18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
GAZDASÁGTÖRTÉNET - Határhasználat az alföld északnyugati peremén a XVIII. század első felében
ban. Annak a fokozott erőfeszítésnek a révén ugyanis, amit a bozótos-erdős részek szántófölddé, rétté formálása követelt, az egyén jogai még szilárdabban tapadtak a megfelelő földdarabhoz, mint a szűzföldek feltörése esetében. Leginkább pedig ez a forma a Tisza mentén, azután a hozzá észak felől csatlakozó szegélyen volt elterjedve, hol a nedves rétségek bő alkalmat nyújtottak téli legeltetésre. A külterjes állattartás uralkodó helyzetéről nem egy híradás tanúskodik. Még legelőnek is szűk a határ, állapítják meg az egyik helyen (38). A legelő csökkentése nélkül nem hasítható ki további szántóföld avégből, hogy a talaj időnként rendszeres pihenőhöz jusson, hangoztatják egy másikra (37) vonatkozóan. Pest város (22) lakói 1720-ban ama fenyegető helyzet előtt állnak, hogy elesnek az addig bérben bírt puszták használatától; ebben az esetben kénytelenségből inkább azt a megoldást választják, hogy legelőnek fordítják azokat a földeket* hol addig szántottak-vetettek. Arra is van adat (48), hogy a megtelepült nép széna készítésével nem sokat gondol, mivel csak az igásjószág telel a ház körül, a többinek van bőven téli legelője. Az esetek jelentős részében az is megállapítható, hogy a kezes tartás az ólaskertek rendszeréhez kapcsolódott. Nemcsak az első katonai felvétel térképlapjainak belsőség-ábrázolásaiból következtethetünk erre, 27 hanem az úrbérrendezés során kivett paraszti vallomások „szérűskert" említései is kifejezetten erre utalnak. S a tájhoz fűződő hagyományos berendezkedés átütő erejét mutatja, hog)' az ólaskertek olyan községekre is jellemzők, melyeket a török idők után szlovákjövevények telepítettek újjá. Az ekés művelés alá vett földdarabok eleinte még csak apró, elszórt szigetek az alapjában véve legelőnek használt határ tengerében, s azok is elmerülnek egy idő múlva, hogy helyettük más szigetek bukkanjanak fel megint. Ami legelő volt, szántóvá vagy rétté változik és viszont, teljesen rendszertelenül és szabályozatlanul. Az egyes művelési ágak szinte egybefolynak, határaik összemosódnak. Még mintegy cseppfolyós állapotban van minden: mint ahogy ide-oda hullámzik a népesség, s a jövevények nemritkán csak átmenetileg kötődnek egy-egy alakuló településhez, úgy a föld birtokbavételét és használatának módját is nagy mozgékonyság jellemzi. Szabad foglalás 28 dívik a szó legszorosabb értelmében, minden megkötöttségtől mentesen, kinek-kinek kénye-kedve szerint. Az új telepes körülnéz a mezőn, s hol bőven nő a fű, tetszés szerint kaszál kezes jószága részére. Ahol pedig jó gabonatermőnek s viszonylag könnyebb műveletéinek ígérkezik a talaj, szántóföldet választ s foglal magának. Itt azután akkora darabot tör fel, amekkorára ereje, „tehetsége" futja (93, 112, 118), s úgy éli, ahogy legjobbnak látja. 2 'Vö: Györffy I.: Magyar falu, magyar ház, i. m. 94-96. 1. - Wellmann I.: A gödöllői Grassalkovichuradalom, i. m. 48. 1. - Borzsák E. i. m. 42. 1. - Hofer Tamás: A magyar kertes települések elterjedésének és típusainak kérdéséhez. Műveltség és hagyomány, i. h. 332-33. 1. 2ÍÍ A szabad foglalásról: Tagányi Károly: A földközösség története Magyarországon. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle 1894, 204-5, 207-11. 1. - Ponyiczky Z. i. m. 20. 1. - Györffy L: Magyar nép, magyar föld, i. m. (1926-ból) 212. 1. - Uő; Magyar falu, magyar ház, i. m. (1932-ből) 22. 1. - Wellmann I..A gödöllői Grassalkovich-uradalom, i. m. 58-59, 64. 1. - Botár Imre: Szolnok települési, népesedési és gazdasági viszonyai a XVIII. században. Szolnok 1941. 55-56.1. - Fodor F. i. m. 278, 292-93. 1. - Varga János: A földközösség megerősödése és bomlása a 18. században. Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1711-1790, szerk. Spira György, Bp. 1952. 12-15, 29-33. 1. - Balogh I.: Határhasználat, i. m. Ethnographia 1954, 446-49.1. és 1955, 102-3. 1. - Soós I.: A jobbágyföld sorsa, i. m. 20-29, 31, 5354. X.-MakkaiL. i. m. 131. 1.