18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - A köznemesség gazdálkodása a XVIII. században

zad első felének nagy paraszti vándormozgalma idején. Ha akadt is földesúr, kinek a megürült jobbágytelkek bizonyos határig kapóra jöttek majorságának kiterjeszté­se céljára, a többi, egész falut bíró és compossessor egyaránt, jobbágyai megtartá­sán, illetőleg visszahozásán igyekezett, a megye segítségét is igénybe véve, hisz' földje paraszti szolgáltatások nélkül mit sem gyümölcsözött. A földesúr nem késle­kedett nyomozást indítani, tanúkat kihallgatni arról, hogy mikor s hova szöktek jobbágyai. Bár az országgyűlések próbáltak messzemenő segítséget nyújtani a job­bágyaikat visszaszerezni kívánó földesuraknak, a rendelkezés megismétlése, de maguk a vonatkozó törvénycikkek is elárulták, hogy nem sok sikerrel, nyíltan megvallva, hogy az ilyen próbálkozások sem barátságos, sem jogi úton nem jártak eredménnyel, sőt a szökötteket befogadó úr és megye, súlyos büntetéssel való fe­nyegetés ellenére, inkább azok visszatartására törekednek. Nem meglepő, ha felvi­déki birtokosok egyrészt siettek máshonnan jövőknek házhelyet juttatni annak fe­jében, hogy az írásra ugyancsak keresztet tevő jobbágy társaik s lehetőleg vármegyei esküdt tanúsága előtt, kezük keresztvonásával örökös jobbágyságra kötelezték ma­gukat. Másrészt kezesek állításán kívül meglevő jobbágyaiktól esküt vettek ki, hogy keresztvonásukkal erősített írásnál fogva soha tőlük s maradékaiktól „el nem ide­genednek, hanem halálokig engedelmes és szófogadó jobbágyj lesznek". A mun­kaerőén kívül a jövedelem biztosítását célozta, midőn arra az időre, míg távol kel­lett lennie, a földesúr másra bízta jobbágyait. Tajnay Péter 100 tallérért 10 eszten­dőre zálogba vette két Románfalván, Nyitra megyében lakó jobbágyát, módot adva a zálogbirtokosnak arra, hogy „szabadon robotoltathasson vélek"; s mivel ez látta, hogy „szegény állapottal vannak", hogy jobb hasznukat vehesse, marhát s eszközö­ket adott kezükre a zálog lejártakor való megtérítés fejében. 13 A török pusztította részeken birtokhoz jutott urak jövevények befogadásán kívül az egykori királyi Magyarországon bírt földjeikről is vittek át jobbágyokat; jobb módúak külföldiek betelepítésére is áldoztak, ennek azonban nemegyszer a tősgyökeres magyar, kivált kálvinista parasztok elüldözése lett a következménye. Kellő számú munka-, termény- és pénzszolgáltatásra kötelezett alattvalók biztosításán kívül birtoka épségével s lehető növelésével is törődni kellett a faluha­tár egyedüli birtokosának. Nemcsak birtokperekkel kellett bajlódnia az ősiséggel kapcsolatban a sokfelé ágazó rokoni kapcsolatok miatt. Nagybirtokosok arrondirozásai kedvezőtlen cserével, esetleg birtokállományának csorbulásával fe­nyegették. De ha sem ettől, sem a falu elpörlésétől nem kellett tartania, területé­nek csonkítatlan megóvásáért akkor sem ártott résen lennie. Abból, hogy szom­széd helységek - mint Alsósztregova és Kisfalu - határa gyakran nyitva állt egymás nyájai számára, rendszerint még nem származott komolyabb összetűzés. De ha erőszakosan terjeszkedő birtokos volt a szomszédban, állandóan fenyegetett a jog­gyakorlat, hogy aki esztendei háborítatlan használatot tudott kimutatni adott föld­darabban - s maga a kor kimagasló jogtudósa sem csinált titkot belőle, hogy erre ilyen-olyan tanúkat nem volt nehéz találni -, az illető úr már igényt formálhatott rá. Ám magára a falu népére rá lehetett bízni, hogy ilyen igénylésekből eredő pö­rösködésnek s a nemegyszer emberölésig fajuló határvillongásoknak lehetőség szerint elejét vegye. A községi bíró a falubeliekkel együtt esztendőnként végigjárta "MOL. P. 481. 6. es. XI. fasc. 7, 21, 5. - Révay J.: i. m. 133. p.

Next

/
Thumbnails
Contents