18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - A tokaji szőlőkultúra oroszországi meghonosítása

magukkal Pétervárra (!), az osztrák államvezetés merkantilista hagyományaival ta­lálták szemben magukat. Ismeretes, milyen buzgalommal fogtak a merkantilista államok népi és gaz­dasági erejük fokozásához, hogyan igyekeztek szaporítani népességeiket, fejleszteni iparukat, meghonosítani féltve őrzött külföldi iparágakat; jó példával XIV. Lajos Franciaországa járt elöl, ahová Colbertnek szakemberek átcsalogatásával még a hí­res velencei tükörkészítést is sikerült átültetnie - pedig a lagúnák városának volt gondja rá, hogy életével lakoljon, aki a tükörgyártás titkár elárulja. Magyarorszá­gon, ahol az ipari tevékenység, jórészt az osztrák vámpolitika következtében, még II. József idején is gyermekcipőben járt csupán, a tokaji bor volt az a specialitás, melynek „gyártási műhelytitkait" messze földön irigyelték; merkantilista szemmel nézve, a Habsburg Birodalom önmagát gyöngítette volna az európai államok egy­re erősödő versenyében, ha a hegyaljai szőlőkultűra külföldi meghonosítását lehe­tővé téve, maga járul hozzá borkivitelének s vámjövedelmeinek csökkenéséhez. Nem csoda, ha a haditanács még ebben az önző szellemben tett előterjesztést II. Józsefnek arról, hogy az orosz küldöttség szándékait milyen fogadtatásban kelljen részesíteni, s az uralkodó elhatározását is ennek megfelelően adta tudtára 1784 október 4-én a magyar-erdélyi udvari kancelláriának. Eszerint az orosz kiküldöt­teknek értésükre kellett adni, hogy embereket az országból semmiképp sem vi­hetnek magukkal, ettől tehát szigorúan tartózkodjanak, ha nem akarják személyes kellemetlenségnek kitenni magukat, Sőt, nagyobb biztonság okáért, a magyaror­szági hadi főparancsnokságnak parancsőrtisztet kellett rendelnie az orosz megbí­zottak mellé, a magyar polgári hatóságoknak pedig a katonai hatóságokkal egyet­értésben éber szemmel kellett ügyelniük az orosz megbízottak minden tevékeny­ségére. Úgy látszik, az orosz küldöttség a katonai hatóságok elutasító magatartásá­ból hamarosan belátta, hogy rossz irányban tapogatózott, s ezért diplomáciai útra terelte a dolgot. így fordult 1784. november 29-én most már Galyicin herceg, bécsi orosz követ herceg Kaunitz titkos udvari és államkancellárhoz. Ekkor derült csak ki tulajdonképpen az orosz küldöttség megbízatásának igazi háttere. Tudni kell ehhez, hogy miután Törökországnak a kücsük-kainardzsi békében (1775) el kel­lett ismernie a krími tatárok függetlenségét, II. Katalin az utolsó tatár kán leveré­sével 1783-ban urává lett a félszigetnek, s azt szomszédságával együtt Tauria néven birodalmához csatolta. A cárnő híres kegyeltjét, Patyomkin herceget tette meg az új tartomány kormányzójává, aki költséget nem kímélve fogott hozzá Tauria felvi­rágoztatásához. Ismeretes, hogy Szevasztopolt is ő alapította; s az orosz küldöttség szóban forgó akciójából szemmel látható, hogy a krími szőlőtermelés megalapozá­sára is volt gondja, mindjárt a félsziget megszerzését követő esztendőben. Galyicin herceg közbelépéséből ugyanis kiviláglott, hogy az orosz kiküldöttek - most már nevük, rangjuk is pontosabban ismeretes - Bimbolazar Gyeorgyij zászlós, Lisszakof Gorgyej és Parjecsanyin Vaszilij altisztek, Csetverjikof Ivan, Müsürjakof Fedor és Manyetof Grigorij huszárok egyenesen Patyomkin megbízásából jöttek Magyaror­szágra, hogy a nagy hírű hegyaljai szőlőkultúrát Tauriában meghonosítsák. A vál­lalkozás fontosságára s a bécsi udvarnak hasonló esetben tanúsított korábbi előzé­kenységére hivatkozva, Galyicin annak a reményének adott kifejezést, hogy a kérés teljesítésének nem lesz akadálya, az orosz küldöttség megkapja a szükséges útleve-

Next

/
Thumbnails
Contents