Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

MÉHÉSZKEDÉS

emléke még a fed is. Jelentése a tihanyi alapítólevélben, fidemsi 'méhkas, méhes' lehetett. Az ősi szó sok helynevünkben fennmaradt: Fedémes, Ipolyfödémes, Nagyfödémes, Zsitvafödémes stb. Tekintetbe lehetne venni még az uráli eredetű here 'a hímnemű méh' szót is, de ennek a jelentése igen tág. Az előbbiekből ilyen következtetést vonhatunk le. A magyarság elődei már a finnugor, az ugor együttélés idejében ismerték a méheket. Tudták, hogy azok az erdőkben, öreg fák odvaiban élnek, tavasszal és a nyár elején eresztenek. Az odvakban maguknak mézet gyűjtenek. E fontos tevékenységgel évezredeken át kapcsolatban voltak, hiszen idevonatkozó alapvető kifejezéseiket máig megőriztük. Készíthettek a mézből vagy mézzel ételeket, italokat, s felhasználhatták a melléktermékét, a viaszt is. A szavak behatárolják a tevékenység technikai szintjét, már ekkor egy jellegzetes tartásmód rajzolódik ki előttünk. A finnugor korban eleink erdei, zsákmányoló méhészkedést folytattak. A természetes környezetükben élő méheket igyekeztek megkeresni, azokat füsttel megölték, az odú oldalát kivágták és mézüket elrabolták. Valószínűleg ismerték az erdei méhek életritmusát, s nyár végén, még inkább ősszel rabolták el mézüket, amikor sokat találhattak. A méhkeresésnek eredetileg az eszköz nélküli megtalálását gyakorolhatták, bár a csapdába befogott méhek repülési irányát követő eljárás is fokozatosan kialakulhatott. Az erdei odvakban élő méhcsaládokat valószínűleg még nem vitték be településük környékére. Esetleg ismerhették az erdei élőfás tenyésztés kezdetleges eljárásait. A köpü szakszóval gyarapodott nyelvünk még a honfoglalás előtt, a török népekkel való együttélés időszakában. Jelentése eredetileg: 'farönkből készült menház', később, már a honfoglalás után fokozatosan jelentett 'vesszőből, szalmából, gyékényből font méhkast' is. Erdélyben azonban fennmaradt eredeti jelentése is: 'erdei vadméhek odúja valamely fában'. A köpü részben a már korábban meglevő odú szinonimája is. A szó és jelentése arra utal, hogy a délorosz sztyeppén élő őseink már nemcsak a zsákmányoló és esetleg az élőfás méhtartást ismerték. Farönkből kialakított méhlakásokban, tehát köpűkben is tenyészthettek már méheket lakóhelyük környékén. Eleinte ugyanebben az időben jutottak el a földművelés gyakorlásához, a méhészkedés esetében is eljutottak a tervszerű továbbtenyésztés egyszerű formájához. A honfoglalás utáni századokra már igen sok a történeti okleveles adat is, ezek azonban a méhészkedés technikájának eljárásaira nem tartalmaznak adatokat. A legbiztosabb adatokat erre vonatkozóan a továbbiakban is a terminológia vizsgálata nyújtja. Az első adatok arra utalnak, hogy a Kárpát-medencében élő népeknél is hasonló eljárások voltak uralkodók. Délszláv eredetű a bodon, bödön jelentése pl. a szerbhorvátban és a szlovénben, 'odvas kivájt fatörzs, ebből készült méhház, kád, dézsa'. Ugyancsak a délszláv népektől vehettük át kas és a kosár (méhkosár) szavunkat is, az előbb említett nyelvekben és az óegyházi szlávban van 'méhkas' jelentése. De ugyanezt elmondhatjuk a másik két fontos méhészeti szakszavunkról is: a viasz és a raj szavak is jobbára a Balkánon élő szláv népek nyelvhasználatához állnak legközelebb. Megemlíthetjük még a kelence 'méheskert, körülkerített zárt méhes' szót is. Ezt ugyan a történeti-etimológiai szótár ismeretlen eredetűnek tartja, bár valószínűsíthető a délszláv rokonsága. A régi méhészeti irodalomban a méhkelence és a méheskert gyakran szinonim kifejezés. A honfoglalás után megjelenik egy nem jelentős német hatás is. Valószínűleg német eredetű a kaptár szavunk. Jelentése azonban igen figyelemreméltó: 1313-ban kaptár 'fatörzsbe vájt üreg vadméhek számára', 1519-ben és 1560-ban 'méhkas'. Mai jelentése a 'kiemelhető keretekkel ellátott modern méhház', valószínűleg csak a XVIII. század végétől alakult ki. S 9