18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében

bágytelek-rendszer bevezetése következtében az egyes gazdák szántó- és rétbirtokának nagysága, immár állandó jelleggel, attól lett függővé, hogy egész-, fél- vagy negyed- stb. telkesnek sorolta-e be őket - nem az elüljáróság, hanem az uraság. Ezzel egyrészt a földjuttatást s annak mértékét meghatározó alapvető funkció esett ki a közösség hatásköréből, annál nagyobb súllyal, mert az újraosztás másik, megmaradt rendeltetése: hogy dűlőnként a tagok birtokrészeinek az idő során változó helyét jelölte ki a sorshúzásnak megfelelően, jelentőségben már csak árnyéka volt az előbbinek, hovatovább különben is elsorvadt, abbamaradt. Másrészt míg addig az egész faluhatár, sőt a csatlakozó puszta, esetleg puszták is teljesen a faluközösség rendelkezése alá tartoztak, immár a jobbágytelkek kihasítása után fennmaradó részre jogot formált a földesúr, hogy elsősorban maga húzzon hasznot belőle, ha úgy látja jónak, majorsági üzem létesítésével. Amint Károlyi Sándor 1709-ben utasításba adta: hevesi jobbágynépe „csak avval osztozkodgyék, ami a majorság számára tett szántás után fennmarad".

28 Sőt nemcsak a falu határának szabad élő földje vedlett át a földesúr tetszésétől függő területté birtoklásban, használatban egyaránt. Ugyancsak súlyos területveszteség érte a törökjárta országrész népét azáltal, hogy az 1723. évi 18. tc.-ben sikerült a nemességnek kimondatnia: a pusztákra akkor sem kell visszaengedni a zord időkben onnan szétszóródott lakosságot, ha még láthatók ott az emberi lakóhelyek maradványai - föltéve, hogy már lejárt az elévülés ideje, azaz eltelt 32 esztendő az elnéptelenedés óta. Elég volt tehát arra hivatkozni akkor, hogy a falu 1691 előtt lett elhagyottá, s az ezerszámra terpeszkedő puszták, egykor népes helységek jobbágyok birtokában levő földekkel, teljesen földesúri rendelkezés alá kerültek, állami adótól és egyházi tizedtől mentes nemesi földdé váltak. S minthogy a birtokos urak többsége előnyösebbnek látta, ha csak maga lát jövedelmet a pusztákból, betelepítés helyett legelőnek adta bérbe őket, s így tovább is puszták maradtak, legföljebb major létesült vagy szegődményesek fogtak munkához idővel rajtuk. A hajdani török terület településhálózata ezután is a meg-megszaggatottság képét mutatta, gátat vetve a paraszti földmüvelés szélesebb körű elterjedésének. A falvaknak a közösséget szerves kölcsönösségben egybefogó hagyományos rendje ellen törő földesúri hatalom nem érte be azzal, hogy lényegbevágó funkciókat ragadjon el a paraszti önrendelkezéstől, s benyomuló ékként szétfeszítse a község területi egységét, megvetve lábát azokon a földeken, melyek a megszokottat jelentősen meghaladó paraszti munka eredményeiből semmit sem vagy viszonylag keveset hordoztak. Kisajátító mohóságának még azoknak a földdaraboknak védő sövénye sem parancsolhatott feltétlen megálljt, melyekbe tetemes munkát ölt a paraszti szorgalom, pedig rájuk épp ezért még az 1514-ben konstruált jogelvek szerint sem tehette rá ingyen a kezét. A szőlőt igaz értékén, az irtás útján nyert szántóföldet, rétet és kertet 18. századi jogi kézikönyv szerint ugyanígy, de a Hármaskönyv értelmében ennek tizedrészéért, közbeesőn is magához válthatta gazdájától földesura, helyesen értelmezve abban az esetben, ha örökül hagyásukra, zálogba vetésükre vagy adásvételükre került sor. Paraszti szőlő megváltásáról viszonylag ritkán adnak hírt a források, ám irtványok visszaváltása, kivált a 17. század -*SzabóI.: Tanulmányok. 193, 277-278. Wellmann /., ASz 1967. 391-392, 397-399. Varga].: i. m.