18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
TÁRSADALOMTÖRTÉNET - Közösségi rend és egyéni törekvések a 18. századi falu életében
KÖZÖSSÉGI REND ÉS EGYÉNI TÖREKVÉSEK A 18. SZÁZADI FALU ÉLETÉBEN A falusi társadalom egész múltjának ábrázolásában rendszerint fő helyet foglal el a szántóföldért vívott küzdelem; a történeti irodalom többnyire szinte mindenestül a szántóföld birtoklásán s a rajta folyt termelésen keresztül szokta értékelni a paraszti sors alakulását. Aligha vitás, hogy a feudális korban is középponti jelentőség jutott annak a földnek, melyen az akkor fokozottan megbecsült kenyeret, továbbá kását, tésztafélét (abrakot és szalmát) adó gabona termett. Mégis, amikor a 18. század agrártörténetét tárgyalva másra, mint a szántóföldhöz kapcsolódó problémákra alig esik fénysugár, az egész kérdéskör ilyen megközelítésébe annak a földért folyt késhegyig menő harcnak tudata is belejátszik, mely a kapitalizmus korának volt a sajátja. Kétségtelen, küzdelem a szántóföldért földesúr és jobbágy, gazdag és szegény parasztok között a kései feudalizmus idején sem hiányzott. Ám ennek a jobbágyok számára szoros korlátokat szabott, hogy földet szabadon nem szerezhettek, hiszen - amint a Hármaskönyv 7 18. századi kiadása jónak látta az erre vonatkozó részt dűlt betűkkel kiemelni" - föld másnak, mint nemesembernek nem lehetett tulajdonában. De a parasztot az sem sarkallta minél több eke alá szánt föld szerzésére, hogy a rá nehezedő földesúri függés következtében a jobbágytelekhez tartozó szántó (és kaszáló) nagyobbodásával terheinek, melyeket amúgy is csak üggyel-bajjal tudott viselni, megfelelő súlyosbodása járt együtt. Míg a dézsmaadás kötelezettsége az állattartáson belül csupán a juhok, a kecskék és a méhek szaporulatára szorítkozott, a földművelés eredményeinek rendszerint egészét sújtotta, mint ahogy a robot terhe is - akárcsak a parasztnak saját gazdaságához fűződő erőfeszítése - legnagyobbrészt a szántóföldön uralkodó gabonatermesztéshez szükséges szántás-vetésből, aratásból, betakarításból és cséplésből, nem ritkán piacra szekerezésből is állt. Már a jobbágytelekhez nem tartozó szőlő után úrnak és egyháznak dézsmán (illetőleg helyette az előbbinek hegyvámon) kívül más nem járt, a faluhatár többi, egyéni művelés alatt nem álló részének használatáért pedig eredetileg éppen semmi. A falu népének szemében már csak ezért is külön megbecsülés illette a közösre maradt legelőt, erdőt, nádast, vizeket, megműveletlen területeket. 'jellemző képel fest erről Emile Zola „La terre" c. regényében. "Werbőczius illustralus sive Decretum tripartitum juris consuetudinarü Regni Hungáriáé a magistro Stephano de Werboecz jusso regio olim compilatum, duorum, et quod excurrit, seculorum usu roboratum. Tyrnavia, 1763. 544. Corpus juris Ilungarici sen decretum generale... Buda 1779. (Folio kiadás.) 114. Vö. Imre Wellmann: Lockerung des Flurzwanges in den spätfeudalen ungarischen Dorfgemeinden. In: Wirtschafts- und sozialhistorische Beiträge. Festschrift für Alfred Hoffmann. Wien 1979. 272-282.