18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében

totta be ott termett kukoricáját s más termeivényét, ismét új darabot törve fel a következő esztendőben. A Felvidék magasabban fekvő völgyeiben s hegyoldalain szórtan vagy a házak laza láncában elhelyezkedő települések jobbára ugyancsak pásztorkodó, részben erdei szállásokhoz kötődő szlovák lakói rendszerint szintén parlagolással gyümölcsöztették olykor már ekével felszántott földdarabjaikat. Sajátos színfoltot képviseltek a horvát terület s a csatlakozó határőr-kerületek zadrugái: elszórt házak, bennük egy-egy nagycsalád a starjsina patriarchális vezetése alatt, körös-körül előbb irtással nyert s az egyes háztartások által többnyire parlagolással hasznosított földek, kijjebb közösre maradt részek, még tovább több szomszédos zadruga közösen bírt területe. A Dunántúl nyugati dombvidékén előforduló szeres települések lakói irtás eredetű, egyéni birtokban levő szabálytalan szántóföldtömbjeikét parlaggal váltakozva vagy folytonosan művelték, közös földekkel való szerves egybetartozás nélkül. Mind e típusok egyre magasabb fokot képviseltek az említett sorrendben haladva, mégis legföljebb a legutóbbi vehette föl fejlettségben a versenyt a dűlős-nyomásos rendszerrel. Két további településforma pedig, közösre maradt földekhez csupán csekély, vagy semmilyen kapcsolódással, inkább csak lehetőségét rejtette magában előbbre mutató gazdálkodásnak. Egyfelől a meglehetős autonómiával rendelkező alföldi mezővárosok és kiváltságos területek helységeinek határában s a szomszédos pusztákon létrejött tanyaföldek, melyek, a belsőségtől még el nem szakadva, de az ott követett gyakorlattól függetlenül, kötetlen gazdálkodásra adtak lehetőséget, ez azonban parlagváltásnál még alig jutott tovább. Nem mutattak jelentős továbblépést másfelől az elvétve előforduló irtásfalvak sem, bár bennük a házak sorához mint gerinchez bordák módjára egy-egy tagban csatlakozó egyéni birtokokra közösség adta megkötések nem nehezedtek. Mindössze magán az uralkodó nyomásos rendszeren belül lehetett találkozni annak két javított változatával. Az egyik némely Sopron környéki falvakban fordult elő, ahol a gabona tarlójába, a növények folytonos váltogatásával, már a század elején répa vetését kezdeményezték. Az addig pihenőre fogott szántóföld bevetésére pedig Mária Teréziának az ugar termését dézsmától mentesítő rendelete adott ösztönzést, főképp az ország nyugati-északnyugati részén munkálkodó parasztságnak. Emberfölötti nehézségek közepette létrejött kezdetleges határbirtoklástól és -használattól az uralkodó nyomásos típusig ívelő fölfejlődésnek sűrített menete tárul elénk a török uralom alól szabadult terület tanyafejlődés útját nem járó településeinek sorsában. Amíg az elpusztult falvak helyén újonnan megtelepülök tartósan földhöz nem kötődtek s egybetartozó közösséggé nem forrtak össze, ott, legfőképp az Alföldön korlátokat nem ismerő egyéni szabad foglalás s ennek megfelelő hevenyészett gazdálkodás járta. Lábasjószága részére fenntartott nyári és téli legelőterületen kívül ki-ki tetszés szerint fogott fel a legszükségesebb kenyér nyerése végett egy-egy földdarabot magának, ott, hol legjobbnak látta, s annyit, amenynyit kezdetleges fölszerelésével föl tudott törni; majd amikor az többévi rablógazdálkodás következtében kezdett kimerülni, otthagyta, s ismét tetszés szerint vett i2 Tagányi Károly: A hármas-nyomású rendszer behozatala Erdélyben. MGSz 1894. 21. André Blanc: La Croatie occidentale. Paris, 1957. 105-145. Soós Imre: A jobbágyföld sorsa Heves megyében a XVIII. században. Eger, é. n. (1958). 12. Wellmann Imre: Földművelési rendszerek Magyarországon a XVIII. században. Asz, 1961, 344, 346, 353-362, 364.