18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - A gödöllői Grassalkovich-uradalom gazdálkodása (Különös tekintettel az 1770-1815. esztendőkre)

ezek az erdők közepén tisztásokat vágjanak maguknak (március végén is) s azokat bevethessék, vagy legeltessék. Különben az erdőpusztításban maga járt elöl jó példával: öreg erdőkhöz nem nyúlt a fejsze, bennük elszáradtak a kivénült törzsek, míg a közelebbi, egyre összébb szoruló tölgyesek 50 évig sem gyarapodhattak, pl. a besnyői erdők rohamos kipusztulásnak néztek elébe. Az 1800 körüli ellenőrző körutak csak a szörnyülködés hangján tudnak beszélni az erdők állapotáról, Benyovszky stereotip megjegyzése: „sunt in statu pessimo". A régi, értékes faállomány teljes pusztulással fenyegetett, még azzal sem törődtek, hogy a tuskókat kivitették volna az erdőből, tűrték, hogy a katonaság maga vitesse el fáját az erdőkből, ami elképzelhető károkkal járt. Semmi rendszer nem volt a fakitermelésben: a bérbeadáskor felmérették és sectiókra osztották ugyan a rengetegeket, de a bérlők teljesen elhanyagolták a jeleket és kényéik-kedvűk szerint irtották az erdőket, viszszatértek a korábbi „status sylvarum confusio"-ra s ez Eszterházy idejéig nem változott. Ekkor kezdik csak hangsúlyozni, hogy az erdőa földesúr legnagyobb kincse, addig a földesúri absentismus csak a fa jelentőségét ismerte fel, de önző rövidlátásában nem tudott felülemelkedni a fapusztítás haszonlesésén, nem volt érzéke az erdők tervszerű és rendszeres kezelés útján való fenntartásához/

0 2. Állattenyésztés Említettük már, hogy amint a földművelés terén az ugar bevetése, úgy az állattenyésztésben az istállózás volt a mezőgazdasági haladás döntő kérdése. Addig a jószág az év legnagyobb részét a legelőn töltötte, legfeljebb télen fogták primitív istállókban szénára-szalmára, az alföldi pusztákon még akkor sem. A nyári istállózás teljesen idegen volt a hagyományos gazdálkodás embere előtt, nem is talált megfelelő szót a takarmányozásra, Nagyváti kénytelen az „istállóban legeltetni" kifejezéshez folyamodni s az érvek és ellenérvek gondos és éles eszű mérlegelése után arra az eredményre jut, hogy a mi viszonyaink között az istállózásnak és vele együtt az ugar eltörlésének csak szűk határéi vidéken van értelme, egyébként az teljesen a körülményektől függ.

71 A pozsonyi akadémia professzora is belátja, hogy az új rend jelentős előnyökkel jár a trágya és a takarmány szempontjából s ezért „quicunque rem pecuariam non e consuetudine, sed e ralione administrant, omne pecus a pascuis abstinent, atque in chorte potius, quam in campo pascunt", de egészségi szempontból mégis „stabula... nonnisi pecorijam assueto aut ad labores mancipato aut ad saginam relegato competere", úgyhogy „magis e re nostra fore judicamus, si pecora hieme aeque ac aeslate extra stabula serventur" - mondja ki a végső következtetést/" Ilyen körülmények között nem csodálhatjuk, ha az istállózás alapja: a szántóföldi takarmánytermelés csak igen lassú léptekkel haladt előre. A szakemberek nem feltétlen hívei a „széna szaporító füveknek",

73 ahogy a mindenben magyar ki'°L. az erdővel kapcsolatos dolgokra a számadásokon kívül a különböző Deduclio és Exlractus lignorum-okal, továbbá Ausweis, Conscriplio lignorum, Relatio super visilatione, Relalio praefecti Vietoris (G. L.); II. L., Gödöllő 29: 733, 30: 772. 7l

Nagyváti, I. 334-56. 72

Pankl, 142-44, 233-35. - Vö. Pauly, 140. "Pankl, 70-72.; Nagyváti, 295-318.