Szabadfalvi József: Ötödfél évtized terméséből. Néprajzi és művelődéstörténeti tanulmányok (Officina Musei 7. Miskolc, 1998)

NÉPMŰVÉSZET

NÉPMŰVÉSZET A magyar népművészet világát is a mézeskalácsosság, elsősorban a szépen metszett fa formák nyitották meg számomra. Arra is gondoltam, hogy a debreceni és a régió kismesterségeivel is érdemes lenne foglalkozni. Az 1950-es évek legelején írta a debreceni újság, hogy kultúrmunkások felkeresték a nádudvari fazekasokat és rábírták őket arra, hogy térjenek vissza a régi edénykészítési módra, az úgynevezett feketecserepek készítéséhez. Ebben az időben az ilyen akciók szokásosak lettek. A korabeli kultúrpolitika azt tartotta, hogy a népművészet a 'szocializmusban ' is virágozni fog. A támogatók segítettek felépíteni egy régi kemencét, illetőleg behozták a debreceni Déri Múzeumba a Fazekas család férfitagjait, hogy tanulmányozzák a múzeum gazdag feketekerámia gyűjteményét. Akkortájt ketten, Béres András és én is egymástól függetlenül útra keltünk, és felkerestük Nádudvaron a legismertebb mestert, Fazekas Lajos bácsit. Ez eredményezte azután azt az ötletet, hogy együtt kellene feldolgozni idevonatkozó kutatásainkat. 1954ben írtunk is együtt egy kisebb cikket, majd azt terveztük, hogy egy könyvet kellene írni a jellegzetes nádudvari fazekasságról. En többször megcsináltam a tematikát, szétosztottam a fejezetet, de a munka elkészítése mindig akadozott, a múzeum nem készítette el a fényképeket és nem garantálta a megjelentetést. Néhány év múlva én kiszálltam a vállalkozásból, ezután külön publikáltuk kutatásainkat. Béres András hamarosan összegereblyézte ismereteit és kiadta könyvét a Déri Múzeum kiadásában, hiszen ő lett 1957-ben a múzeum igazgatója. Engem a feketekerámia története és kapcsolatai érdekeltek, hasonlóképpen mint más témakörök esetében is. Idevonatkozó terjedelmesebb tanulmányaim napvilágot is láttak 1958-1960 táján az Acta Ethnographicaban németül, a Műveltség és Hagyományban pedig magyarul. Ez utóbbi tanulmányomat találja a kedves olvasó ennek a blokknak első tanulmányaként, az illusztrációs anyagát egy kicsit kibővítettem, mert annak idején a szerkesztő csak 7, bélyeg nagyságú képet engedélyezett. Később a Corvina Kiadó másik két könyvet is kiadott egyrészt a nádudvari feketecserepesekről (Fazekas István és a nádudvari fazekasság. 1982), illetőleg a magyar feketekerámiáról (A magyar feketekerámia. 1986). Ez utóbbi könyvemet még német, angol és orosz nyelven is kiadták. A későbbi évtizedekben a magyar népművészet más ágai is felkeltették érdeklődésemet: Észak-Magyarországon tanulmányoztam a templomok festett mennyezeteit és bútorzatát, kisebb írások mellett, kismonográfiában feldolgoztam a megyaszói templomnak a Herman Ottó Múzeumba került 1735-ből származó mennyezetdeszkáit (A megyaszói jéstett asztalosmunkák 1735-ből. Miskolc, 1980.). A továbbiakban e témakörből megjelent kis összegzésnek is helyet biztosítottam. A pásztorművészet és a fafaragás is régen érdekel. Nemrégiben jelent meg több idevonatkozó tanulmányom a Borsod-Abaúj-Zemplén megye népművészete c. reprezentatív monográfiában. Ebben a kötetben azonban egy régi, hajdú-bihari népművészeti cikkemnek adtam helyet.