Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

NÉPMŰVÉSZET

A MAGYAR FEKETEKERÁMIA ÉS KELET-EURÓPAI KAPCSOLATAI A fazekasság a múltban lenézett mesterség volt. A fazekasok legtöbb helyen csoportokba verődve, kénytelenek voltak a falu szélén meghúzódni. Hagyományos különélésüknek köszönhető, hogy a mesterség technikában, formában egyaránt igen sok ősi elemet őrzött meg. Kár, hogy az ősi elemek tüzetesebb vizsgálatával még senki sem foglalkozott

1 - írja BÁTKY Zsigmond „A magyarság néprajzá"-ban. Az ősi elemek, a kezdetleges eljárások tanulmányozása terén néprajzunk valóban nem sokat tett. A kutatás - különösen az utóbbi évtizedekben - elsősorban a díszes, nagyobb művészi értéket rejtő kerámiaközpontok stílusának, díszítő rendszerének tanulmányozását tartotta fő feladatának. Az apró falvak egyikében-másikában szerényen meghúzódó s a nehéz megélhetéssel küszködő paraszti fazekasművesség kutatása terén azonban jóformán alig tettünk valamit. Múzeumaink korábban nem néprajzi, hanem esztétikai és iparművészeti elvek szem előtt tartásával, jóformán csak a mutatós, csillogó holmit gyűjtötték, miközben a szerényebb típusú kerámia óriási tömegét szorította ki a vas, az üveg és a porcelán. Pedig a néprajz számára néha nem csekély értéket rejt egy-egy kevésbé díszes, a paraszti konyhák igényeit kielégítő fazekasközpont életkörülményeinek, készítéstecnikájának, díszítményrendszerének és az értékesítés módjainak tanulmányozása, még ha az egyszerű korsó, tál és tányér úgy viszonylik is a díszített tiszafüredi borosmiskához vagy a hódmezővásárhelyi bütyköshöz, mint a Halászbástya az omladozó székely fatornyos templomhoz. Az egyszerűbb készítmények értéke különösen megnő, ha arra gondolunk, hogy a díszes, szemet gyönyörködtető cserépdarabok is csak egymásfél évszázad szülöttei, ugyanúgy, mint a színekben gazdag népviseletünk jelentős része. Primitív edénykészítési módokkal még napjainkban is találkozunk Európában. A kézzel való megformázás gyakorlatilag kihalt ugyan, de egyes helyeken még a XX. században is dolgoztak korong nélkül; pl. Dániában,

2 Fehér-Oroszországban

3 és Dél-Európa egyes helyein.

4 Igen ősi kulturális hagyatéka a XX. századi Európának a mázatian, kővel csiszolt, füsttel feketített feketekerámia. A neolitikumban fellépő fazekasság készítményei sorában már felfedezhetjük ugyanazt a simító- és égetőtechnikát, amely napjainkban is ismeretes a fekete cserepeket készítő fazekasközpontjainkban. A feketeedények készítése és csiszolása az újabb kőkorszaktól kezdve szakadatlanul folyt, természetesen készítettek emellett más színű cserepeket is, néha még ugyanazon előállító helyen is. 1 BÁTKY Zs., 1941. 277. 2 STEENSBERG A., 1939. 113-146. 3 MOSZYNSKI K, 1929. 343. A régi Moszkva legutolsó ásatásai során a „Goncsarna Sloboda"-n (a régi Moszkva fazekasközpontja) egy XVII. századi fazekasműhelyt találtak, amelyben még csak kézikorongot használtak, és a nagyszámban talált edények között egy sem volt olyan, amelyet lábhajtású korongon készítettek volna. - CERNOI10RSKY K., 1952. 226. 4 HABERLANDT A., 1926. 506. %