18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
GAZDASÁGTÖRTÉNET - Határhasználat az alföld északnyugati peremén a XVIII. század első felében
ott és annyit tör fel nemes jobbágy egyaránt; azt beveti ősszel és tavasszal, s miután learatta, aki hamarább éri, újból megszánthatja s bevetheti magának. 34 Egy további fokon azonban a földesúr már nem elégszik meg azzal, hogy a parasztokkal elvegyülve s velük egyenlő feltételekkel űzze a parlagolással egybekötött szabad foglalást. Csányban (89) a földesurak évről évre kiválasztanak és elkülönítenek maguknak egy részt a mezőből, s csak a fennmaradó területet élhetik aztán jobbágyaik tetszésük szerint. Egyik első jele ez annak, hogy hagyomány és szokás rovására, amire a parasztok berendezkedése elejétől fogva épült, a földesűri akarat kezd érvényt szerezni magának. Efféle közvetlen beavatkozásra azonban rendszerint nem kerül sor ott, ahol - s ilyen az esetek túlnyomó többsége - a földesúr saját gazdaságot még nem alakít ki magának. De ott is iparkodik az egyéni jellegű birtoklást és határhasználatot a közösségi élet kibontakozásának útjára terelni. Elsősorban az indítja erre, hogy valamelyes állandóság kristályosodjék ki a folytonos változandóságban, az amorf jelenségek formát nyerjenek, a labilis helyzet megszilárduljon - egyszóval a földesúri szorításból minduntalan kicsúszó bizonytalan állapot tartós, megfogható berendezkedésnek adjon helyet. Az ide-oda áramló jövevények hol itt, hol ott ütik fel sátorfájukat, ahol éppen kedvezőbb életfeltételekre találnak. Sokszor csak addig állapodnak meg valahol, míg az új telepeseknek járó mentességi idő tart, s aztán továbbállnak, hogy másutt új mentességre tegyenek szert; nem meglepő, ha birtoklásukra, határhasználatukra ideiglenesség, hevenyészettség nyomja rá bélyegét. A földesúr jövedelme ilyenformán teljesen bizonytalan, amíg gáttalanul hömpölyög a paraszti vándormozgalom. Nincs állandó alattvalója, aki fölött hatalmat gyakorolhasson, nem lehet nyugodt afelől, hogy a birtokához tartozó település megszilárdul s legalább a jövőben számottevő hasznot fog hajtani. A faluközösség kibontakozása komoly változást hoz ezen a téren. Nem csupán azért, mivel birtoklás és határhasználat szabályozott mederbe terelődik, s mert célszerűbbé válik a rendelkezésre álló erőforrások kihasználása, biztosítottabbá a termelőerők fejlődése, tehát szilárdabbá a földesűri jövedelem alapja. Fontosabb ennél a földesúr számára, hogy a kötetlenséget kötöttség váltja fel település, birtoklás, gazdálkodás tekintetében egyaránt. Különösen hathatóssá válik a kötöttség, ha a faluközösség együttesen teljesíti a szolgáltatásokat s egyetemlegesen felel értük. Ebben az esetben ugyanis a közösségnek is eleven érdeke, hogy tagjai helyhez kötődjenek, sőt - amíg a határ s a rendelkezésre álló puszták eltartóképessége a gazdálkodás szokott módja szerint engedi - még újakkal is gyarapodjanak. Az egy summában való tehervállalás ugyanis azt jelenti, hogy ha valaki kiválik a közösségből, s nem lép más a távozó helyére, az addig erre eső teher ezután a többiekre hárul. A faluközösség összetartó ereje, melynek ilyenformán a földesúr is hasznát látja, elsősorban ebben gyökerezik. Ám alighogy kibontakozott-teljesedett a falubeliek közössége, helyenként máris kezd éket verni közéje a földesúri terjeszkedés. Még az állattartás uralkodó helyzetére vall, mikor a földesúr a maga részére erővel legelőnek foglalja le a faluhatárt, úgyhogy a jobbágyoknak szántóföldjük sem marad, vagy ugyanilyen céllal a két nyomás egyikétől fosztja meg őket (31, 110, 126). Gyakoribb ennél, hogy rétet 34 Soós I.: Ajobbágyíöld sorsa, i. m. 27. 1.
