-626. I2

A rozsnyói tanácsülés jegyzőkönyvében, Századok 1896, 14.