18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)
MÓDSZERTAN - Agrártörténelmünk módszerének kérdéséről
eredményeket, a birtok jövedelmezó'ségét. ' Mindez tulajdonképp csak a földesúri gazdálkodásra vonatkozott, de a gyakorlatban több tanulmány a jobbágyság helyzetére is kitért (olyan is akadt, mely erre tette a hangsúlyt), sőt a paraszti gazdálkodás felvázolására is akadt példa. Mindamellett már a rendelkezésre álló források természete is arra utalt, hogy e történetirodalmunkban teljesen újszerű tanulmányok súlypontja az uradalmi gazdálkodásra kerüljön. S e ponton kiemelést érdemel, hogy egy-egy uradalom teljes levéltárának feltárása során e tanulmányok vették először igazán birtokba s dolgozták fel az agrártörténelem sajátos forráscsoportjait. Nemcsak az urbáriumokat és - hangsúlyozottan - a számadásokat, melyekre Acsády még csak utalt, s a pusztán ideális követelményt kifejező utasításokat, melyekre a Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle idevágó adatközlései elsősorban voltak tekintettel, hanem a számadásokhoz hasonlóan a valóságos állapotot tükröző összeírásokat, kimutatásokat, levelezést, jelentéseket stb. is. S mindezeket szerepük helyes mérlegelése alapján szerves összefüggésük szerint kapcsolták egybe, így próbálván megjeleníteni a tárgyalt uradalom egész szervezetét, minden életnyilvánulásai. Az eredmény nem is maradt el: e tanulmányokból már kiviláglott a majorsági gazdálkodás jelentősége, ha fejlődésvonala bizonytalan maradt is, sőt egyes dolgozatokban már a földesuraság keleti típusának távlatai is felvillantak. Ha mindezt a hagyományos birtoktörténettel vetjük egybe, akkor látszik meg igazán: a sorozat uradalomtörténeti tanulmányai milyen nagy lépést tettek előre a külső keretek tárgyalásától a belső szerkezet és működés feltárása, a birtokoscserék és zálogbavetések előszámlálásától a termelőerők ábrázolása, a gazdálkodás megelevenítése felé. Az eredeti elgondolás az volt, hogy az eredmények java része a dolgozatokhoz csatolt statisztikai táblázatokban ölt testet, ami — összhangban azzal, hogy a munkálatok az egyetemi Művelődéstörténeti Intézetben folytak - félreérthetetlenül utalt a vállalkozás alapvetően pozitivista jellegére. Időközben azonban, az ellenforradalom felülkerekedése után, új irány: a szellemtörténet tört be a história területére. S bár a Domanovszky- szerkesztette sorozat alapjában véve ellenálló szigetet alkotott a szellemtörténet mindent elöntő áradatával szemben, ennek egy-egy hulláma - módszerben, felfogásban - időnkint át-átcsapott fölötte, így különösen a szellemtörténeti irány fő képviselőjének: a nagy tekintélyű Szekfű Gyulának „A magyar nagybirtok történeti szerepéről" írt cikke volt hatással a sorozat fiatal szerzőire. Ebben Szekfű a nagybirtoknak próbált nemzeti hivatást tulajdonítani a magyar történet századain keresztül, nem habozván az általa megkonstruált eminens jelentőségből azt a tételt levezetni, hogy a nagybirtok fennmaradása és gyarapodása történeti szükségesség volt. 74 E felfogás átvételéből önként következett a nagybirtok szerepének túlhangsúlyozása s a paraszti osztályharc jelenségeinek háttérbe szorulása, aminek következtében a jobbágy helyzete - bár az allódiumok terjeszkedése s a robotteher megnövekedése is megvilágítást nyert - a „Tanulmányok a magyar mezőgazdaság történetéhez" egyes füzeteiben kedvezőbbnek tűnt fel a valóságosnál. '''Domanovszky S. i. h. 4. 1. - Az uradalomtörténet forrásaira, követendő módszerére, jelentőségére egyébként már Mályusz Elemér felhívta a figyelmet: A helytörténeti kutatás feladatai. Századok 1924, 548-50. 1. 74 Szekfű Gyula: A magyar nagybirtok történeti szerepéről. Magyar Szemle II. 1928, 305-14. 1.
