18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében
A falu eredetileg teljesnek mondható - s a toroktól visszahódított országrészen egy időre sokban újjáéledő - igazgatási és bíráskodási önkormányzatra, bármennyi bizonyságát adta is szívós életerejének, a ránehezedő roppant nyomás alatt, miután vezetője: a bíró legnagyobbrészt függő helyzetbe került, számottevő csorbát szenvedett a földesuraság eluralkodása, majd az államhatalom hatáskörének kiterjesztése és a falu szintjéig való lehatolása következtében. Mindez nem maradhatott hatás nélkül a falu határának birtoklására és használatára. Földesúri kisajátítás Már a faluhatár teljességét is veszélyeztették a döntően földesúri terjeszkedés nyomában kirobbanó határviták. Szomszéd helységek emberei által elkövetett favágás és kéreghántás mögött kezdettől fogva ott lappanghatott az erdő elvitatásának szándéka; de a leggyakoribb és legveszélyesebb villongások a legeltetés körül zajlottak. A dolog többnyire ártatlannak látszó formában kezdődött: azzal, hogy egyik fél, a hagyományos szokást követve, a jószomszédság alapján eltűrte a másiknak nyájait a maga területén - s nem ritkán perpatvarral, verekedéssel, sőt emberöléssel végződött. Az elfogadott szabály szerint: hogy egy esztendei és egy napi békés használat jogot biztosít az illető földdarabhoz, egyetlen helység sem lehetett biztonságban területének épsége felől, kivált ha annak határán nyugtalan, alattomos vagy hatalmas szomszéddal állt szemben. Fölkészülhetett rá: az előbb-utóbb őt próbálja eltiltani a kérdéses határrész használatától, hogy ettől való ellátásra bírja, s így kiforgassa birtokából; attól sem riad vissza, hogy az eredeti birtokos és jobbágyai ott legelő jószágát elhajtassa, határfát kivágasson, határkövet elrontasson, határdombot széthányasson, s aztán saját pásztorainak eskü alatt tett tanúbizonyságával kardoskodjék amellett, hogy a vitatott föld őt illeti. A jogos birtokoson csupán az segíthetett, ha saját magának s a falubelieknek használatát fenntartva a másikét távoltartani igyekszik, vigyázókat állítva, kik idegen behatoláskor kiáltással mozgósítanak visszaűzésre, az ellenfél hasonló kísérletét elhárítva maga hajtatja el a másiknak állatait, pásztorainak szokott megfogása helyett inkább holmijukat véve el zálogul, s ha helyszíni vizsgálat alapján pört indít a jogos határ megállapítására. 41 Erőszakos szomszéddal támadt határvita enélkül a jószomszédságot veszteségekkel járó ellenségeskedésre változtatva, a saját szabad élő föld megcsonkulásával végződhetett. De ha sikerült is épségben megőrizni a falu területét, akkor is a közösre maradt, egyéni befektetést nem hordozó földeket fenyegette leginkább veszély, elsősorban a földesurak részéről. Újdonsült tulajdonjogukra hivatkozva mindenekelőtt a halászóvizet s az erdő legértékesebb: makktermő, épületfát és cserzőanyagot adó, továbbá vadszaporításra alkalmas részét tették tilalmassá. Párhuzamosan a jobbágynak vadászástól való eltiltásával, mindez egyrészt a parasztnak az ősfoglalkozásokból eredő kiegészítő jövedelmét csorbította, illetőleg - mint a makkoltatás esetében - terhelte az eddigi szabadság helyett szolgáltatásokkal. Másrészt ékként hasított bele a faluközösségnek addig az egész határra kiterjedő birtoklási és használati hatáskörébe, s alkalmat adott az urasági erdőőröknek és vadászoknak arra, 4I F. Prileszky: Opusculum. 12, 33, 39, 42-43, 45-47, 49-50, 106, 121-124.
