Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

MÉZESKALÁCSOSSÁG

gyei Mázán királyi méhserfőzők {marchidatores regií) laktak.

106 1280-ban a Balaton melletti Tördemic községben is a király márcadói (Marci-datorum) éltek. 107 Az előbbiekben felsorakoztatott adatokból minden kétséget kizáróan megállapíthatjuk, hogy a magyarság nem a kolostorok, sem a betelepülő külföldiek hatására ismerkedett meg a méhsörkészítéssel. A honfoglalást követő századokban a magyarság szélesebb csoportjai is ismerték a mézből erjesztett ital titkát, s nemcsak a kolostorok részére készítettek, hanem saját használatukra is. A reánk maradt adatok csak azt bizonyítják, hogy egyes helyeken erre specializálták magukat, s a feudális terhek fokozatosabb kirovásakor ezzel adóztak. Nem valószínű, hogy a felsorolt kis településeken az Árpád-házi királyok uralkodása alatt, annak első évtizedeiben idegen telepesek laktak, s azok készítették volna a szóban forgó italt. Köztudomású, hogy a magyarságnál ebben az időben még jobbára a honfoglalás előtti időből magukkal hozott műveltség volt domináló. Nem tételezhetjük fel tehát, hogy külföldről beszármazottak már ebben az időben meg tudták honosítani e „keresztény italt". A későbbi századokban, a XVI-XVIII. század folyamán, amikor a betelepülő, főleg német polgárság, kiváltságos városaiban magához ragadta a méhsörfőzés s általában az iparjogát, akkor is vannak adataink arra, hogy a magyar lakta helyeken is foglalkoztak méhser előállításával. A szepességi és más német kultúrájú városok polgárai sem foglalkozhattak volna vele, ha hazánkban nem lett volna nagy kereslete a mézből erjesztett italoknak. A kizárólagos német eredetet tehát el kell vetnünk, s csak azt fogadhatjuk el, hogy a jelzett időben a beköltöző német polgárság ragadta magához a méhsörfőzés jogát, s valószínűnek látszik, hogy újabb eljárásokat is honosítottak meg. A magyarság szélesebb körben űzött sörkészítését pedig a jobbágysorba jutás s más történelmi körülmények mindjobban háttérbe szorították. Az eredet kérdésének megállapításához hívjuk segítségül a terminológia etimológiája adta támpontokat. A történelem folyamán Magyarországon több névvel nevezték a mézesvízből erjesztett italt. A méhser vagy mézser előfordulására viszonylag elég késői adataink vannak. Az összetett szónak azonban mindkét tagja még honfoglalás előtti szava a magyar nyelvnek. A méh és méz szó finnugor eredetű. A sör, ser bizonytalan és vitatott: vagy finnugor alapszó, vagy még a honfoglalás előtt valamelyik török néptől vettük át.

108 A márc szó elterjedésterülete napjainkban a Dunántúlon van. Nyelvemlékeinkben az első előfordulása 1683-ból származik. Márcadó összetételben azonban már 1240-ből ismerjük.

109 SIMONYI Zs. és MELICII J.

ll() véleményére hivatkozva BEKE Ö. azt hangsúlyozza, hogy a német malc-ból (Malzbier, Märzbier) vagy moraz, illetve 'morozból 'szederbor' ered."

1 BÁRCZI G. már 1930-ban, majd 1938-ban megjelent munkájában szembefordul a általában elfogadott német eredet kérdésével. Azt hangsúlyozza, hogy a márc a középkorban egész Magyarországon el volt terjedve, s a régi márc elnevezés országunk nagy részén kipusztult. A mézüledékből készült márc az ófrancia mars (marc nominatívusza) 'üledék, törek' szóból származik. A mézser értelmű jelentésváltozás valószínűleg a magyar nyelvben ment végbe, s a márcitál, márcsör stb. kifejezésekből alakult ki mai formája.

112 106 HATOS G., 1877. 166. 107 FEJÉR G, 1829-1838. V. 3., 20. 108 BÁRCZI G., 1941. 200., 205., 274. 109 SZAMOTA I.-ZOLNAI Gy., 1902-1906. 616-617. "°MELICH J., 1895. 347.; SIMONYI Zs., 1897. 38-39. '" BEKE 0., 1947. 20-21. 1,2 BÁRCZI G., 1930. 389-390.; BÁRCZI G, 1938. 9. 13-14.