Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

ÁLLATTENYÉSZTÉS ÉS PÁSZTORKODÁS

tegória: a minden istállózás és takarmányozás nélküli szilaj, vagy más néven rideg; a már csak nyáron legeltetett és télen istállón takarmányozott félszilaj (félrideg már nincs); valamint az év közben is jobbára istállón takarmányozott, s csak kiegészítő legeltetésen alapuló kezes, istállós vagy belterjes állattenyésztés. Az első fokozatot a szakmában igen sokan nomádnak, is mondták, erre decemberben elmondott előadásomban részletesen rámutattam. A kiskunsági és hortobágyi pásztorkodás feltárása során TÁLASI István (1936; 1942) és BALOGH István (1958; 1961) a tipológiai megtartása mellett, bizonyos korrekciót tettek. Az ún. szilajon tartott esetében is lehetőnek tartottak némi takarmányozást, illetőleg természetes enyhelyek, illetőleg egyszerűbb építmények használatát. A magyar nyelvben, mind a régiségekben, mind a népnyelvben, de még a recens néprajzi anyagban is a szilaj szó jelentései: 'gyors, féktelen, fékezhetetlen, munkába nem fogott'. A szó eredeti jelentése tehát tulajdonságot és nem állapotot, még kevésbé tartásmódot, illetve állattenyésztési típust jelent. A néprajztudományban eluralkodott 'külterjes állattartás' jelentéstartalom HERMAN Ottó munkáiban változott meg, mondhatjuk ferdült el. Az evolucionista fejlődési rendszer nullpontját, az enyhely és takarmányozás nélküliséget következtetett ki. A tendenciózus jelentésváltozást igazolja - többek között - a következő Vas megyei példa: Vas megyében a szilajmarha 'fehér, magyar szarvasmarhát' jelent. Erről HERMAN Ottó a következőket írta: „A meghatározás alighanem téves, mert alkalmasint szilaj állapotban élő marhát jelent." A jelentéstani változást máshol így indokolta: „Ezek a pásztorok őrizték a szilajjószágot, mely jelző inkább állapotra, mint tulajdonságra vonatkozott" (HERMAN 1914: 9, 333, 425). Szegeden a szilajménes a 2-3 éves növendékcsikóból álló ménes: a szilajcsikó a szilajménesben nevelkedő állat, mely még betöretlen - írja szótárában BÁLINT Sándor is (1957: 505). Somogyban is a fehér nagyszőrű szarvasmarhát mondták szilaj marhának. Kiskunhalason az a szilaj csikó, 'mely soha nem volt elfogva', a szilajménes pedig „mely még semmire sincs nevelve". Kecskeméten a ridegfalka 'meddőfalka' jelentésű. HOITSY Pál szerint is a szó tulajdonságot és viselkedést jelentett: „Olyan szilajok voltak, hogy ... erővel is alig lehetett őket istállóba vinni" (HOITSY 1905). Debrecenben a szilajménes és a szilajmarha a hortobágyi külső legelőre járó állat vagy állatok csoportja, illetve betöretlen csikót mondták szilajnak (BALOGH 1943: 100). Hasonlóan alakult a rideg szavunk jelentése is (SZABADFALVI 1969). 1591-től, a szó első előfordulásától egészen napjainkig nem a 'télen nyáron a szabadban tenyésztett állat, vagy állomány' a szó eredeti jelentése. Ez a fogalom is HERMAN Ottó és GYÖRFFY István irodalmi munkássága során nyerte el 'külterjes, extenzív' jelentését. A szó a német ledig szóból származott. Eredeti, német jelentését nyelvünkben is megtartotta; számtalan adat igazolja 'nőtlen, egyedülálló', illetőleg 'szabadon nevelt, munkába nem fogott, még járomba nem tört' jelentést. Igazolásként itt most csak két adatot említek. MÓRICZ Zsigmond Komor ló című kisregényében (6.) így jellemezte a csikóst az őszi beterelés után: „Ha a ménest szétverik, s beterelgetik a város felé, ő akkor is a pusztán marad. Nem kívánja szülőhelyét, nem akarja látni házát, benne asszonyát. Nem akarja látni feleségét. Rideg ember. Harminc esztendő óta." Hasonló jelentéssel használta ARANY János is a Szentivánéji álom fordításában: Te még szép Hermina, szeszélyeidet Atyád parancsának rendeld alá, Másképp Athene zord törvénye.. Halálra, vagy rideg életre szán.