18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében
deke fűződött hozzá, hogy további jobbágyföld juttatása nélkül - mint az egyház is - harmadával nagyobb területről jusson dézsmajövedelemhez. 13 Ezzel a török pusztította országrész, mindenekelőtt az Alföld paraszti földművelése - nem tekintve a majorsági árutermeléshez fűződő fejlődésfolyamatot, mely itt csak lassan és korlátozottan indult bontakozásnak - nagy lépést tett előre abban az irányban, hogy az egykori „királyi Magyarországon" régtől fogva kialakult agrárszervezethez hasonuljon. De a munkaeszközök és az igaerő gyarapodásával párhuzamosan annak a fölismerésnek is érvényre kellett jutnia, hogy egy szántás egy kenyér, két szántás - két kenyér, azaz szükség volt az ugartartás gyakorlatának meggyökerezésére. Ami nyugati nyelvekben nem jut kellőképp kifejezésre, a magyar ember határozott különbséget tett a művelés nélkül heverni hagyott parlag és a termőre nem fogott, de megmunkálásban részesülő ugar között. Ennek a szóhasználatnak felelt meg, hogy a két-, illetőleg háromnyomású rendszerben az őszi és a tavaszi, illetőleg (csak) a tavaszi gabona tarlóját a következő évben lehetőleg nyár elején „ugarolták", azaz egyszer már az őszi vetőszántás előtt feltörték. Ahol szorgalmasabb művelést honosítottak meg, a két szántás közé még egy harmadikat: „keverést" is beiktattak, s árpa és zab tavaszi vetőszántása előtt a búza és a rozs tarlóját még az ősz folyamán feltörték. Amint ugartartó gazdálkodásról csupán az őszi szántást megelőző legalább egyszeri talajművelés esetén, úgy nyomásos rendszerről tulajdonképp csak akkor lehetett beszélni, ha aratás, illetőleg behordás után a tarlóra, majd az ugarra ráeresztették a közös nyájakat, s ennek során a jószág patájával, csülkével a szántóföldet megtiporta, összetömörítette (a „nyomás"-nak latin „calcatura" megfelelője is a „calcare" = taposni szóból ered). Amikor még, az ugarolás elterjedése előtt, a learatott földeket a maguk egészében parlaggal váltották fel és viszont a fejlődés önként vezetett a kétnyomású. gazdálkodás felé, melyben őszi és tavaszi gabona a dűlőknek egyik, az ugar másik, megközelítőleg azonos nagyságú csoportját: az első, illetőleg a második nyomást foglalta el, s egymással esztendőnként váltakoztak. Ez a rendszer jobban igazodott az állattartás igényeihez, minthogy a szántóföldnek mindig a felén biztosított ugarlegelőt - igaz, annak árán, hogy, bár hosszabb pihenés után, gabonatermesztésre csak a szántók másik fele maradt. A háromnyomású gazdálkodás viszont a dűlőket három nagyjából egyenlő területű nyomás között osztotta meg, s miközben az első az őszi, a második a tavaszi vetést fogadta be, a harmadik maradt ugarnak; a következő esztendőben az ősziek helyére tavaszi vetés, a tavasziakéra ugar került, s az ugarnyomást őszi gabona váltotta fel; harmadjára az eredetileg őszi nyomásból lett ugar, a másodikon foglalt helyet az őszi, a harmadikon a tavaszi gabona; s a negyedik évben újrakezdődött a három esztendei körforgás. Ez a rendszer harmadával kevesebb ugarlegelőt juttatott az állatállománynak, rövidebb pihenőt a szántóföldnek, s az őszi és a tavaszi gabona vetésterületének kölcsönös változtatására is M De Kolozs tnegye úgy rendelkezett 1725-ben, hog)' aki, legyen nemes, vag)' paraszt, a nyilasíöldck után egész fővel adózik, egész nyilat kapjon. CS I. 375. - Karcsíi, Antal Arzén: Vácz város története. Vácz, 1880. II. 18-19. Tagányi Károly: A földközösség története Magyarországon. MGSz 1894. 215-222. Varga].: Tanulmányok, i. h. 27. Mokkái László: Pest megye története 1848-ig. In: Pest megye műemlékei. 1. Budapest, 1958. 141. Wellmann. I., ASz 1961. 363. Szendrey István: A parasztság gazdálkodása a derecskéi uradalomban a XVIII. században. ASz 1963. 184-185. Wellmann I, ASz 1967. 383-392, 395-399.