18. századi agrártörténelem. Válogatásd Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból (Officina Musei 9. Miskolc, 1999)

CSÍKI TAMÁS: Wellmann Imre és mezőgazdaság-történetünk új útjai

próbálja megközelíteni. Nem a nagypolitika vagy az intézmények története érdekelte tehát elsősorban, hanem azok a gazdasági egységek, legyen az egy uradalom, faluközösség vagy tanya, amelyek egyúttal életkeretül szolgáltak az egyén számára, s amelyek összessége adta a magyar gazdaságfejlődés fő vonalait. Wellmann tehát — talán használhatjuk e klasszikus idézetet - a levéltárak mélyén is az embert kereste: az 1760-as évektől újraerősödő állami telepítéseket, azoknak a magyar mezőgazdaságra gyakorolt hatását elemezve, Gross Jakab ferenchalmi telepes tartozási könyvéből tételesen bemutatja a terhére írt ingó és ingaüan vagyontárgyakat; vagy még egy példát említve, miközben a 18. századi külkereskedelmi forgalmunk összefüggéseit tárja fel, Újfalvy Sándor emlékiratai alapján egy, az árutermelésre áttérni nem tudó erdélyi gazdaság mindennapi életét mutatja be rendkívüli alapossággal és megelevenítő érzékletességgel. Mindebből láthatjuk, hogy a fiatal Wellmann igen hamar megismerte a korszak szinte valamennyi fontosabb történeti irányzatát, azok eszme- és metodikai rendszerét, s ezeket nemcsak alkalmazni, de egységesíteni, s a saját célkitűzéseihez, kutatási feladataihoz, illetve a magyar forrásadottságokhoz is igazítani tudta. Ez jellemezte a Domanovszky szerkesztette tanulmánysorozat számára elkészített disszertációját, amely a gödöllői Grassalkovich-uradalom gazdálkodását tárta fel az 1770—1815. közötti években. Valóban, az uradalom mezőgazdasági termelése, a határhasználat, a növénytermesztés és az állattenyésztés jellemzői stb., illetve a földet művelő jobbágyság helyzete áll Wellmann érdeklődésének középpontjában, de minden egyéb, a birtoktörténeti áttekintés, a természeti és a földrajzi tényezők vizsgálata, amely újszerű törekvése a szerzőnek, vagy a terméseredmények fáradságos, ám nagy precizitásra törekvő kiszámítása is ennek rendelődik alá, mivel a termelés további menetére, jellegére való hatásuk a fontos. Emellett, s ez további meghatározó érdeme a dolgozatnak, az uradalom mint termelési egység, szerves egész jelenik meg, feltárulnak a földesúri és a parasztbirtok kapcsolatának mélyebb összefüggései, s mindez nem statikusan, hanem állandó mozgásban, változásban tárul elénk. S ha ehhez hozzátesszük, hogy e munka természetesen kiterjedt forráshasználatra épült, olyan kútfőkre, amelyek kritikus felhasználása, egyáltalán összegyűjtése (urbáriumok, úrbéri perek, gazdasági utasítások, számadások, összeírások stb.) alig-alig haladt előre a magyar agrártörténeti kutatásokban (talán csak a Tagányi által jegyzett, ám rövid életű Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle említhető, így Wellmann-nak a megfelelő családi levéltárat a feldolgozás előtt voltaképp rendeznie kellett), akkor e disszertációt joggal nevezhetjük a sorozat egyik legjobb darabjának, amelynek eredményei közvetlenül éreztették hatásukat az 1950-es évektől, igaz továbbra is csak szórványosan megjelenő újabb uradalomtörténeü munkákban. A sorra elkészülő, korábban említett mezőgazdasági tanulmányok más lehetőséget is adtak az ifjú Wellmann számára. 1937-ben jelent meg a Mezőgazdaságtörténetünk új útjai c. írása, amelyben számba veszi a magyar agrártörténet addigi eredményeit, összefoglalja ezek s a megjelent uradalomtörténetek szerteágazó tanulságait, elemezve a majorsági termelés fejlődésének, az allodiális üzem kiteljesedésének folyamatát. (Talán jellemző lehet, hogy Domanovszky összefoglalása csak egy évvel később (!) jelent meg a Alphons Dopsch-féle emlékkönyvben a ma