18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - A köznemesség gazdálkodása a XVIII. században

zad első felének nagy paraszti vándormozgalma idején. Ha akadt is földesúr, kinek a megürült jobbágytelkek bizonyos határig kapóra jöttek majorságának kiterjesztése céljára, a többi, egész falut bíró és compossessor egyaránt, jobbágyai megtartásán, illetőleg visszahozásán igyekezett, a megye segítségét is igénybe véve, hisz' földje paraszti szolgáltatások nélkül mit sem gyümölcsözött. A földesúr nem késlekedett nyomozást indítani, tanúkat kihallgatni arról, hogy mikor s hova szöktek jobbágyai. Bár az országgyűlések próbáltak messzemenő segítséget nyújtani a jobbágyaikat visszaszerezni kívánó földesuraknak, a rendelkezés megismétlése, de maguk a vonatkozó törvénycikkek is elárulták, hogy nem sok sikerrel, nyíltan megvallva, hogy az ilyen próbálkozások sem barátságos, sem jogi úton nem jártak eredménnyel, sőt a szökötteket befogadó úr és megye, súlyos büntetéssel való fenyegetés ellenére, inkább azok visszatartására törekednek. Nem meglepő, ha felvidéki birtokosok egyrészt siettek máshonnan jövőknek házhelyet juttatni annak fejében, hogy az írásra ugyancsak keresztet tevő jobbágy társaik s lehetőleg vármegyei esküdt tanúsága előtt, kezük keresztvonásával örökös jobbágyságra kötelezték magukat. Másrészt kezesek állításán kívül meglevő jobbágyaiktól esküt vettek ki, hogy keresztvonásukkal erősített írásnál fogva soha tőlük s maradékaiktól „el nem idegenednek, hanem halálokig engedelmes és szófogadó jobbágyj lesznek". A munkaerőén kívül a jövedelem biztosítását célozta, midőn arra az időre, míg távol kellett lennie, a földesúr másra bízta jobbágyait. Tajnay Péter 100 tallérért 10 esztendőre zálogba vette két Románfalván, Nyitra megyében lakó jobbágyát, módot adva a zálogbirtokosnak arra, hogy „szabadon robotoltathasson vélek"; s mivel ez látta, hogy „szegény állapottal vannak", hogy jobb hasznukat vehesse, marhát s eszközöket adott kezükre a zálog lejártakor való megtérítés fejében.

13 A török pusztította részeken birtokhoz jutott urak jövevények befogadásán kívül az egykori királyi Magyarországon bírt földjeikről is vittek át jobbágyokat; jobb módúak külföldiek betelepítésére is áldoztak, ennek azonban nemegyszer a tősgyökeres magyar, kivált kálvinista parasztok elüldözése lett a következménye. Kellő számú munka-, termény- és pénzszolgáltatásra kötelezett alattvalók biztosításán kívül birtoka épségével s lehető növelésével is törődni kellett a faluhatár egyedüli birtokosának. Nemcsak birtokperekkel kellett bajlódnia az ősiséggel kapcsolatban a sokfelé ágazó rokoni kapcsolatok miatt. Nagybirtokosok arrondirozásai kedvezőtlen cserével, esetleg birtokállományának csorbulásával fenyegették. De ha sem ettől, sem a falu elpörlésétől nem kellett tartania, területének csonkítatlan megóvásáért akkor sem ártott résen lennie. Abból, hogy szomszéd helységek - mint Alsósztregova és Kisfalu - határa gyakran nyitva állt egymás nyájai számára, rendszerint még nem származott komolyabb összetűzés. De ha erőszakosan terjeszkedő birtokos volt a szomszédban, állandóan fenyegetett a joggyakorlat, hogy aki esztendei háborítatlan használatot tudott kimutatni adott földdarabban - s maga a kor kimagasló jogtudósa sem csinált titkot belőle, hogy erre ilyen-olyan tanúkat nem volt nehéz találni -, az illető úr már igényt formálhatott rá. Ám magára a falu népére rá lehetett bízni, hogy ilyen igénylésekből eredő pörösködésnek s a nemegyszer emberölésig fajuló határvillongásoknak lehetőség szerint elejét vegye. A községi bíró a falubeliekkel együtt esztendőnként végigjárta "MOL. P. 481. 6. es. XI. fasc. 7, 21, 5. - Révay J.: i. m. 133. p.