18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

MÓDSZERTAN - Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről

olyan, falvankint rögzíthető vonása agrármúltunknak, amelyek részben statisztikai, részben kartográfiai feldolgozás útján egész agrárberendezkedésünknek: a termelőerőknek, termelési technikának és termelési viszonyoknak alapvető összetevőire derítenek fényt. Ami ez adatokból megfelelően térképre vihető, földrajzi elterjedésében a gazdasági tájakat és erőviszonyokat láttatóan tükröző keresztmetszetben tárja elénk hazánk 13-14 évtizeddel ezelőtti agrárállapotát. Többi országos jellegű forrásunk, bár csekélyebb bőséggel és részletességgel s töredékesebben, hasonlóképp egymást kiegészítő statisztikai és kartográfiai feldolgozásra ad alkalmat, mennyiségileg megfogható s egyúttal vizuálisan áttekinthető képet nyújtva egy-egy időszak agrárberendezkedéséről. S ez időmetszetek egyező elemeit egybevetve, mint említettük, a fejlődés irányára, törvényszerű elemeire is fény derül. Egyfelől bősége és sokoldalúsága, másfelől a kor, melyben létrejött, mindenképp azt javasolja, hogy a munkát az 1828-i összeírással kezdjük el, s erre a szilárd alapvetésre támaszkodva induljunk el mind a többi időmetszet elkészítése, mind az agrártörténeti atlasz megvalósítása felé. Ennek az összeírásnak minél teljesebb feldolgozása ad biztos kiindulópontot ahhoz, hogy agrárfejlődésünk nagy összefüggéseinek feltárásában mind a múltba visszafelé, mind előre, napjaink felé bízvást haladhassunk kutatómunkánkban. Nemcsak a helytörténeti kutatás nyer így széles, megbízható alapot: a területi korlátozás nélkül folytatott tematikus kutatás is nyugodtabban építhet ezután innen s onnan vett egyes adataira. A reformkor kezdetén rajzolt keresztmetszet, melyet a térképre vitt adatok láttató formában bontakoztatnak ki előttünk, hozzásegít ahhoz, hogy összevetés révén a korábbi s későbbi, gyakran szórványosabb-töredékesebb adatok is elnyeljék valódi helyüket s értelmüket. Röviden összegezve az elmondottakat, agrártörténet-írásunk fejlődése során eljutott arra a fokra, midőn a múlthoz képest jobb szervezettséggel felvértezve, helyzetének s lehetőségeinek világosabb tudatában teljesítendő feladatait s a megoldásukhoz vezető utakat határozottabban látja maga előtt. Beható elvi mérlegelés alapján körvonalazva a fontosabb problémákat, sokoldalú szempontokkal, az élet teljessége megragadásának igényével kívánja a fejlődés törvényszerű vonásait megállapítani. A külső formák mindinkább valóságos élettel telnek meg, a szervezet vázából hovatovább az alkotó emberi munka s eredményei domborodnak elő, a termelési viszonyok mellé, azokkal egyre teljesebb köcsönhatásban, mindinkább felzárkózik a termelőerők kutatása is. Az eddig járt utak közül továbbra is hasznosnak ígérkezik az a törekvés, mely agrártudományunk fejlődésének, agrármúltunk jelentős személyiségeinek, mezőgazdasági eszközöknek, eljárásoknak, növény- és állatfajoknak monografikus történeti feldolgozását tűzte céljául. Még többet ígérő a helytörténeti kutatás útja, elsősorban az uradalomtörténeté s még inkább a falutörténeté; ez utóbbinak esetében azonban szükség van az agrárfejlődést középpontba állító modern mintákra. De agrárfejlődésünk egy-egy tényezőjének elszórt, eredeti összefüggésükből kiragadott adatokra épülő monografikus feldolgozása akkor nyer szilárd megalapozást, a szerves egységre építő falutörténetet pedig az óvja meg távlathiánytői s a részletekben való elveszéstől, ha szélesebb fundamen-