Vida Gabriella: A miskolci fazekasság a 16-19. században (Officina Musei 8. Miskolc, 1999)
A 18. SZÁZAD KERÁMIÁJA
Nem tudjuk pontosan, hogy ezeknek a környékünkből előkerült korsóknak hol volt a készítési helyük, valamint azt sem, hogy mikor készültek. A 17. századi töredékekkel összevetve egyértelmű, hogy egyenes folytatásai a 17. századi kerámiastílusnak, amikor Miskolcon és Diósgyőrben is formáltak ilyeneket, hiszen a diósgyőri várnál az erdészház alól előkerült leletek között vannak ilyen korsók darabjai. Legkésőbb a 19. század első harmadáig azonban fel kellett hagyniuk a készítésükkel, mert az akkor elköltöző mestergeneráció már nem vitte magával más településre (Tiszafüred) ezt a típust. A legtöbb ilyen 18. századi korsó a volt Borsod megyéből, azon belül is Mezőcsátról vagy a környékéről került elő. Meg kell említeni, hogy e típus népies változatát a 19. és a 20. század elején a gömöri falvakban is készítették. Változott azonban a formájuk, a váll szélesedett a hashoz képest. Megjelent a kék szín, bár mindig kevés volt rajtuk, a korsószájúak fülére ivócsecs került, és módosult a technika: az íróka helyett ecsettel vitték fel az edény felületére a motívumot. A Herman Ottó Múzeum tulajdonában lévő 23 ilyen népies korsó virágdísz-kompozíciója három csoportba osztható: 1. körbefutó koszorú, 12 db; 2. a füllel szemközti oldalon indul egy két oldalra hajló szimmetrikus virágszál (nem ér körbe), 3 db; 3. három, jobbra hajló virágszál, 8 db. Elmaradtak a pontrozetták, a későbbiekben már nyoma sincs a szárak áthúzgálásának. Jellemzőjük, hogy néhány szabályt erősítő kivételtől eltekintve 173 sem feliratok, sem évszámok nincsenek rajtuk. Van adat arra, hogy Sárospatakon is csináltak ilyen világos alapszínű korsókat, de Román János szerint ezek a gömörieket utánozták. 174 Kresz Mária minden ilyen korsót kérdőjellel gömörinek vagy sárospatakinak lokalizált a leltározáskor. A Herman Ottó Múzeumban lévő 41 (tehát korai és népies együttesen) ilyen korsó elenyésző kivételtől eltekintve mind a történelmi Borsod megyében került elő. Van azonban olyan edénycsoport is, ahol változott a színhasználat, a technika, a szerkesztés elve is. A Herman Ottó Múzeum tulajdonában van egy 1692-es datálású tulipános tál, mely hidegfehér alapszínével, kontúrozatlan naturalisztikus, élénkpiros virágaival és zöld leveleivel a hódoltság kori stílustól jelentősen eltér. Más a formája is: széles, lapos pereme és viszonylag mély közepe van. A kétfülü kosárból kinövő virágbokor csak annyiban mutat kompozíciós rokonságot a vele egyidős, vagy nála korábbi, bemutatott tálakéval, amennyiben beborítja az edény egész felületét. Kresz Mária úgy mutatta 33. kép. Világos alapozású korsó (17. század második, 18. század első fele) (HOM 86.86.21. Itsz.) 173 Az egyetlen feliratos korsót a Néprajzi Múzeumban (MN., 67.87.135. Itsz.), az egyetlen datáltat pedig magántulajdonban Megyaszón láttam, 1885-ben készült. 174 Román J., 1955. 15. és 40. kép aláírása
