18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

MÓDSZERTAN - Mezőgazdaságtörténetünk új útjai

sakor oly magától értetődően hirdetett: hogy ti. „Magyarország köz- és mezőgazdaságának története talán egyike a legérdekesebbeknek az egész világon" s hogy ezt kutatni, feltárni immár nem felségsértés, ellenkezőleg: nevelő értékű, közérdekű munka, hiszen „a magyar földművelő nép története a tulajdonképpeni nemzet története"/ Az Acsády jobbágyságtörténetéhez hasonló vállalkozások elszigetelt próbálkozások maradtak csupán, a megmunkálás néhány rövid esztendeje után újra parlaggá süllyedt vissza a magyar agrártörténet mezeje, mintha csak a Tagányitól leírt alföldi földközösség primitív periodikus művelési formái csaptak volna át az irodalom terére is. Domanovszky Sándor érdeme, hog)

7 a magyar mezőgazdaságtörténet parlagja negyedszázados pihenés után pár év óta újra szorgalmas s immár állandó és rendszeres művelés alatt áll, s évről-évre meghozza termését. O az első, aki nem tért napirendre az agrár Magyarország mezőgazdaságtörténetének siralmas állapota felett; nem nyugodott, amíg teljes mivoltukban, gyökerükig fel nem tárta történetírásunk e kirívó hiányosságának okait, s meg nem találta a kivezető utat. Számadás a múlttal: ez volt az első lépés; meglátni, mint vezetett az út Wenzelen s a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlén át a kutatás, az érdeklődés teljes ellanyhulásáig. Jól tudta,

8 hogy van néhány enyhítő körülmény, mely, ha nem is menti, de bizonyos fokig magyarázza a múlt mulasztásait: az agrártörténet a gazdaságtörténelemnek, ez önmagában is késői diszciplínának legfiatalabb ága s az anyaggyűjtés itt a legnehezebb, mert a mezőgazdaság múltjában hiába keresünk olyan szervezeteket, mint a céh, oly összefogó, nagy egységeket, mint a város. Mindez azonban nem riaszthat vissza az anyaggyűjtés folytatásától, hiszen az agrártörténet fokozottabb művelése nem várathat tovább magára, történetet pedig „nem lehet adatok nélkül konstruálni", Wenzel példája eléggé megmutatta, hogy előzetes tervszerű anyaggyűjtés nélkül milyen eredményre vezet egy elhamarkodott összefoglaló kísérlet. A részletkutatás szükségességének felismerése azonban csak a kiindulópontot adta meg; csak ezután jött a helyes út kijelölése, az a döntő felismerés, hogy nem elég, nem is megfelelő az adatokat úgy gyűjteni, amint azt a Gazdaságtörténelmi Szemle érdemes munkatársai tették. A számos, kudarcba fulladt kísérlet, mely Tagányiék folyóiratát új életre akarta kelteni, nemcsak a kellő érdeklődés hiányára világított rá, hanem arra is, hogy a századforduló anyaggyűjtése nem járt a helyes úton, amikor a legkülönbözőbb levéltári sorozatok átnézése alkalmával véletlenül előbukkant írásos emlékeket tett közzé minden rendszer és közelebbről meghatározott cél nélkül. Esetlegesen előkerülő, életösszefüggésükből kiragadott adatokkal a múltat megeleveníteni nem lehet; ha a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemlében a tervszerű feldolgozások mindvégig kisebbségben maradtak a kellőképp senkitől sem irányított nyers adatközlés mellett, ha a felgyülemlő anyag egybefűzésére senki sem tett kísérletet, azt nem annyira valami megrögzött pozitivista hajlandóságnak, mint inkább az anyaggyűjtés rendszertelenségének kell tulajdonítanunk. De hiányzott ebből az adatközlő munkából a kellő történeti valóságérzék is: ahelyett, hogy a gazdasági élet menetét híven tükröző források közzétételén 7

MGtSz„ 1894. 1-2. 1., 1895. 138. 1. 8

Mindezekre 1. Domanovszky S. i. előszavát; az alábbi idézetek is innen valók.