18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

POLITIKA- ÉS HIVATALTÖRTÉNET - Az ónodi országgyűlés történetéhez

vánja az békességet... Továbbá az Magyar Deputatusok is ...végső bánatjokat könnyes szemekkel élőnkben terjesztették, látván hogy minden gyümölcs nélkül kölletik visszatérniek". 11 Ez a búsulás és bánkódás mutatja a legjobban, hogy Rákócziéknak minden más lehetett a szándékuk, csak éppen az önmagáért való háborúskodás nem. Kezdettől fogva abban bizakodtak, hogy a tűrhetetlen terhek­től és kíméletlen elnyomástól felkelésbe taszított népi tömegek elemi ereje rövide­senjobb belátásra bírja a spanyol örökösödési háborúba bonyolódott bécsi udvart. 1706 derekáig nem annyira rendszeres háború folyt, mint inkább ideiglenes jelle­gű hadakozás, a közeli kiegyezés reményével. Több mint két esztendőn át újra meg újra kezdetét vette a békealkudozás, hol Gyöngyösön, hol Selmecbányán, hol Nagyszombatban, hol közbenjárók útján. De legutoljára Rákóczinak keserűn kel­lett tapasztalnia, hogy „valamint ezelőtt fucate és nem sincere tractáltanak, úgy mostanság is a nemzet veszedelmére igyekeznek" a bécsi udvar emberei. 12 Nagy­szombatban végkép füstbe ment a becsületes megbékélés reménysége; nem ma­radt más hátra, mint fájó szívvel, de szilárd elhatározással berendezkedni az életha­lálharcra s küzdeni körömszakadtáig. Kettős törekvés jellemzi ezt az új berendezkedést: kiépíteni s nagyobb erőfe­szítésekre képessé tenni, szilárdan megalapozni Rákóczi Magyarországát kifelé s befelé egyaránt. A kifelé, Európa hatalmasságainak szóló gesztusra ezúttal szükség­telen szót vesztegetnünk; az ónodi abrenuntiatio ténye s a hozzá fűzött jámbor szándék - külföldi hatalmak segítségének megnyerése — az eddigi kutatásokból is eléggé ismeretes. Vegyük inkább szemügyre azt, ami elsikkadt a függetlenségi nyi­latkozat méltatásának mámorában s akkor kitetszik, hogy a közjogi s a vele kapcso­latos külpolitikai kérdés csak egyik, s tán nem is a legfontosabb része volt mindan­nak, ami felől határozni kellett Ónodon. Másról, többről volt itt szó, arról, hogy sikerül-e szabályozottabb, állandóbb mederbe terelni a kuruc mozgalmat, mely ősi, népi forrásokból táplálkozva a hosszú időn át lefojtott s egy csapásra felszabadult elemi erők zabolátlan lendületével tört s árasztotta el egész Felsőmagyarországot. Ez a hirtelen fellobbanó, de a nehézségek láttán éppoly hamar lelohadó lelkese­dés alkalmas lehetett arra, hogy életre keltsen s magával ragadjon gúzsba kötött és tétlenségre kárhoztatott energiákat, ám a benne rejlő eleven erő - kivált, ha né­hány kudarc is szárnyát szegte - nem futhatta többre néhány hónapig tartó, gyors döntésre áhítozó nekibuzdulásnál. Aki reguláris seregekkel, az akkori világ legelső sorkatonaságával szemben tartós háborúra szánta el magát, nem hagyatkozhatott többé pusztán e népi, eruptív erőkre, meg kellett szerveznie, szilárd keretekbe ágyaznia a rendszertelen, széthulló erőkifejtést, mielőtt még hamvába hal a lelke­sedés. Az interregnum kimondásával párhuzamosan az addigi rövid életűnek szánt, hevenyészett szükségépület helyén meg kellett vetni Rákóczi Magyarországának szilárdabb, időállóbb fundmentumát. Nincs mit csodálkozni rajta, hogy ez a belső megszervezés rendi alapokon történt, bármennyire népi megmozdulásból sudarasodott is neki Rákóczi szabad­ságküzdelme. A Rákóczi-kor a féltve őrzött és hangosan követelt rendi dualizmus u Thaly: A Székesi gr. Bercsényi-család, III. (Budapest 1887) 791.; Vö. Áldásy, Századok 1895, 563, 625-626. I2 A rozsnyói tanácsülés jegyzőkönyvében, Századok 1896, 14.

Next

/
Thumbnails
Contents