18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

MÓDSZERTAN - Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről

téneti intézetében. A felszabadulás után ehhez hasonlónak kiterjesztett: az egyetemen túl is tovább ható formáját valósította meg Szabó István a parasztság feudalizmus végi és kapitalista korbeli történetének kutatására. Makkai László a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében a XVI-XVII. századi anyagi kultúra vizsgálata, Belényesy Márta hasonló célú XV-XVL századi anyaggyűjtés céljára hozott létre termékeny munkaközösséget. Már előzőleg eredményesnek bizonyult az a két vállalkozás is, mely, új formát valósítva meg, nagyrészt közös anyaggyűjtéssel fogta egybe a parasztság XIV., illetőleg XVIII. századi történetét kutató idősebb és fiatalabb történészek egy-egy csoportját; hasonló együttes dolgozott abszolutizmus kori parasztnépünk helyzetének felderítésén is. A jövőre nézve is nagy fontosságú végül az Agrártörténeti Bizottság működése: egyrészt a közös nagy cél érdekében szilárd keretet ad az agrár-, a történet- és a néprajztudomány összefogásának, másrészt lehetőséget nyújt igen lényeges levéltári forráscsoportok agrártörténeti feldolgozására, s mindezen felül az Agrártörténeti Szemle kézbevételével tudományszakunk továbbfejlődéséhez alapvető jelentőségű időszaki orgánumot biztosít. A felszabadulást követő ígéretes bontakozás láttán agrártörténet-írásunk továbbhaladásának útját általában véve bízvást kereshetjük abban az irányban, amerre az elmúlt másfél évtized erőfeszítései és eredményei mutatnak. Közelebbről: a legkülönbözóT)b eredetű - régészeti, történeti, néprajzi - forrásanyag minél teljesebb feltárásában, a kutatómunkának az érdekelt tudományágak összefogásán alapuló fokozott megszervezésében, a vizsgálódásnak - a múlt teljességére történő kiterjesztése mellett - a termelőerők és termelési viszonyok kölcsönhatásában, egységként felfogott fejlődés fő problémáira való összpontosításában, az így nyert és egybefogott tényanyagnak kellő agrárszakértelem alapján a haladó történettudomány módszerével való feldolgozásában - hogy így magából a források vallomásából táruljanak elénk a fejlődés törvényszerűségei. Ha azonban tovább is tekintünk visszafelé, a magyar agrártörténet-írás viszontagságos kialakulásából adódó tanulságok alapján e követelmények differenciáltabb megfogalmazást kívánnak. Attól ugyan már nem kell tartani, hogy, mint egykor, bábáskodásuk idején, a politikai vagy a jogtörténelem szempontjai uralkodnak el agrártörténelmünkön; még kevésbé attól, hogy agrármúltunk az uralkodó osztály látásmódjának torzító tükrében s lelki tényezők függvényeként jelentkezik. Ugyanígy, akár a „művelődéstörténelem" keretében, akár egyébként, az agrártörténelemnek a politikai történelemmel való szembenállására sem kerülhet sor: nyilván vitán felül állónak mondható immár, hogy az agrár termelőerők és termelési viszonyok dialektikus kölcsönhatásukban való feltárása a história egészének integráns, politikai és egyéb fejlemények ábrázolásával szervesen egybefonódó részét alkotja. Am ha az agrártörténelem két összetevőjének: a gazdasági és a társadalmi oldal kutatásának egymáshoz való viszonyára is vetünk egy pillantást, az eddigi vizsgálódás mérlege erősen az utóbbi felé billen. Magyarázza ezt bizonyos fokig már a források természete is: a nagybirtokot leszámítva, épp az anyagi kultúrajelenségei hagytak legkevesebb írásos nyomot maguk után;

81 de ha mégis tükröHornyik J. írja (i- m. 67. 1.): „Sajátságos észjárásuk is volt azoknak a régi becsületes ősöknek, ki(k) azért nem írtak a köznapi tárgyakról, a házi ügyekről, mert azokat az ő felfogásuk szerint külön-