Vida Gabriella: A miskolci fazekasság a 16-19. században (Officina Musei 8. Miskolc, 1999)
A FESTETT, RENESZÁNSZ KERÁMIAMŰVESSÉG - Sötét alapozású írókás edények
kontúrozására hol az írókázást, hol a sgraffito technikát alkalmazták. Különbség elsősorban a használt motívumokban és a kontúrozás technikai megoldásában volt: a motívumokat néhol írókával, néhol karcolással keretezték, de előfordult a két technika egymás mellett is. Sgraffito technikával keretezett ép edények maradtak ránk a 18. századtól Galíciából és Bukovinából, készültek ilyenek Ukrajnában, az írókás technikával vegyesen a Felvidéken, Hont megyében Bakabányán, Belluján, Berencsfalván, valamint a FelsőTisza-vidéken Vámfaluban, Bikszádon és Tiszabogdányban. Egy Oldenburg belvárosában kiásott 17-18. századi leletegyüttes különösen tanulságos, hiszen nagyszámú, datált és kiegészíthető töredékről van szó, melyben szinte minden edénytípus előfordul. Érdekessége, hogy nem a világos alapozású edények mutatnak nagyobb rokonságot a hazaiakkal, hanem a sötét alapúaké: motívumaik nagy része gyakorlatilag megegyezik. 157 Az íróka használatáról Kresz Mária a következőket írta: „A 16-17. században az írókás kerámia gyakorivá válik a legtöbb európai országban: Svájcban, Németországban, Franciaországban, Németalföldön, Angliában. Érdekes, hogy Itáliában viszonylag ritkább ez a díszítőmód, a' látszólag hasonló, vonalas díszü kerámia, virágos stílus ecsettel festett". 158 A 18. századi datált darabokon jellemzőbbnek a sgraffito technika mondható, s nemcsak Nyugat-Európában, hanem a közelebbi területeken is (Lengyelország, Ukrajna). 159 Mindez azt bizonyítja, hogy ez a kerámiaművészet korstílus volt, része a 17-18. század általános stílusirányzatának, ízlésvilágának, műveltségi áramlatainak. Külön említésre méltó, hogy t)él-Lengyelország városásatásaiban felszínre került töredékek egy csoportja milyen mérvű hasonlóságot mutat pl. a diósgyőri geometrikus szerkesztésűekkel. 160 Ez különösen akkor érdekes, ha tudjuk, hogy az északkeletmagyarországi területeknek éppen a 16-18. század idején milyen szoros kapcsolatai voltak Lengyelországgal. Elég itt csak a Miskolc-Kassa-Lőcse-Bártfa útvonalon is nagy mennyiségben folytatott borkereskedelemre gondolni. Régész kollegáink a régióban végzett ásatások (Miskolc belváros, ónodi vár) alkalmával nemcsak hogy több lengyel eredetű tárgyat, hanem olyan sok lengyel pénzt hoztak felszínre a 17. századból, ami megengedi azt a feltételezést, hogy általános fizetőeszközként forogtak a vidéken. 161 A hódoltság kori ólommázas fazekasság a 18. században a tehetős, de nem dúsgazdag mezővárosi lakosságnak, középnemességnek a művészete volt, mint ahogy az volt az úrihímzés is, ugyanennek az időszaknak jellegzetesen magyar hímzésfajtája, mely nemcsak a főnemesi, hanem a kisnemesi és polgári családok otthonaiban is elterjedt. 162 A 17-18. század úrihímzései, festett asztalosmunkái és a hódoltság kori ólommázas fazekasság mind ugyanannak a reneszánsz eredetű ízlésnek a formanyelve volt. Elterjedését és meggyökeresedését messzemenően segítette a reformáció merev képtilalma, mely „a szó szoros értelmében felvirágoztatta ezt a virágdíszes kézművességet." 163 Nem véletlen, hogy a protestáns egyházakban maradt meg a legtöbb festett famennyezet, úrasztali kendő, kancsó. Nemcsak Magyarországon volt ez így, hanem Németországban, Németalföldön, Svájcban is a protestáns templomok őrizték meg festett berendezéseiket. Kresz Mária több helyen is megemlítette, hogy a tálasedény divatja összefügg a reformációval, mert a legjelentősebb tálasközpontok a református városokban alakultak ki. 164 Ő még a 157 VosgerauH-G. 1993. 15% Kresz M., 1991. 582. 159 Sohán P., 1909., Pelsch R., 1982. 106., 107., 108. kép 160 Stephan H-G. 1987. 139. 161 Révész László szíves szóbeli közlése 162 Varjú-Ember M., 1980. 21. 163 TomborL, 1968. 15. 164 Kresz M., 1992. 542.
