18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

CSÍKI TAMÁS: Wellmann Imre és mezőgazdaság-történetünk új útjai

hangsúlyozva a gazdaság- és az általánosabb érvényű társadalomtörténettel való szoros kapcsolat szükségességét. Ezúttal is bó'séges historiográfiai áttekintést ad, mivel az európai párhuzamok felvillantása mellett Bél Mátyás De Servitute Hungarica c. munkájától a liberalizmus jobbágyfelkeléseket előtérbe helyező tanulmányain (pl. Horváth Mihályon) át a pozitivisták adatközléseiig, majd Acsádyig, s aztán a két világháború között megszületett írásokig veszi számba a parasztsággal foglalkozó műveket. Ezen irodalom összegyűjtése és a különböző irányzatok kritikája önmagában újszerű, emellett feltűnően erős a „történelmi materializmus", az „osztályharc-elmélet" jegyében születő feldolgozások, elsősorban Acsády parasztságtörténetének bírálata. Persze Wellmann is tudta, hogy ez a szemlélet a századforduló tájékán elszigetelten, nem a teljes „fegyverzetével" bukkant fel történetírásunkban (ezért is érezhetjük eltúlzottnak a kiragadott szövegrészekre épülő Acsády-bírálatot), mindenesetre ez az állásfoglalás jelzi, hogy Wellmann élesen elutasította azt a nézetet, hogy a történelem menetében minden pusztán a gazdasági tényezők s az ember anyagi érdekeinek függvénye. (Ezt csak azért említjük, hogy előre jelezzük az '50-es évek elején eluralkodó „korszellemhez" fűződő valós viszonyát.) A tanulmány megjelöli a továbbfejlődés útjait is: bár Wellmann észleli a kutatás nehézségeit, mivel a falusi ember mindennapjai, életnyilvánulásai jórészt kívül estek az írásbeliségen, mégis látja azokat a forrásokat, eszközöket és módszereket: az országos jellegű adó-, dézsma- és népösszeírásokat; az egyes községek életét feltáró jegyzőkönyveket vagy a kataszteri összeírásokat és térképeket, ami jelzi, hogy fontos számára a helytörténeti kutatások kiterjesztése és egységesítése; a néprajz, a településtörténet, a régészet kínálta lehetőségeket; az írásban nem rögződött jogszokások gyűjtését, amelyek mind-mind a paraszti gazdálkodás, a határhasználat, a munkaszervezet, a közösségi élet korábbiaknál pontosabb és sokkal mélyebb feltárását teszik lehetővé. S ha ehhez hozzátesszük, hogy 1947-ben újabb két elméleti munkával jelentkezett: az egyikben agrártörténet-írásunk feladatai között az előbbieken kívül az agrárélet természeti feltételeinek vagy a gazdaságok értékesítési-piaci lehetőségeinek, tehát az ország gazdasági vérkeringésébe való kapcsolódásuk vizsgálatát is fontosnak tartja; a másikban a néprajz és a gazdaságtörténet közös gyökereit, egymásra hatását s az egymásnak ígért további perspektívákat kutatja, amihez a következő évtizedekben többször visszatért jelezve, hogy számára igen lényeges e két tudományág szoros együttműködése, akkor tehát nyilvánvaló, hogy Wellmann hosszú távra kívánta, nemcsak a maga, de az egész magyar agrártörténet-írás számára az új kutatási irányokat megadni. A háború utáni évtizedek eredményeit vizsgálva, Wellmann-nak végül is sikerült a kitűzött feladatokat teljesítenie.

2 Részben mert az új korszak sem nélkülözhette széles körű tudását, tapasztalatait, részben mert jól illeszthette természetes érdeklődését, terveit a napirendre kerülő témákhoz, kutatási programokhoz. Az egyik legfontosabb feladat a parasztság történetének feltárása lett, amelyre külön2

Az már a történetietlen kérdések közé tartozik, vajon ha mindvégig a legkedvezó'bb körülmények között dolgozhat, s nem kell hosszú mellékutakat bejárnia, mit hozhatott volna pályájának világháború utáni szakasza. Továbbá e tanulmány keretei nem teszik lehetővé még vázlatos számbavételét sem mindannak, amit az ő elképzeléseiből, módszertani alapvetéseiből kiindulva - részben aztán tőle függetlenül - a magyar agrár- és társadalomtörténet-írás az utóbbi évtizedekben megvalósított.