18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében
hordani gyepekről vagy parlagokról szabad ne légyen senkinek" 1 forint bírság terhe alatt; csak akinek földje van ott, az mentesül ettől, ha esküvel bizonygatja, hogy az tulajdon kaszálójáról vagy parlagjáról való (ami egyet jelentett a földtelenek e haszonvételből való kizárásával). A határpásztoroknak kötelességükké teszik, hogy ügyeljenek azokra, kik mások füvét hordják, lopják, s ha rajtakapják, vigyék a birtokosok és a falu törvénye elé, ha pedig nem érnék tetten, de rájuk bizonyul, adják át a kárvallottnak, hogy kalodába üthesse őket. Hasonló sors várt a „kalangyászokra"; Pozsony megye 2 forint bírságot szabott a kalászszedőkre azzal az átlátszó indokolással, hogy aratni s más kétkezi munkát végezni pénzért sem akarnak, viszont a lábán álló s a kévékbe kötött gabona fejét nem átallják lemetélni. Ugyanennyire büntették a „tallóhárogatókat" is, ha a tarló gazdájának „híre nélkül" kapartak össze szalmát maguknak; ezúttal abba az ürügybe kapaszkodtak, hogy ezek a szegények egyúttal a trágyát is összegereblyézve a földet soványítják. 0 Ám, szemben a szegényekkel, kik egyéni birtok nélkül maradva szívósan próbáltak ragaszkodni ahhoz, amit a szabad földnek s élésének maradványa még nyújthatott számukra, nemcsak földesurak és gazdag parasztok szegültek ellene önző hatalmaskodással a közösség mindenkire egyformán kötelező előírásainak. Mintegy továbbgyűrűzve, helyenként mások, kevésbé módosak is kezdték szűknek érezni a művelési és legeltetési kényszernek a többiekhez fűző kötelékeit. Hasonlóan ahhoz, ahogy a „szabad élő földön" az osztatlan közös birtoklás rovására fölosztás, sőt helyenként egyéni birtokbavétel tört utat magának, mint láttuk, a szántóföldön s a réten is mind ritkább lett, majd abba maradt az újraosztás, a faluközösség egyik legfontosabb funkciójának gyakorlása. S mihelyt az egyes gazda ugyanazokat a földdarabokat a maga állandó birtokának tekinthette, igény támadt benne arra, hogy használatukban ne nehezedjenek rá a nyomásos gazdálkodás kölöncei, hogy rajtuk a művelést is egyéni alapon s* ne a közösségi kötöttségekhez igazodva folytassa. A paraszti árutermelés számára helyenként, bár korlátozottan, adódó lehetőségek csak erősítették a törekvést, hogy a hagyományos rendet tükröző, másokhoz láncoló közösségi rendszabályokkal szemben, azok járószalagjából kibontakozva az egyén érdekei keressenek érvényesülést. A legeltetés rendkívüli jelentőségéből s abból, hogy tőle eredt a kötöttségek javarésze, önként következett, hogy a külön utakat kereső gazdák elsősorban a legelőkényszer bilincsein igyekeztek lazítani. Közös pásztorokban (gyakran okkal) nem bízva eléggé, állataikat a maguk keze alatt akarták tartani és gondozni, s arra törekedtek, hogy szántóföldjüket és rétjüket megóvják attól, hogy a szabadítással a falu nyájainak prédája legyen. Bár a feudalizmus hagyományos agrárszervezete alapjaiban szilárdan állt még, a közösségi szokásrendhez igazodó gazdálkodás bilincseinek feszegetése már előre mutatott a kapitalista termelés felé. Küküllő megye nem ok nélkül hangoztatta már a 17. század végén: „Többire mindenütt igen el-áradott a tilalmasok meg nem tartása"; jó fél évszázad múlva pedig ilyen aggodalomnak adott hangot Peselnek községe: „Ha minden ember az magáén szabad lészen, e szerint megszabadul az határ is egészen, mely nagy kárt és romlást okozna a falu határának." 61 Mindenekelőtt a földesurak töm CSl. 426, 432, IV/1. 853. P. Prileszky: i. m. 24, 89. °'CSI. 302, 428.
