18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében

mit az ország szokásai s a királyi rendeletek magukba foglaltak; semmi sem igazol­ja, hogy újat alkotott s a fennállót javította volna, nem lehet föltenni róla oly vak­merőséget, hogy az ország régi jogaihoz a maga újításait hozzátette volna. Nem konstruált, a jogélet valóságából s eleven forrásaiból merített, a jogszokásokat való­színűleg igen híven adta vissza, csak megrostálta őket s megokolással gazdagítva mint gyakorlati, az élethez közelálló jogász azt foglalta írásba, ami valósággal gya­korlatban volt, a gyakorlati jogéletben uralkodó közfelfogásnak, az abban érvénye­sülő közmeggyőződésnek adott hangot - olvassuk. De akad olyan vélemény is, hogy „Werbőczy fejtegetéseinek tulajdonképpeni fő tárgyát a nemesi jog képezte", a paraszti jognak ebben „nagyon alárendelt szerep jutott osztályrészül", mert az még „éppen csak első csírájában volt az alakulásnak", különben is „a földesúri köz­ségek és jobbágyok jogállapotára nézve kétség csak ritkán merülhetett föl" [!]; így „az a szokásjog, amelyet Werbőczy a Hármaskönyvben ad, az országos nemesi szo­kásjog", ennek volt megfelelő rendszerbe foglalása. S hozzátehetjük, ekkor a föl­desurak, a parasztság felfogását nem tekintve a nemzeti köztudathoz tartozónak, már megindultak azon az úton, hogy a hagyományos szokással szemben bevett gyakorlatra hivatkozva, a néptől idegen új szokást juttassanak érvényre, s ennek megfelelően későbbi jogi kézikönyv „tenet praxis"-ra építve megállapításait, ne­megyszer a Hármaskönyvbe foglaltakat is módosította ez új nemesi jogszokásnak megfelelően. Ám a Hármaskönyv méltatói megnyugodtak azon, hogy a kész munkát Werbőczy „tiszttársai" s jogban jártas más férfiak megvitatták, egyetértettek vele, ellenségei nem támadták. „Mindez kétségtelenné teszi, hogy a Hármaskönyv azt tartalmazta, amit a jogászvilág a XVI. században tényleg érvényes és gyakorlatban levő jog gyanánt ismert;" tulajdonképp a szokásjogot mentette át a tétteles jog kö­rébe, s így hiába maradt le róla a királyi pecsét, szárnyára vette az országos [?] szo­kás és a nemzeti köztudat s az eredetileg csak „Opus" címet viselő munka „Deeretum"-ként bevonult a „Corpus Juris"-ba az őt megillető első helyre. Valójában okkal lehet kétségbe vonni, vajon helyes-e 1514 jelentőségét mel­lőzve, különbségtétel nélkül az egész 16. században gyakorlatban levő jogról be­szélni s a paraszti szokások megtartásának és továbbhagyományozásának kérdésé­ben az egykorú „jogászvilág" állásfoglalását perdöntőnek tekinteni. Annál inkább, mert éppen Werbőczy méltatói jegyzik meg, hogy munkájával a köznemesség gaz­dasági érdekeit is biztosítani kívánta, „a nemesség ... úgyszólván a Hármaskönyv elkényeztetett gyermeke". S ezen a megállapításon aligha változtatnak az olyan enyhítésnek szánt megjegyzések és utalások, hogy Werbőczy patriarchális jellegű jogot foglalt írásba, művét, „egészben véve fenkölt, emberséges, a haladás szüksé­gének érzetétől áthatott szellem lengi át" [!], hiszen a jobbágyság jogviszonyait még a bosszúállás légkörében is „mintegy codifikálásra méltatá" s nem látta szük­ségesnek mellőzni ezt a római jogforrásokból vett tételt: „naturali ratione omnes liberi nascebantur". De abban a kérdésben, hogy a Hármaskönyv valóban az egész ország szokásjogát s helyesen tartalmazta-e, a megvizsgálására kiküldött országgyű­lési bizottság egyetértő állásfoglalása sem tekinthető mértékadónak. Tudjuk, ez néhány napig foglalkozott a szöveggel csupán, alapos tanulmányozásról, tüzetes megvitatásról nem lehetett szó, eljárásuk nem volt több puszta formaságnál; de ha érdemi munkát végeztek volna is, mi biztosította pártatlanságukat a forradalom-

Next

/
Thumbnails
Contents