18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

GAZDASÁGTÖRTÉNET - Földművelési rendszerek Magyarországon a XVIII.században (Főként az 1715. évi. országos összeírás adatai alapján)

tehát az összeírás alapján községenként megállapítjuk a követett földművelési rendszert, s ez adatokat faluról falura egymás mellé sorakoztatjuk: egy időben, egységes szempontból készült felvétel alapján áttekintést nyerünk az egész szűkebb Magyarország parasztnépe körében a XVIII. század első negyedében divatozott földművelési rendszerekről. (Meg kell jegyezni, hogy az így nyert kép nem tökéletes. Egy-egy megye községeit mindig más megyékből való kiküldöttek írták össze, s ezek olykor - különösen, ha nem nyomásos gazdálkodásról volt szó - nem értették meg jól, máskor felületesen kezelték, vagy számukra kevéssé megfoghatóan írták körül a szokásban volt földművelési rendszert. Ilyenformán az összeírt kereken 7700 községből elesik körülbelül a nyolcadrész, mint amelyekben a földművelési rendszer megjelölése bizonytalan.)

18 Az összeírás szerint a XVIII. század második évtizedében a következő földművelési rendszerek divatoztak Magyarországon. 1. Parlagoló rendszer. Ennek legprimitívebb formája: az igás állatok nélkül folytatott kapás művelés a hegyes-erdős vidék irtásföldjein található, főképp a keleti részek román lakossága körében. A nagyobbrészt hegyi pásztorkodásból élő nép családonként szórtan települ meg az erdők között; télen kalyibája körül, gyakran égetéssel, kiirt egy darabot az erdőből, körülkeríti a vadak kártétele ellen, tavasszal kapával feltúrva beveti kukoricával (esetleg kölessel, zabbal, hajdinával), s aztán juhaival a nyári legelőre költözik; csak ősszel tér vissza, ekkor takarítja be termését. Egy részük már kezd összébb költözni és földművelésre áttérni, de szántás-vetés helyett, ugyancsak a ház közelében kézi erővel feltúrt kertekben, kukoricát vet; nyáron szintén odahagyja kunyhóját és kertjét, de nem pásztorkodás kedvéért, hanem hogy közelebbi-távolabbi földművesfalvakban aratással keresse kenyerét. Ha földje a folytonos kukoricatermelés folytán kimerül, bőven van rá lehetőség, hogy más darabot éljen ki hasonló módon; fia télen (kosarazás útján) a juhokkal megtrágyáztatja, ez már magasabb forma felé mutat. Már a síkság jelentős részén, kivált a töröktől visszafoglalt vidék magyar lakossága körében, szántóföldet és parlagot váltogató ekés földművelés folyik. A sokszor hosszú évtizedek óta heverő, szűz föld itt valóságos rablógazdálkodást tesz lehetővé: néhol évtizedeken át, másutt 3-7 éven keresztül trágyázás és pihentetés nélkül művelik ugyanazt a földdarabot, sokszor azért is, mert kevés az igás állat, s így bajos lenne évről évre új földet feltörni. A friss törésbe először rendszerint kölest (esetleg kukoricát, dinnyét, zabot) vetnek, de ezt azután szakadatlanul gabona, többnyire búza követi; legfeljebb annyi a változatosság, hogy őszi és tavaszi gabona (pl. őszi és tavaszi búza) váltogatja egymást. Amint a föld kezd kimerülni, parlagon hagyják, s rendszerint kaszálónak használják; a legeltetést ugyanis sokszor akadályozza, hogy egyik darab előbb, a másik utóbb válik terméketlenné, s így az egyes gazdák szántóföld- és parlag- (kaszáló)-darabjai tarka változatosságban l8

Az összeírás feldolgozása a földművelési rendszerek szempontjából még nines lezárva. További feladat: az egyelőre még bizonytalan megjelöléseket az 1715-i és az 1720-i összeírás községről községre haladó egybevetésével és más források bevonásával a lehetőség szerint kiküszöbölni, s azután az eredményeket községenként térképre vinni. így kaphatunk majd pontos képel s a térképre vihető természeti feltételekkel és történeti adottságokkal való egybevetés segítségével teljesebb magyarázatot az egyes földművelési rendszerek meglétéről és elterjedéséről.