18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés

hették volna ki a természeti adottságok olykor (pl. szűk határ, futóhomok - tág határ, zsíros televény) végletes szélsőségeit? Különben is: a jobbágytelek fogalma csak belső házhelyet, szántóföldet és rétet foglalt magába; hol maradt a sokszor jövedelmezőbb szőlő tekintetbe vétele (a dézsmát vagy hegyvámot leszámítva) az úrbéres terhek megállapításánál? Nem vette számításba az Urbárium az állatállományt sem (csupán a bárány- és méhkilenced meg a vajszolgáltatás vonatkozásában), holott épp Pest megyében számos község létalapját elsősorban az állattartás alkotta, s az a jobbágytelek körén kívül eső legelőre alapozódott. így az Urbárium életbeléptetésével élesen elkülönült egymástól a földesúri és az állami adóztatás alapja: míg a hadi- és a házi adó kivetése továbbra is a paraszti gazdaságban foglalkoztatott munkaerő, az állatállomány, a terméseredmény s esetleges egyéb kereseti források számbavételén nyugodott, a földesúri munka- és terményjáradék szempontjából most már, az úrbéres terhek egységes szabályozása óta csakis az jött tekintetbe: egész-, vagy mekkora töredéktelken ül a jobbágy; a pénzjáradék pedig egyedül a ház birtokától függött. Ilyenformán az úrbéres tartozásokat valóban egységes és könnyen áttekinthető számszerűséggel tudta rögzíteni az Urbárium - a szolgáltatások alapjának meghatározásában viszont szűk körű, mechanikus egyoldalúságigjutott, a célul tűzött egyöntetűséget korántsem érte el. Ehhez képest a továbbiakban sokkal inkább tudott a földesúri kizsákmányolásnak, semmint a kisajátításnak gátat vetni. S ezzel a kettősséggel, mely az egész úrbérrendezésre rányomta bélyegét, sajátos módon már az egésznek nyitányánál: a kilenc pontra adott válaszok esetében szembetalálkozunk. Pest megye parasztsága őszintén és tüzetesen beszámolt szinte minden teherről, melyet földesurai nyakába varrtak, de a maga birtokának bevallásában szemmellátható óvatosságot tanúsított. Az apáitól örökölt gyanakodás, hogy ha mindenét bemondja, azzal csak terhei növekednek, e részben visszatartotta a nyílt színvallástól. Úgy lehet, abban a hitben élt: nyugodtan mondhat kevesebbet, hisz földjének kiterjedését, melyet maga is csak a végzett munka szerint szokott számon tartani, úgysem fogja pontosan firtatni senki; arról nem is álmodott, hogy nem sok idő múlva mérnöki felméréssel fogják szigorúan az előírt földterületre szorítani. Nincs kizárva az sem, hogy helyenként földesviri sugalmazás ugratta be a parasztot, hogy földjét kevesebbnek tüntesse fel a valóságnál; legalább is a helytartótanács szükségét érezte nyomtatott körlevél közzétételének efféle úri mesterkedések ellen.'" Pest megyéből is van rá példa, hogy a földesúr kapva kapott jobbágyai bevallásán, s meghagyta a földmérőnek: „a telkes gazdáknak számát ne szaporítsa, hanem kinek-kinek mennyit bevallott, excindáljon". Nem meglepő ezek után, ha a domonyi jobbágynép azon kesergett, hogy „az földjek, akiket tülünk elvedtek, csak úgy hevernek".

66 Nem csupán gyakori eltitkolás rejlett a paraszti földveszteségek mögött: része volt ebben annak is, hogy az egyszerű nép sokhelyt idegenül állt szemben a telek mibenlétéről feltett kérdésekkel. Akadt helység, ahol telekegységek kialakulására még nem került sor, hanem a birtoknagyságoknak még a kezdeti szabad foglalás idejéből származó széles és tarka skálája hullámzott. Másutt a korábbi '''Benigna resolutio regia circa sistendas suflaminationes ofíicialium subditos perturbâmes. (Ld. Pauly-nál is, i. m. 446. 1.) - Vö. Eckhart F., Századok 1956, 91-92. 1. 66 Vörös K. i. h. 369. 1.