18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében

utalás is követi, hogy a tárgyalásra kinek a bíróságában került sor, majd föltüntetik, hogy kinek volt (lett) törvénye kivel. Ezután vagy per a tárgyának tömör előadása kap helyet, vagy mindjárt a fölperesnek adják meg a szót a kereset ismertetésére. Előfordul, kivált ha az egyik vagy mind a két fél nemes, hogy ügyvédet (procurator) vallanak, s tovább már azok szerepelnek, de a tárgyalás és az ítéletmondás akkor is az úriszéki jegyzőkönyvekben megszokott latin szövegektől mentesen, magyarul folyik, legföljebb egy-egy bevezetőül adott latin formulát idézve. Ha a felek személyesen állnak törvény elé, rokonok között (örökségi ügyben) a fölperes így kezdi (így „felel" az alperesre): jó atyámfia X (keresztnév), az én keresetem ez; ennek részletes, de nem szószaporító előadása után az alperes, ugyancsak a tárgyhoz tartva magát, tüzetesen válaszol minden pontra. Ela nem rokonok állnak szemben, így kezdi fölállva a perbehívó: Meghallod-e feleletemet X (ismét keresztnévvel) uram, avagy nem. Mire az alperes: Meghallom, Y uram. Ekkor a fölperes ilyenformán kezdi a kereset előadását: Miért tetted ezt és ezt, majd ezzel zárja: Ezt tetted, erről törvényt várok. A perbe hívott feleletét ritkán követi válasz és ellenválasz, akkor is legföljebb még egyszer és érdemben. Ismerünk falutörvényt, mely miközben bűnügyeket is a helyi bíróság elé utal a büntetés megjelölésével, meghagyja: „Törvényben ülvén a bírák, a pörösökön kívül senki ne szóljon, míg a pörösök ben vadnak, a pörösök pedig becsülettel szóllyanak; a törvényszékből senki a pörösöknek tanácsot ne adjon, se pedig egymást ne becstelenítsék." A kereset és a válasz elhangzása után a bíró ezzel a felszólítással küldi ki a feleket: Állattassátok elő a bizonyságot. Erre mind a két vagy csak az egyik fél tanúi tesznek vallomást eskü alatt a kereset tárgyáról. A „bizonyságok" meghallgatása után a bíróság tagjai meghányván-vetvén a dolgot maguk között, „ezen löt törvény". Akkor behívják a feleket, s kihirdetik nekik a részletesen megokolt ítéletet: „Az vraim tisztes tönvinye wgy találta..." A jegyzőkönyv rendszerint „az torwenben volt jámbor személyek" előszámlálásával s annak föltüntetésével végződik, hogy a törvényt melyik mondta ki közülük. Eljárást, döntést egyaránt az egyszerű parasztemberek régi szokásra építő józan ítélőképessége jellemzett. Mindez korántsem mutat önállótlanságra, arra, hogy a falu színe az úriszék gyakorlatához igazodott, a földesúr járószalagjára került volna. 14 „füstin" hozott ítéletből 8-on tett az éiriszék fellebbezés során többnyire kisebb módosítást, a többit helybenhagyta, többek között azt is, mellyel Pápa mezőváros, ellenkező szokására hivatkozva, a földesúrnak az egyik jobbágy hagyatékára vonatkozó követelését elutasította. Külön kiemelést érdemel ez, hiszen a falu színén folyt igazságtevésről fennmaradt jegyzőkönyvek mind pallosjoggal bíró nagyurak, méghozzá az ország nyugati részén fekvő birtokainak úriszéki anyagából valók, hol leghathatósabban épült ki a földesúri felsőség, leginkább sikerült függő helyzetbe szorítani a falu önkormányzatát, ahol az úriszék fő feladatának a paraszti ellenállás, engedetlenség, szolgálatmegtagadás, földesúri jogok elleni vétségek megtorlását s az uraság és tisztjei ellen tett panaszok elsimítását, lehető elutasítását tekintette, s emellett a paraszti szőlők, irtványok, ingóságok elidegenítése és öröklése körüli vitákkal is szívesen foglalkozott a velük kapcsolatban megnyíló földeséiri igényre való tekintettel. Még itt is, hol a legszembetűnőbben jutott érvényre a nagybirtokos korlátokat alig ismerő felsősége, joghatóságának a falu dolgaiban való gyakorlása tekintetében tapasztalatok átadására inkább a folyamatosan működő, elődök hagyomá-