Vida Gabriella: A miskolci fazekasság a 16-19. században (Officina Musei 8. Miskolc, 1999)
A 18. SZÁZAD KERÁMIÁJA
László egy, az armalista nemesség szerepét vizsgáló tanulmányában általában véve megállapította: a városi nemesség túlnyomó többsége a református vallást gyakorolta. 166 A 18. században Miskolcon is a városban lakó nemesség tagjai töltötték be az egyházi és közigazgatási tisztségeket, noha a vagyoni összeírások szerint több mint 40%-uknak csak egy-két állata és kevés földje volt. Megélhetésük alapját a szőlőbirtokaik biztosították. Az ellenreformáció korában, különösen Mária Terézia uralkodása alatt kezdett a katolikusok száma felduzzadni, az első népszámláláskor 1780-ban 8433 református, 3980 katolikus, 508 evangélikus, 157 görögkeleti és 70 zsidó vallású lakos élt a városban. 167 Az 1702 -es megváltást követő években az adózók számának növelése érdekében a magisztrátus utat engedett a betelepülésnek. Ekkor jelentek meg a városban a különböző nemzetiségek képviselői nagy számban. A város tehetősebb lakóinak odáig a magyarok számítottak, a század végére azonban jelentősen megváltoztak az arányok. Benkő Sámuel 1782-ben kelt várostörténetében írja: „...jöttek cseh, horvát, orosz, vandál eredetű szlávok, akik a különböző események folytán kerültek ide. Azután osztrák, stájer, bajor, sváb, frank, szász származású germánok, örmények, akik rácokkal, görögökkel és törökökkel keveredtek; zsidók és cigányok". 168 A Bach-korszak idején a nemzetiségiek aránya megközelítette a 30%-ot. A város társadalmi összetételének megváltozásával egy időben, vélhetőleg annak következményeként a 18. század az ólommázas kerámiaművesség tekintetében is átmeneti korszak volt Miskolcon és Diósgyőrben. A korábbi, országrésznyi területet átfogó egységes stílus megindult az átalakulás, a fellazulás útján. Ezt támasztják alá a Debrecenben, Sárospatakon és Miskolcon előkerült illetve megmaradt azonos korú edények is. Nem volt egységes, kiforrott díszítőirányzat, hanem többféle technikával, kompozícióval, formával próbálkoztak, mintegy saját stílust keresve. Nem zárt motívumkincset alkalmaztak a fazekasok, hanem éppen ellenkezőleg: a feltűnő sokszínűség jellemzi a korszakot. Ezt a sokféleséget összefogja viszont az, hogy kiindulása és alapja a 17. század stílusa. Az átmenet folyamatának, módjának aprólékos nyomon követése lehetetlen, mert a régészeti adataink szórványosak és elégtelenek, ép edény pedig rendkívül kevés maradt ránk. Éppen ezért kilépni kényszerülünk Miskolc város területéről, az egész volt Borsod megyének a korabeli kerámiaemlékeit vesszük vizsgálat alá. Tehetjük ezt egyrészt azért, mert minden eddigi adatunk szerint e kézművesipar tekintetében központi szerepet töltött be Miskolc és hozzá kapcsolódva Diósgyőr, s nincs lényegi stílusbeli különbség a terület kerámiaművessége, ill. ízlése között ebben a században. A ránk maradt edények egyébként is különleges rendeltetésű ünnepi edények (úrasztali boroskancsók, remekbe készült munkák), általuk a kor ólommázas kerámiaművészetét teljes differenciáltságában bemutatni nem lehet. Ehelyett bemutatjuk ezeket az edényeket és az általuk vázolható, sok esetben csak sejthető és feltételezhető tendenciákat. Vannak edénytípusok, amiken hoszszú ideig szinte változás nélkül tovább élt az ún. hódoltság kori díszítés. Más funkciójú készítményeknél pedig új színek, motívumok és technika jelent meg. Az előbbi csoportba tartozik a korsóknak egy jellegzetes csoportja, mely a 17. századtól a 19. század végéig követhető. A legkorábbi darabok már bemutatásra kerültek. Kresz Mária a Magyar fazekasmüvészet című könyvében a közép-tiszai stíluscsoport illusztrációinál a miskolci nagytál melletti, 189-es képen közölt egy Poroszlón gyűjtött butykoskorsót. A formája, a díszei, a kompozíciója feltűnően hasonlít az előbbiekhez. Nyakán ott van a korsók és kancsók jellegzetes zöld-vörös függőleges csíkozása, vala166 Veres L., 1991. 132. 167 RémiásT., 1991. 148. \6S Rémiás T., 1991. 148.
