Vida Gabriella: A miskolci fazekasság a 16-19. században (Officina Musei 8. Miskolc, 1999)
A MISKOLCI FAZEKASIPAR CÉHES KORSZAKA 1768-1872 - A céh tárgyai - Agyaglelőhelyek, festékanyagok
található még nem tűzálló agyag Miskolcon. A századfordulón pedig, a Bükk déli lejtőinél - Ostoros, Eger környéke - bányászható földet is használták a miskolci fazekasok. 343 Az edénykészítés mellett a miskolci agyagművességet a kezdetektől a mesterség elhalásáig jellemezte a kályhásság is. A miskolci fazekascéh minden tagja készített kályhákat is, nem különültek el az edény- és kályhakészítök a szervezeten belül. 344 A vármegye és a város gyakori megrendelői voltak a céhnek, a város számadáskönyvében ennek több alkalommal nyoma maradt. 1810-ben a „az Tekéntetes Ns Vármegye Kályha mívessének Szüts Jakab Uram választatott a Ns Czéh által melly munkáknak végben vitelére magát önkint ajánlván". 345 A 19. század közepétől üzemszerű kályhakészítés is folyt a városban, de az edénykészítést túlélte a kisipari módszerekkel dolgozó kályhásság. Az utolsó kályhás - Tóth Ferenc - az 1970-es években halt meg. Több forrás egybehangzó tanúsága szerint ugyanilyen természetes módon tartozott a fazekascéh tagjainak tevékenységébe a téglaégetés is. A céh egyik alapítója, nemes Takács János 1793-ban bekövetkezett halálakor összeírták a hagyatékát képező ingó és ingatlan vagyonát, mely így kezdődik: „Vagyon az Nyak Vágó alias tégla égető soron egy kő ház"' 46 A ház és az udvar összeírásában semmi nem utal agyagművességre (műhelyt sem említ), csupán az udvaron lévő 1500 kiégett tégla. 1824-ből Bodgál Ferenc jegyezte fel forrásmegjelölés nélkül, hogy „Pongyelok helységébül Miskolcra származott Traitler János kályhakészítő a rimaszombati téglákhoz hasonló tégla készítő és égető mester vette lakását városunk majorjának tőszomszédságával". Ezzel egy időben azonban már üzemszerű téglaégetés folyt a városban, ezzel a tevékenységgel tehát hamar felhagytak a fazekasok. A céhes iratok csak egyetlen „pipacsináló"-ról tesznek említést, ő is landmajszter volt. 347 A céh megalakulásakor a mesterség folytatásához szükséges mázat, valamint a festékek anyagát a céhszervezet közösen rendelte meg, és osztotta szét a mesterek között. Ennek mindig volt a mesterek által választott felelőse. 1777-ben „a Glétnek vételére és Gondviselessére S Kiosztására Szugovics György Valasztatot Oly Conditioval hogy az edények az Ő Kigyelme Részire maragyanak" 48 Losonczi Pál elszámolása alapján 1780ban egy év alatt 7 q mázat vettek. Egy mázsa máz ára ekkor 13 váltó forint és 7 krajcár volt. 3 9 Egy vita kapcsán tudjuk, hogy külföldről is szereztek be mázat. 1783-ban Darabos István letagadta, hogy nála lenne 25 font stájer máz, de négy mester esküt tett rá, ezért „Darabos István uram kintelenitetik az 25 Stájer Máznak Meg fizetője leni". 350 Az eset a város magisztrátusa elé is került, így a város jegyzőkönyvében is nyoma van a vitának. 351 1793-ban „Réz por" árának átvétele kapcsán tudjuk meg, hogy hasonlóan történt a zöld szín előállításához szükséges anyag elosztása is. 352 Később az ilyen jellegű bejegyzések ritkulnak, ami nyilvánvalóan a kereskedelem fejlődésével, a könnyebb beszerzéssel van összefüggésben. A fazekasok felhasznált anyagairól, azok arányairól, sőt, a 19. század elején az elérhető jövedelmeikről pontos képet kaphatunk egy 181 l-ben kelt iratból, melyet érdemes szó szerint bemutatni. „A Cserépbűi, és Kenderbűi Készült Müvek Limitatiójára ki343 Bodgál F., HOM NA: 2780. 344 Kresz M., 1991/D.542., HOM HTD. 79.4.1.3. 345 HOM HTD. 79.4.1.1. Protocollum 111. 346 Bodgál F., HOM NA: 1160. M-Áll.tlt.l. köt. 1793. Nro. 39. megjelöléssel. 347 HOM HTD. 79.4.1.3. 348 HOM HTD. 79.4.1.1. Protocollum 50. 349 HOM HTD. 79.4.1.1. Protocollum 63., 64. 350 HOM HTD. 79.4.1.1. Protocollum 68. 351 Miskolc Város Jk. 1783. 233. 352 HOM HTD. 76.13.3.
